Kezdőlap Gazdaság Matolcsy: szörnyű számok jönnek, de növekedés lesz
No menu items!

Matolcsy: szörnyű számok jönnek, de növekedés lesz

Magyarországon nem visszaesés, hanem növekedés lesz idén: a jegybank tartja 2-3 százalékos növekedési prognózisát – mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke.

A jegybankelnök a Kossuth Rádióban hozzátette: a sorra megjelenő európai növekedési prognózisok sokfajta megközelítést tükröznek. Az európai prognózisokkal foglalkozó pénzügyi-gazdasági intézmények között kettő a Nemzetközi Valutaalapnál (IMF) és a magyar kormánynál is optimistább: ilyen a lengyel jegybank és az MNB.

Gyorsan zuhanó és gyorsan visszapattanó, azaz V-alakú gazdasági hatással számolnak – mondta.

Az első negyedév nem lesz rossz, a második negyedév elég szörnyű számokat produkál, a harmadik és a negyedik negyedév pedig “megfejeli” a korábban kiesett teljesítményt.

Ezért merik azt mondani, hogy Magyarországon 2-3 százalékos növekedés lesz 2020-ban – fejtette ki.

Szerinte ezt erősíti az a tény, hogy a magyar gazdaság döntő többsége működik, még a mélypontot jelentő áprilisi hetekben is működött.

Matolcsy György változatlanul optimista. Fotó: MTI

Vannak veszélyeztetett, válságban lévő területek – mondta, hozzátéve: ilyen a turizmus és az ahhoz szorosan kötődő vendéglátás, vagy a kulturális ágazat, rendezvényszervezés, valamint a szállítás egy része.

A tények miatt megalapozottnak nevezte az optimizmust, ami reményeik szerint a hamarosan megjelenő első negyedéves GDP-ben is tükröződik majd.

Kitért arra, hogy a kiskereskedelmi forgalomban, a fogyasztásban az eurozónához képest 10 százalékos többlete van a magyar fogyasztásnak az első negyedévben. Ez is a versenyképességet erősítő pozíció – mutatott rá.

Elmondta: a koronavírus-járvány miatti válság jó állapotban érte a magyar gazdaságot, de az kapott egy “ütést”. Ezért a jegybank még kedvezőbb feltételekkel újból meghirdette a 2013-ban bevezetett növekedési hitelprogramot, NHP Hajrá elnevezéssel. Eddig több tucat szerződést kötöttek a pénzintézetek, reményeik szerint több ezer, vagy több tízezer ilyen szerződést kötnek majd vállalkozásokkal. Főként bérfizetésre vették igénybe a cégek a hitelt, a nyári hónapokban a beruházási, fejlesztési cél kerül már előtérbe – jelezte.

A héten elindított jegybanki kötvényvásárlási program sikeres volt, néhány nap alatt elérte azt a hatást, amit talán máskor hónapokig sem lehet elérni: a hosszú állampapír-hozamokat 3,3 százalékról 2 százalékra nyomta le – ismertette.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

NGM: a kormány 11 pontos, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Emelkedik az alanyi áfamentesség értékhatára; nő az egyéni vállalkozók költséghányada, csökkentve az adóalapot; megszűnik a szocho-adóalapszorzó a főállású egyéni vállalkozóknál; bővül a kisvállalati adó (kiva) jogosulti köre

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
Hirdetés

Hírek

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás