Kezdőlap Mozaik Megbüntették a Facebookot a németek - hamis látszat keltéséért
No menu items!

Megbüntették a Facebookot a németek – hamis látszat keltéséért

Kétmillió eurós (mintegy 645 millió forint) bírságot rótt ki a német Igazságügyi Hivatal (BfJ) a Facebookra, mert az internetes vállalat nem nyújtott teljes képet arról, hogy mennyi bejelentés érkezik a céghez jogsértő, gyűlöletkeltő tartalmakról, és ezzel hamis látszatot keltett magáról – értesült a ZDF német közszolgálati televízió.

A hatóságok szerint az internetes óriásvállalat megszegte azt a törvényt, amely tavaly január óta előírja, hogy az online vállalatok fél évente jelentést tegyenek közzé arról, hogy mennyi jogsértő tartalmat regisztrálnak. A Facebook a BfJ szerint csak az illegális tartalmak töredékéről adott számot.

Nem jogerős büntetés a facebooknak

A hatóságok azt is felróják a közösségi oldalt üzemeltető amerikai cégnek, hogy az oldalon két jelentési lehetőség létezik az illegális, gyűlöletkeltő tartalmak jelentésére. Az egyik, könnyen megtalálható pusztán a cég számára jelöli meg a kifogásolt bejegyzést, de a törvény által megkövetelt bejelentőlap nehezen található meg a Facebookon.

A BfJ emiatt arra következtet, hogy a bejelentett jogsértések száma is elmarad a valóstól. A hatóság hangsúlyozza, hogy a jogsértő, gyűlöletkeltő tartalmak bejelentésére szolgáló eszköznek áttekinthetőnek és egyértelműnek kell lennie.

A BfJ azt is sérelmezi, hogy nem világos, hogy a bejelentett tartalmakat a felhasználók jelzései alapján hogyan kezelik, mi alapján dől el, hogy egy bejegyzést végül töröl-e a közösségi oldal.

“A bemutatott beszámoló nem ad határozott és áttekinthető képet a cégről és arról, hogy a jogsértő tartalmakkal szemben hogyan járnak el” – állapítja meg a BfJ.

Az ARD német közszolgálati csatorna külön kiemeli, hogy míg a Youtube 215 ezer, a Twitter 260 ezer bejelentésről számolt be, a Facebook mindössze 1704-ről.

A bírság egyelőre nem jogerős. Az amerikai óriásvállalatnak még lehetősége van jogorvoslati kérelemmel élni.

“Mi a Facebooknál sosem leszünk képesek teljes mértékben elejét venni annak, hogy rossz emberek valóban szörnyű dolgokat mondjanak egymásnak” – reagált a ZDF megkeresésére a vállalat nemzetközi szóvivője, Nick Clegg.

A közösségi oldalakon közzétett gyűlöletkeltő bejegyzésekkel szembeni kötelezettségeket lefektető törvény tavaly óta hatályos Németországban. Ennek értelmében a közösségi oldalaknak a bejelentést követő 24 órán belül törölniük azokat a tartalmakat, amelyek közzététele büntethető. Rendkívüli esetekben egy hét áll rendelkezésükre a törlésre. A törvény a fenyegetőzést, a gyalázkodást és a bűncselekményre felbujtást sem tűri el a közösségi oldalakon.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Zsebbevágó, titkos útitippek a Z(s)eppelintől

A nyári-őszi utazási szezon kapcsán a Z(s)eppelin Utazási Iroda...

Ezek az Otthon Start kritikus pontjai

Megjelent az Otthon Start hitel feltételeiről szóló rendelet, ami azon túl, hogy számos helyen pontosította a társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetet, újdonságokat is tartalmaz.

Itt a jogszabály: megvan ki kaphat és ki nem kedvezményes Otthon Start hitelt

Megszületett a jogszabály, ami a legújabb Magyar Közlönyben meg...

1,4 milliárd forint bírság az egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 1,4 milliárd forint bírságot szabott ki egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt
Hirdetés

Hírek

Ezek az Otthon Start kritikus pontjai

Megjelent az Otthon Start hitel feltételeiről szóló rendelet, ami azon túl, hogy számos helyen pontosította a társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetet, újdonságokat is tartalmaz.

1,4 milliárd forint bírság az egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 1,4 milliárd forint bírságot szabott ki egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt

Elérte a 45 milliárd forintot a Demján Sándor 1+1 Program kifizetéseinek összege

Gyors ütemben halad a hazai kis- és középvállalkozások (kkv) fejlesztését célzó Demján Sándor 1+1 Program végrehajtása: már több mint 500 vállalkozás jutott hozzá a támogatási forráshoz összesen 45 milliárd forint értékben, így a kifizetések összege két hét alatt megduplázódott

Lendületben a török turizmus – 26 millió látogató és 25 milliárd dollár bevétel 2025 első felében

Növekedést mutatott Törökország turizmusa 2025 első félévében: a vendégszám és a bevételek is emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Várnak a Nyitott porták Napok

A Nyitott Porta Napok keretében több mint 150 családi gazdaság, pince és manufaktúra nyitja meg kapuit 2025. augusztus 23. és október 5. között és kalauzolja el az érdeklődőket a vidéki élet szépségeibe, az állattartás, a növénytermesztés és a gasztronómia világába. 

Tart a szociális tűzifa program Észak-Kelet-Magyarországon

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében 188 település nyert csaknem 30.000 m3 tűzifát, Hajdú-Biharban pedig 46 település jut több mint 7.800 m3 tüzelőhöz a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium pályázatán.

új, kísérleti statisztika készült az iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról Magyarországon

A helyi iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról tett közzé új, kísérleti statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), az elemzés először mutatja be országos szinten az iparűzési adóból (hipa) származó bevételek települési és térségi, valamint ágazati szintű eloszlását.

Szakértő: az Otthon Start Program véglegesítése nélkül nem indul be a piac. Új lakásfelújítási programot is vár a szakma.

„A hazai lakásépítési piac drámai visszaesésében a gazdaság lassulása...
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...