Kezdőlap Hírek Mediterrán étrenddel elkerülhető lehet a depresszió
No menu items!

Mediterrán étrenddel elkerülhető lehet a depresszió

A depresszió megelőzésében is segíthet a mediterrán étrend egy új kutatás szerint, amelyről a BBC hírportálja számolt be.

A Molecular Psychiatry című szaklap aktuális számában közölt tanulmány szerzői az utóbbi nyolc év 41 tanulmányát elemezték.

A gyümölcsök, zöldségek, gabonaételek – köztük teljes kiőrlésű kenyér- és tésztafélék, barna rizs -, olajos magvak, olívaolaj és kevés hal, hús, valamint tejtermék fogyasztásán alapuló étrend a kedélyállapotra is hatással van az analízis eredményei alapján.

A University College London kutatócsoportját Camille Lasalle vezette, aki elmondta, hogy az eddigi bizonyítékok azt mutatják, lehetnek ételek, amelyek csökkentik a depresszió kockázatát, noha egyelőre nincsen elegendő klinikai teszteredmény, amely ezt igazolná.

Az étel és a kedélyállapot közötti összefüggést nehéz megmagyarázni, mert sok egyéb tényező is szerepet játszhat ebben. A depresszió – többek között – étvágyvesztést okozhat, és aki nagyon rossz kedvű, nem is törődik magával megfelelően.

A boldog ember nagyobb eséllyel él egészségesen, többek között kevesebb alkoholt fogyaszt, amely köztudottan hajlamosít a depresszióra. Lehetséges, hogy az egészségtelen – túlcukorozott, erősen feldolgozott – ételek fogyasztása növeli a depresszió kockázatát, ezért fontos, hogy ezek a fogások kikerüljenek az étrendből.

Szakértők szerint szigorúan ellenőrzött klinikai tesztek nélkül nem tudható, mekkora hatása lehet a mediterrán étrendnek a depresszióra.

A hagyományos mediterrán étrend kutatói ugyanakkor kimutatták, hogy ez a diéta csökkentheti a 2-es típusú cukorbaj, a magas vérnyomás és a magas koleszterinszint kockázatát, melyek szív- és érrendszeri zavarokhoz vezethetnek.

Azt is megállapították már, hogy akik komolyan betartják az étrendet, tovább élnek és nem valószínű, hogy túlsúlyosak lesznek – adta hírül az MTI.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nacsa Lőrinc: tízéves a szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor Program

Az elmúlt évek során a Petőfi Sándor Program, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében több mint 1000 ösztöndíjas segítette a diaszpórában és szórványban élő magyar közösségeket.

Múzeumi prizma – Színes programmal várták az autistákat

A novemberben lezajlott foglalkozásokon olyan családok vehettek részt, akik autista gyermeket nevelnek.

JóAutók.hu: novemberben is az erős forint pörgette a használtautó-importot

A jelenlegi folyamatokra alapozva a JóAutók.hu arra számít, hogy a tavalyi 111 ezer helyett idén mintegy 128 ezer használt személyautót importálnak majd az országba.

A cégek szabadon használhatják fel az adómegtakarítást

A cégek visszajelzése alapján az adók mellett az adminisztratív terheket is enyhítették, így az egyéni vállalkozóknak a bevallásokat nem havonta, hanem negyedévenként kell majd beadni, míg a társasági adóelőleg befizetés értékhatárát 5 millióról 20 millió forintra emelték.
Hirdetés

Hírek

Berobbant az Otthon Start, októberben minden rekord megdőlt

A szerződések számát tekintve is jelentős emelkedés történt, októberben összesen 9676 lakáscélú hitelszerződést írtak alá. Szeptemberhez képest ez 70 százalékos ugrás, tavaly októberhez képest 55 százalékos volt az emelkedés mértéke.

Pénzek gyorsuló külföldre áramlása? Igen! Tömeges pénzmenekítés? Egyáltalán nem!

a külföldi megtakarítások növekedése valós jelenség, de nem tömeges és nem rendszerszintű, a külföldi megtakarítások mértéke rendre nő, de a teljes lakossági vagyonhoz képest például gyakorlatilag nem változott idén (10,5% nagyságrendű volt Q1-ben és most Q3 is ennyi).

NAV: két kattintással be lehet kerülni a Köztartozásmentes Adózói Adatbázisba (KOMA)

Akinek nincs köztartozása és időben beadta a bevallásait is, két kattintással bekerülhet a Köztartozásmentes Adózói Adatbázisba (KOMA),

Elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban

Élményt a fa alá: elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban – Pazar kilátással és kedvezményekkel készülnek a szezonra
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.