Kezdőlap Turizmus Megnyílt a Puszta kapuja információs központ Bugacon
No menu items!

Megnyílt a Puszta kapuja információs központ Bugacon

Fotó: Bódi Ágnes

A nemzeti parkok ma már a hazai ökoturizmus legnagyobb letéteményesei – jelentette ki az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára a több mint 288 millió forintból létrehozott Puszta kapuja információs központ keddi megnyitóján, Bugacon.

Rácz András köszöntőjében kiemelte: az új létesítmény is jelzi, hogy az állami természetvédelem feladatellátása ma már messze túlmutat a védett fajok és élőhelyeik megőrzésén. A nemzeti parkok ezek mellett a régészeti és kulturális örökség, valamint a hagyományos gazdálkodási módok megőrzésében és bemutatásában is meghatározó szerepet töltenek be – mondta.

Mindezek megismerésére közvélemény-kutatások alapján is egyre nagyobb a társadalmi igény: a magyarok 70 százaléka tudatosan keresi a nemzeti parkok ökoturisztikai programlehetőségeit, és aktívan igyekszik eltölteni szabadidejét – tette hozzá. Az országban nyilvántartott mintegy 700 ökoturisztikai létesítmény felét a 10 nemzeti parki igazgatóság valamelyike működteti, ezeket összesen évente 1,6 millió látogató keresi fel – ismertette.

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság 3 látogatóközpontot, 6 tematikus bemutatóhelyet, 2 szálláshelyet és 2 természetiskolát működtet, továbbá 26 tanösvény gazdája – sorolta az államtitkár, megjegyezve, hogy ez Magyarország második nemzeti parkja, mely 1975-ben jött létre és kiterjedését tekintve is az 1973-ban létrehozott hortobágyi után következik.

A Kiskunsági Nemzeti Park bemutatóhelyeit évente 115 ezren keresik fel, emellett 3 tájvédelmi körzet, több mint 20 természetvédelmi terület, 6 védett vizes élőhely, továbbá egy bioszféra rezervátum gazdagítja a látnivalókat – mondta Rácz András jelezve: nem csupán megőrizni, de gyarapítani is igyekeznek a védett területek hálózatát.

A látogatóközpontról azt mondta, hiánypótló létesítmény, mely szerdától 230 négyzetméteren, egyebek mellett a pásztor hagyományokat és a puszták élővilágát bemutató két tematikus kiállítással várja az érdeklődőket. Az épületegyüttes közösségi rendezvények, konferenciák megtartására is alkalmas.

Megjegyezte: a központ ajándékboltjában terveik szerint nemzeti parki védjegyes termékeket lehet majd vásárolni, és hangsúlyozta, hogy a helyben maradást és falusi önfoglalkoztatást segítő, 2010-ben létrehozott védjegyrendszerhez eddig több mint 260 termelő csatlakozott több mint 1300 termékkel. A Kiskunsági Nemzeti Park területén ebből 29 termelő 142 védjegyes terméke készül.

Kifejtette, a természetvédelemre is igaz, hogy az állami erőfeszítés önmagában kevés. Ahhoz, hogy ezt a munkát hatékonyan és eredményesen lehessen végezni, a helyiek elfogadására és aktív közreműködésére is szükség van – fogalmazott. Ez a Puszta kapuja információs központ esetében maradéktalanul megvalósult – hangsúlyozta. A létesítményt a nemzeti park és Bugac önkormányzata közösen működteti a jövőben.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás