Kezdőlap Edukáció Matolcsy: a sikeres országok titka a belső innováció
No menu items!

Matolcsy: a sikeres országok titka a belső innováció

Matolcsy György. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A jegybank elnöke szerint Magyarország szintet léphetne a fenntartható felzárkózásban azzal, ha a legjobb egyetemek köré innovációs parkokat, okos kerteket építenének, amelyek bölcsői és keltetői lehetnének egy magyar innovációra és tulajdonra épülő vadonatúj gazdaságnak.

Matolcsy György a növekedés.hu oldalon megjelent írásában kifejtette, hogy Magyarország az elmúlt 30 évben külföldön fejlesztett és behozott innovációra építette a gazdasági fejlődését, ami általános gyakorlat, ám az igazi felzárkózást az hozhatja meg, ha a külföldi tulajdont, technológiát és menedzsmentet használó szektor mellé egy hazai tulajdonú, belföldi innovációra és tőkére épülő üzleti szféra épül.

A növekedés eddigi szerkezetéből kitűnik, hogy lényegében nem használtunk egy sor olyan forrást, ahol éppen a hazai innovációra és tulajdonra épülő versenyképes gazdaság létrehozására lenne esély” – fogalmazott Matolcsy.

E területek között említette a vizek hasznosítását az öntözéstől a gyógyvizekig, az éghajlati és talajadottságokat. Azt, hogy a térség legjobb orvostudományi egyetemei és gyógyszergyárai működnek Magyarországon.

A sikeres országok titka a belső innováció. A vezető egyetemek körül felépített ipari, innovációs és technológiai parkok, amelyekben összekapcsolódik az ötlet, a technikai háttér és a pénzügyi forrás – hangsúlyozta a jegybank elnöke.

A nagy egyetemek körüli okos-kertek, innovációs parkok felépítéséhez nagyobb mozgásteret szükséges adni az egyetemeknek, ami megindult az alapítványi fenntartás szervezésével – véli Matolcsy György, aki szerint a kormánynak területet, infrastruktúrát, kockázati tőkét és hiteltámogatást kell biztosítania ehhez.

Elengehetetlennek nevezte a külföldön dolgozó vezető magyar tudósokat hazahívó programot is. Az egyetemek és parkok köré üzleti tanácsadó testületeket érdemes szervezni, hogy a tudományt folyamatosan “fertőzze” az üzleti gondolkodás – zárta írását Matolcsy György.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

ING vezérigazgató: fókuszban a fenntarthatóság, az értékteremtés és a női karriertámogatás

Az ING stratégiájának fókuszában a fenntarthatóság és az értékteremtés...

Szijjártó Péter: Magyarország megkapta a kért energiabiztonsági garanciákat

Magyarország megkapta a kért energiabiztonsági garanciákat.

Megtévesztő ígéretek zöld csomagolásban, hogyan ismerjük fel az igazi öko termékeket?

A Green Brands cím szigorú feltételei például garantálják, hogy a termékek alacsony ökológiai lábnyommal készüljenek, hatékonyak legyenek és megfeleljenek a fogyasztók elvárásainak.

A fogyasztókat, vásárlókat védi a mesterséges intelligenciával kapcsolatos új szabályozás

Ne az AI mondja meg mikor vásároljunk intim higiéniás terméket. AI Act célja, hogy biztonságos, átlátható és emberközpontú mesterséges intelligencia alkalmazásokat hozzanak létre, miközben az MI elősegíti az innovációt.

Hírek

Gyengült a forint szerda reggel

Az euró 1,0425 euróról 1,0416 euróra gyengült.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél, 0,2 százalékkal az euró, 0,8 százalékkal a dollár és 0,4 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gyengült péntek reggelre a forint

Péntek reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a hétfői kezdésnél mindhárom devizával szemben, 0,5 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 0,7 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gyengült a forint árfolyama csütörtök reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön reggel a szerda esti szintekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.

Erősödött a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0263 dollár után 1,0272 dolláron áll péntek reggel.

Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggel

Az eurót 1,0364 dolláron jegyezték kedden reggel a hajnali 1,0354 dollár után.

Devizapiac – Minimálisan gyengült a forint hétfő reggel

Minimálisan gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Gazdaság

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.

Vannak ingyenesen elérhető bankszámlák is?

Évente átlagosan közel 35 ezer forintba kerül egy bankszámla fenntartása egy lakossági ügyfélnek, pedig vannak ingyenesen elérhető bankszámlák is - írja a Privátbankár.huEgy magyar...

Elindult a kereskedés a Gránit Bank részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén

Az elmúlt 25 év legnagyobb magyarországi nyilvános részvénykibocsátását (IPO) hajtotta végre a Gránit Bank - mondta Hegedüs Éva, a Gránit Bank Nyrt. alapító tulajdonosa,...