Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Koronavírus után - Matolcsy György a gazdaság újraindításáról: gyorsítás kell
No menu items!

Koronavírus után – Matolcsy György a gazdaság újraindításáról: gyorsítás kell

A jegybank elnöke a koronavírus utáni idők teendőiről, a gazdaság újraindításáról fogalmazta meg elképzeléseit. Azt vizionálja, hogy a világgazdaság nem fordul általános válságba, azt írja, nem kell tartani a 2007-2009-es válság megismétlődésétől, és Magyarország jó válságkezeléssel megvédheti a 2020-as évet és megnyerheti 2021-et.

A Növekedés.hu-n megjelent írásában Matolcsy György egyben azt is felveti, hogy miért ne lehetne gyorsítással újraindítani a gazdaságot.

A jegybank elnöke szerint a pénzforgalmat is gyorsítani kell. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Kifejti: Kína és Ázsia gyorsan visszapattan, év végére lényegében behozza az elveszített első fél év teljesítményét. Az Egyesült Államok és az angolszász világ nem süllyed kínai, dél-koreai vagy olasz típusú válságba, a második fél évben szintén kiheverik az első fél év megpróbáltatásait. Az Európai Unió ugyan még befelé megy a válságba, de az év második felében szintén visszatér a korábbi állapotokhoz, ez azonban csak stagnálás közeli teljesítményt jelent majd – írta az MNB elnöke.

Matolcsy György szerint az EU végre ráébred, hogy totálisan elhibázott gazdaságpolitikát követett 2008 után, amit jelez “a németek 500 milliárd eurós  – GDP 10 százaléka – kormányzati mentőterve és a svédek 500 milliárd koronás”, szintén ilyen arányú jegybanki válságkezelő csomagja.

A magyar gazdaságpolitikának 12 pontos javaslatcsomagot vázolt fel Matolcsy György, aki szerint a magyar gazdaság immunrendszere erős. A kimagasló korábbi növekedés, a jó egyensúlyi mutatók és a magas foglalkoztatási szint helyes kormányzati programokkal jó alap a sikeres újra indításához, az unió átlagánál 2-3 százalékponttal gyorsabb magyarországi GDP-bővülés fenntartásához.

Hangsúlyozza:

a gazdaságvédelem kulcsa a munkahelyek megőrzése és a sérülékeny vállalati csoportok megerősítése, amit a beruházási dinamika, a fogyasztási szint és a hitelezés tarthat fenn, költségvetési forrásokból fedezett célzott munkahelyvédelmi programok támogatásával.

Kiemeli azt is, hogy a gazdaságvédelem kulcsa “az idő új felfogása, mindent gyorsítani kell!” Ide sorolja az állami beruházásokat, egy új lakásépítési program a zöld, város rehabilitációval összekötött vállalkozói bérlakás programelindítását, a digitális gazdaságra való átállást, az összes zöld programot a fásítástól az öntözésig, a napenergia hasznosításától a közlekedési átállásig.

A javaslatcsomag tartalmazza még a pénzforgalom gyorsítását, jegybanki programokat a gyorsított hitelkihelyezéshez, akárcsak az adózási adminisztrációt és az engedélyezési eljárások könnyítését.

Az ezer mérföldes utazás egyetlen lépéssel kezdődik – tanítja Lao-Ce. Igaz, lépjünk hát gyorsan” – zárta írását Matolcsy György.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...
Hirdetés

Hírek

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...