Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Már a német növekedést fenyegeti a Rajna alacsony vízállása
No menu items!

Már a német növekedést fenyegeti a Rajna alacsony vízállása

A Rajna alacsony vízállása 0,25-0,5 százalékponttal vetheti vissza a GDP idei növekedését. Fotó: Bigstock

Tovább növeli a gazdasági visszaesés valószínűségét Németországban az alacsony vízállás az első számú vízi szállítási útvonalon, a Rajnán – írták német hírportálok elemzői vélemények alapján.

A Németország nyugati részén csaknem ezer kilométeres szállítási útvonalat biztosító folyó vízállása az utóbbi évtizedek egyik legsúlyosabb aszálya miatt az augusztus elején megszokott bő két méter helyett számos térségben már az egy métert sem éri el.

A Koblenz melletti Kaubnál húzódó kanyarulatban csupán 56 centiméter a vízállás, holott a hajóknak másfél méteres vízmélységre van szükségük ahhoz, hogy teljes rakománnyal áthaladjanak ezen a szűk szakaszon.

Továbbra is hajózunk, de csak 25-35 százalékos kapacitással” – idézték a beszámolókban Roberto Spranzit, a Rajnán mintegy 100 hajót üzemeltető DTG hajózási társaság vezetőjét, aki kiemelte: a korlátozás miatt az ügyfeleknek egy helyett akár három hajóra is szükségük lehet rakományuk célba juttatásához, ami jelentősen növeli a költségeket.

A Rajna a nyersanyagok, vegyi anyagok és az energiahordozók egyik legfontosabb szállítási útvonala Németországban, a szállítási költségeket meghatározó vízállás alakulása így nemzetgazdasági jelentőségű.

A vízállás egyelőre nem éri el a 2018 őszén regisztrált negatív rekordokat, a helyzet azonban mégis veszélyesebb, mert egyre nehezebb az Oroszország Ukrajna ellen indított háborújával összefüggésben kulcsfontosságú széntüzelésű erőművek ellátása. Az egyik legnagyobb energiaszolgáltató, az Uniper a napokban be is jelentette, hogy a Rajna alacsony vízállása miatt előfordulhat, hogy csökkenteni kell az áramtermelést két erőműben.

Erre a kockázatra hívta a fel a figyelmet a Baden-Württemberg tartományi bank (Landesbank Baden-Württemberg – LBBW) elemzője, Jens-Oliver Niklasch is, aki szerint a Rajna alacsony vízállása 0,25-0,5 százalékponttal visszavetheti a hazai össztermék (GDP) idei növekedését.

Stefan Schneider, a Deutsche Bank vezető elemzője szerint is a Rajna menti erőművek szénellátásával lehet a legnagyobb gond. A pénzintézetnél eleve azzal számolnak, hogy a német gazdaság a harmadik negyedévtől enyhe recesszióba kerül, és az év egészét tekintve a GDP csupán 1,2 százalékkal növekedik. Ha viszont a Rajna vízállása tovább süllyed, meglehet, hogy az Európai Unió legnagyobb gazdaságának növekedése még az egy százalékot sem éri el – mondta az elemző.

A Kielben működő világgazdasági kutatóintézet (Kiel Institut für Weltwirtschaft – IfW Kiel) elemzője, Nils Jannsen szerint az energiaellátás mellett főleg a feldolgozóipart veszélyezteti a vízállás süllyedése. Az alacsony vízszint már július közepe óta számottevően hátráltatja a teherforgalmat, és az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az ágazat termelése éves szinten nagyjából egy százalékkal csökken, ha a vízállás harminc napon keresztül a kritikus szint alá süllyed – mondta Nils Jannsen, hozzátéve, hogy a 2018-as rekordalacsony vízállás nagyjából 1,5 százalékkal vetette vissza a német feldolgozóipar teljesítményét.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Itt az első magyar elektromos csuklós busz

Az Electronell 18-at 2025 elején az utasok is kipróbálhatják majd a Volánbusz járatain.

HungaroControl: 6 százalékkal nő a forgalom az ünnepek alatt

A tavalyi ünnepi időszakban 32 300 légi járművet kezeltek a társaság szakemberei, az idén 1800 járattal többre számítanak.

Mit mond a Századvég? – A belső kereslet növekedése támogathatja a gazdasági bővülést

2024-ben 0,7, 2025-ben 2,6, 2026-ban pedig 3,1 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.
Hirdetés

Hírek

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Gazdaság

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein

A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg

A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.

Háromból két ügyfélszámla már kamatadómentes az idén is profitban fürdő brókereknél

A befektetési vállalkozásoknál összesen 298,5 ezer számla volt szeptember végén, ebből több mint 160 ezer volt a TBSZ és csaknem 32 ezer a NYESZ,.