Kezdőlap Hírek Máris új nevet kapott a kazah főváros
No menu items!

Máris új nevet kapott a kazah főváros

A kazah parlament megszavazta, hogy az ország fővárosát, Asztanát ezentúl nevezzék Nurszultannak a köztársaság első elnöke, Nurszultan Nazarbajev tiszteletére.

A főváros átnevezését az új államfő, Kaszim-Zsomart Tokajev javasolta beiktatási beszédében.

Az országot három évtizeden át vezető Nazarbajev előző nap mondott le váratlanul, és a parlament már szerdán megválasztotta az utódját, Tokajevet. A nap folyamán a parlament felsőháza elnökévé választotta Nazarbajev legidősebb lányát, Dariga Nazarbajevát, akire elemzők korábban Nurszultan Nazarbajev lehetséges utódjaként tekintettek.

Akmola, a későbbi Asztana, 1997 decemberében lett az új kazah főváros Almati helyett. A város Almatitól több mint ezer kilométerre északra, a közép-ázsiai sztyeppéken fekszik. Nazarbajev akkoriban kifogásolta, hogy Almati túlzsúfolt, túl közel van Kínához, és a földrajzi fekvése miatt földrengések fenyegetik – írta az MTI.

Asztana jelenlegi neve annyit jelent kazahul, hogy főváros. Korábbi neve, Akmola “fehér sírt” jelentett, és Nazarbajevnek az sem tetszett, hogy a nevét a sajtóban gyakorta ízléstelen dolgokkal párosították. Azért kellett a nevét megváltoztatni, hogy – mint mondta – “megfelelő kép alakuljon ki egy új, független állam új fővárosáról”.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Hírek

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás