Kezdőlap Hírek Megnyílt a Mol látogatóközpontja és a kilátóterasz
No menu items!

Megnyílt a Mol látogatóközpontja és a kilátóterasz

Megnyílt pénteken a nagyközönség előtt is a Mol-csoport új, budapesti székházának a látogatóközpontja, illetve az épület legfelső, 29-ik emeletén található panorámaterasz.

Bacsa György, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója az MTI-nek a nyitás alkalmából elmondta: a Mol-csoport új székháza egyben szimbóluma is a vállalatcsoport stratégiájának, amely a kelet-közép-európai energiaszektor egyik meghatározó szereplőjeként elsőként hirdette meg fenntarthatósági transzformációját.

Varga Péter, a Mol Campus ügyvezetője tájékoztatása szerint  a Mol Campus a Mol-csoport stratégiai céljaival összhangban nemrég megkapta a legmagasabb globális, fenntarthatósági sztenderdeknek megfelelő BREEAM Excellent és LEED Platinum minősítést. Ez az első és egyetlen irodaépület Magyarországon, amely rendelkezik ilyen minősítésekkel – tette hozzá.

A cég korábbi közlése szerint a Mol 2030 stratégia célja, hogy a társaság a hagyományos, fosszilis üzemanyag alapú tevékenységét alacsony szén-dioxid-kibocsátású, fenntartható üzleti modellé alakítsa. Ennek értelmében 2030-ig a beruházásokra fordított összeg 50 százalékát fenntartható projektekre költi, azzal a céllal, hogy 2050-re teljesen karbonsemlegessé váljon a cég működése.

A társaság decemberben adta át a londoni Foster + Partners és a magyar Finta Stúdió által tervezett, 86 ezer négyzetméter nettó alapterületű új székházát a Kopaszi-gát mellett fekvő BudaPart városrészben, Budapest 11. kerületében. Az épületben a cég 2500 munkatársa dolgozik, akik eddig 9 különböző telephelyen végezték a munkát.
Az épületen 900 négyzetméternyi napelem található, a hűtési és fűtési rendszer geotermikus energiával üzemel, a szürkevizet is teljes egészében újrahasznosítják, a munkaállomások 85 százaléka természetes fényt kap.

A magasház 29-ik emeletén lévő panorámaterasz a földszinti interaktív látogatóközpontból egyedi üveglifttel érhető el. A Mol tájékoztatása szerint a látogatóközpont ingyen tekinthető meg, a kilátóteraszra online vásárolhatók jegyek.

Csütörtökön, a nulladik napon 100 Budapesten tanuló egyetemista elsőként látogatta meg az épületet. A Mol-csoport nettó eredménye 628,3 milliárd forint (1,66 milliárd dollár) volt tavaly az előző évi 526,1 milliárd forint (1,74 milliárd dollár) után.  Az értékesítés nettó árbevétele meghaladta a 9868 milliárd forintot (26,33 milliárd dollár) 2022-ben, az egy évvel korábbi 5959 milliárd forint (19,61 milliárd dollár) után.

A Mol részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek. A részvény csütörtökön 0,37 százalékos emelkedéssel 2678 forinton zárt, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 3114, a legalacsonyabb 2312 forint volt.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Augusztusban lassult az albérleti díjak emelkedése

Augusztusban lassult a bérleti díjak emelkedése: országosan 1,1, Budapesten 0,7 százalékos volt a havi lakbéremelkedés, ami az elmúlt három hónap legalacsonyabb ütemének számít - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.

Jelentkezés a START Ideathon országos ötletversenyre

Már lehet jelentkezni a START Ideathonra, a középiskolások pályaorientációját segítő országos ötletversenyre.

Lakásvásárlás önerő nélkül – nem könnyű, de lehetséges

Bár általánosan elterjedt vélekedés, hogy lakásvásárlás csak önerővel lehetséges, a szabályozás ezt nem zárja ki – hívta fel a figyelmet Vincze Krisztián, a GV Hitelközpont vezetője. A Magyar Nemzeti Bank rendelete szerint a hitelezés felső határa forintalapú jelzáloghitelek esetén a fedezet forgalmi értékének 80 százaléka, de megfelelő pótfedezet – például egy másik ingatlan – bevonásával önerő nélkül is finanszírozható a vételár. Bizonyos esetekben – első lakás vagy energiahatékony ingatlan – akár pótfedezet nélkül is nyújtható 90 százalékos hitel. A szakértő tapasztalt pénzügyi tanácsadó bevonását javasolja.
Hirdetés

Hírek

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Jelentkezés a START Ideathon országos ötletversenyre

Már lehet jelentkezni a START Ideathonra, a középiskolások pályaorientációját segítő országos ötletversenyre.

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Ezen a nyáron az időjárás ismét megmutatta, komoly hatással...

Ebben az évben is megmérettethetik magukat a legjobb gluténmentes pékségek

Idén is keresik az év gluténmentes kenyerét és péksüteményét. A Magyarok Kenyere program keretében megvalósuló megmérettetés célja változatlan: felhívni a figyelmet a speciális étrendet követő, lisztérzékenységgel élők igényeire és elősegíteni a gluténmentes termékekkel kapcsolatos innovációt.

Energiaügyi Minisztérium: már nyertesei is vannak a lakossági távhőprogramnak

Megszülettek az első támogatói döntések a népszerű pályázaton, amely társasházak, lakásszövetkezetek részére biztosít vissza nem térítendő forrást korszerű, távleolvasható mérési rendszerek telepítéséhez - jelentette be az MTI-nek megküldött közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).

SAFE hitelkeretéből 16,2 milliárd eurónyi forrás támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait

A SAFE, az európai biztonsági cselekvési eszköz hitelkeretéből 16,2 milliárd eurónyi forrás, vagyis több mint 6300 milliárd forint támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait, ez a lengyel és francia igény után a harmadik legnagyobb, a teljes hitelkeret több mint 10 százaléka.

Úgy nőhet a házasságkötések száma az Otthon Start miatt, hogy ez nem is feltétele az igénylésének

Az Otthon Start hitel berobbanása annak ellenére megfordíthatja a negatív trendet, hogy a kedvezményes, legfeljebb 3 százalékos kamattal elérhető konstrukciónak nem feltétele sem a gyermekvállalás, sem a házasság. 

45 éves kor felett már ezzel is számolni kell az Otthon Start hitel igénylésekor!

Az Otthon Start hitel igénylésének jogszabályi oldalról nincs felső életkori határa. Ettől függetlenül az egyes bankok meghatározzák azt a maximális életkort, amit az igénylő a futamidő végéig nem léphet át. Ez pedig pénzintézetenként eltérő. A BiztosDöntés.hu gyűjtése szerint van bank, ahol már 46 évesen nem lehet felvenni a maximális, 25 éves futamidőrea a támogatott kölcsönt, míg máshol 50 éves korig is belefér az igénylő az életkori korlátba.
Hirdetés

Gazdaság

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.