Kezdőlap Agrár Meghosszabbították a tanyák fejlesztésére kiírt pályázatot
No menu items!

Meghosszabbították a tanyák fejlesztésére kiírt pályázatot

Illusztráció: Wikipedia

Az Agrárminisztérium (AM) a Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett, “Tanyák háztartási léptékű villamos energia és vízellátás, valamint szennyvízkezelési fejlesztései” című, rendkívül sikeres pályázati felhívását ismét meghosszabbította, így a támogatási kérelmek benyújtására 2023. október 1-ig van lehetőség – közölte Nagy István agárminiszter.

A tárcavezetőt elmondta: “az Agrárminisztérium elkötelezett a vidéki térségek falvaiban az alapvető szolgáltatásokhoz való hozzáférés bővítése, valamint az épített infrastrukturális eszközök kisléptékű fejlesztése iránt“. A tanyákon élő természetes személyek az eddigi maximális 6,2 millió forint helyett immáron maximálisan 7,8 millió forint támogatásban részesülhetnek.

Nagy István

Ezzel párhuzamosan emelkedett az egyes tevékenységek megvalósítására fordítható összeg is: a háztartási léptékű szennyvízkezelést, tisztítást-, ivóvízellátást végző rendszerek, vagy hálózatra kapcsolt villamos energia rendszer esetében maximum 6 millió forint támogatás igényelhető a jövőben – tette hozzá a miniszter.

Nagy István felhívta a figyelmet, hogy szigetüzemű rendszerek kiépítése esetében a 6 millió forintos korlát nem értelmezendő, a támogatási összeg elérheti a 7,8 millió forintot is. A pályázati konstrukciónak köszönhetően már 3636 kérelem kapcsán összesen 14,61 milliárd forint támogatást ítéltek meg. A kormány határozott célja, hogy a jövőben is, folyamatosan lehetőséget biztosítson az elszigetelten, a tanyákon élők és gazdálkodók életminőségének és helyzetének javítására.

A pályázati felhívások részletei megtalálhatóak a palyazat.gov.hu honlapon.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Útimorzsák Ománból. A gazdagság gazdasága.

  Szinte az egész világon felkapott Dubajtól alig egyórás repülőútra...

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.
Hirdetés

Hírek

Megjelent a legújabb törvénytervezet a SZÉP Kártyával kapcsolatban

A Nemzetgazdasági Minisztérium által társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettel kapcsolatos véleményeket 2025. november 19-ig várja a minisztérium.

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...