Kezdőlap Agrárvilág Meglepő számok láttak napvilágot a magyar állattenyésztésről
No menu items!

Meglepő számok láttak napvilágot a magyar állattenyésztésről

A legfrissebb uniós adatok alapján az Európai Unió tagállamai közül a sertés és baromfi vágásszám tekintetében az ötödik, a tejfelvásárlás esetében pedig a második legmagasabb növekedést produkálta Magyarország a 2024 januárjától novemberig tartó időszakban.
Ez a sertésvágás esetében 7,7 százalékos, a baromfivágás esetében 7,1 százalékos, míg a tejfelvásárlás esetében 5,2 százalékos bővülést jelent a 2023-as év hasonló időszakához képest – fogalmazott Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára – írja az Agro Napló

Az államtitkár elmondta, hogy ha januártól decemberig az egész 2024. évet tekintjük, akkor sertésből összesen mintegy 4,8 millió darabot vágtak le, amelynek élősúlya közel 564 ezer tonna volt, mindez pedig növekvő élőállat export és csökkenő élőállat import mellett történt – írja az AM.

Szintén jelentős eredmény, hogy a baromfifélék esetében vágóbaromfiból összesen több mint 237 millió darabot vágtak le, ez élősúlyban meghaladta a 726 ezer tonnát. Itt a növekedést a csirke ágazat adta. A magyar tejtermelés 2024-ben ugyancsak dinamikus teljesítményt mutatott, hiszen 1,73 millió tonnára nőtt.

Feldman Zsolt hangsúlyozta, hogy az évek óta zajló, rendszerváltás utáni legnagyobb, állattartáshoz kapcsolódó beruházási-modernizációs programnak köszönhetően intenzív ágazati hatékonyságnövekedés zajlik az alapanyag-termelés oldalán, ami erősíti a magyar állattenyésztés hazai és nemzetközi versenyképességét.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Hírek

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás