Kezdőlap Gazdaság Megélhetés. Táguló szakadék Budapest és vidék között
No menu items!

Megélhetés. Táguló szakadék Budapest és vidék között

A budapestiek 29 százaléka nem tud rendszeresen félretenni a jövedelméből. A vidéki városokban élők között 31 százalék, a kistelepüléseken élőknél pedig 43 százalék ez az arány – derült ki az Intrum követeléskezelő felméréséből.

A 2019. őszén készített reprezentatív felmérésben 24 európai országból 24 ezer európai – köztük ezer magyar – vett részt.

Deszpot Károly

Az Európai fogyasztói fizetési jelentés arra mutatott rá, hogy a települések között minden európai országban vannak megélhetési különbségek, de ezek általában jóval kisebbek annál mint amit Magyarországon mértek. Hasonlóan nagy eltéréseket csak Lettországban, Litvániában és Portugáliában találtak, míg a visegrádi országokban, ahogy a legtöbb nyugat-európai országban, szintén jóval kevésbé jellemző a kistelepülések lemaradása.

Deszpot Károly, az Intrum Magyarországi értékesítési és üzletfejlesztési igazgatója elmondta, hogy bár az elmúlt 3-4 évben tapasztalható erőteljes gazdasági fejlődés általában pozitívan hatott a lakosság fizetőképességére, a növekedést nem egyenletesen érzékelik az emberek az egyes régiókban.

A gazdasági fejlődéssel egyidőben az árak is emelkednek, és ez a folyamat szintén a vidéki lakosságot érinti hátrányosabban, mint a budapestieket.

Ezt támasztja alá, hogy míg a fővárosi válaszolók 53 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a kiadásaik gyorsabban nőnek, mint a jövedelmük, a vidéki városokban élők között már 56 százalék, a kistelepülések lakói között pedig 64 százalék volt ez az arány.

Arról is beszámoltak, hogy Budapesten a legtöbben (40 százalék) a lakbért nevezték legfontosabb rendszeres kiadásuknak. Ugyanakkor megjegyezték, aktívan csak a fővárosiak 32 százaléka gyűjt lakásra, kétszer annyian, mint a falvakban élők, és valamivel többen, mind a vidéki városok lakosai.

A kistelepüléseken élők közül a legtöbben elsősorban nyugdíjra gyűjtenek – 42 százalék – Budapesten ez az arány csak 35 százalék. A kisebb városokban élők pedig oktatásra tesznek félre a legnagyobb arányban, 50 százalékuk  elsősorban erre tervez költeni a megtakarításából.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
Hirdetés

Hírek

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás