Kezdőlap Gazdaság Megjöttek a számok: így áll az államháztartás három hónap után
No menu items!

Megjöttek a számok: így áll az államháztartás három hónap után

Illusztráció: Bigstock

Március végéig az államháztartás központi alrendszere 2089,7 milliárd forintos hiánnyal zárt – közölte az államháztartás márciusi adatairól kiadott gyorstájékoztatójában a Pénzügyminisztérium (PM).

A PM hangsúlyozta: az elhúzódó háború és a szankciós energiaválság gyökeresen megváltoztatták a gazdasági körülményeket. A kormány célja, hogy a veszélyes időkben is megvédje a családokat, megőrizze a munkahelyeket és a nyugdíjak értékét, garantálja Magyarország biztonságát.

A csaknem négyszeresére emelt Rezsivédelmi alapon keresztül a kormány továbbra is Európa legnagyobb rezsitámogatását biztosítja a magyar családoknak, a vállalkozásoknak és az önkormányzatoknak, továbbá jelentős forrásokat biztosít a magyar gazdaság és vállalkozások védelmére. A kormány a háború és a szankciók okozta rendkívüli kiadások ellenére is folytatja az egyensúlyi mutatók javítását, tartja a kitűzött költségvetési hiánycélt és tovább csökkenti az államadósság szintjét – hangsúlyozta a minisztérium.

Március végéig az államháztartás központi alrendszere 2089,7 milliárd forintos hiánnyal zárt. Ezen belül a központi költségvetés 2019,0 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 89,6 milliárd forintos  hiányt, az elkülönített állami pénzalapok  pedig 18,9 milliárd forintos többletet mutattak.

Márciusban a központi alrendszer 564,6 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 875,7 milliárd forintos deficittel.

A központi alrendszer januártól március végéig mért kiadásai mintegy 12 százalékkal haladták meg az előző év első három hónapjának kiadásait. Magasabban teljesültek az egy évvel korábbihoz képest – többek között – a lakástámogatások, továbbá meghaladták az egy évvel korábbi kifizetést a nyugellátásokra és a gyógyító-megelőző ellátásra fordított összegek is. Nyugellátásokra 1709,0 milliárd forint, a gyógyító-megelőző ellátásra 557,5 milliárd forintot fordítottak március végéig.

Az év első három hónapját tekintve fontos tény, hogy az áfa-bevételek szezonalitása miatt február hónapban rendszerint több százmilliárd forinttal kisebb bevétel képződik, mint az év átlagában. Ennek oka, hogy az előző év negyedik negyedéves bevallásához kapcsolódó áfa-kiutalásokat a költségvetés legnagyobb részben ilyenkor téríti vissza – ismertették a közleményben. A bevételi oldalon a rendszerint visszafogottabb év eleji gazdasági aktivitáshoz mérten érkeznek áfa-befizetések a költségvetésbe. Emellett – a rezsicsökkentés fenntartása érdekében – a költségvetés a fűtési szezonban térít meg jelentős összegeket a szolgáltatóknak.

Az első negyedévben a kormány ígéretéhez híven 15 százalékkal emelt 13. havi nyugdíjat is fizetett a jogosultaknak, ami egyszeri tételként jelentkezik a kiadási oldalon.

A kormány a veszélyes időkben is folytatja az egyensúlyi mutatók javítását. 2023-ban tovább csökkentik a költségvetési hiány mértékét: a GDP 3,9 százalék ára, miközben 70 százalék alá mérséklik az államadósság arányát – hangsúlyozza a PM gyorstájékoztatója.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

NGM: a kormány 11 pontos, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Emelkedik az alanyi áfamentesség értékhatára; nő az egyéni vállalkozók költséghányada, csökkentve az adóalapot; megszűnik a szocho-adóalapszorzó a főállású egyéni vállalkozóknál; bővül a kisvállalati adó (kiva) jogosulti köre

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
Hirdetés

Hírek

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás