Kezdőlap Világgazdaság Megtépázta a brit GDP-t a járvány
No menu items!

Megtépázta a brit GDP-t a járvány

Két százalékkal csökkent a brit hazai össztermék (GDP) az első negyedévben az előző három hónaphoz mérve. Ez az koronavírus-járvány első közvetlen gazdasági hatása – közölte a brit statisztikai hivatal (ONS).

Az ONS kimutatása szerint a brit gazdaság 2008 utolsó negyedéve, a Lehman Brothers amerikai óriásbank összeomlása és a globális pénzügyi válság ezt követő elhatalmasodása óta nem teljesített ilyen rosszul negyedéves összevetésben.

Az első negyedéven belül márciusban 5,8 százalékkal zuhant a brit GDP-érték az előző hónapoz viszonyítva.

A statisztikai hivatal szerint ez a legnagyobb havi visszaesés azóta, hogy ennek a mutató rendszeres közlése 1997-ben elkezdődött.

Londoni pénzügyi elemzők várakozása szerint mindazonáltal az idei első negyedévi és a márciusi visszaesés korántsem a koronavírus-válság okozta brit recesszió mélypontja, különös tekintettel arra, hogy a brit kormány csak az időszak végén, március 23-án rendelte el a gazdasági aktivitást is érintő korlátozásokat.

A nagy elemzőházak további visszaesést várnak

Az egyik legnagyobb londoni üzleti elemzőműhely, a Pantheon Macroeconomics az ONS adatismertetése utáni gyorselemzésében közölte: becslése szerint az újabb aktivitási adatok arra vallanak, hogy áprilisban 15 százalékkal zuhanhatott havi összevetésben a brit hazai össztermék, és a második negyedév egészében 20 százalékos GDP-zuhanás is elképzelhető az idei első három hónaphoz mérve.

A ház szerint ez annak figyelembevételével is megalapozottnak tűnő várakozás, hogy ebben a hónapban már megkezdődött a korlátozások fokozatos enyhítése.

Egy másik nagy londoni elemzőház, a Capital Economics a statisztikai hivatal GDP-adatsorának ismertetése után közölte: modellszámításai alapján helytállónak tartja azt a várakozását, hogy áprilisban 20 százalék körüli mértékben zuhanhatott a brit hazai össztermék havi összevetésben.

A ház a koronavírus-válság előtti csúcs és a recesszió várható mélypontja között 25 százalékos GDP-visszaesést valószínűsít a brit gazdaságban.

A Capital Economics londoni elemzői a márciusban mért 5,8 százalékos havi GDP-csökkenéssel összefüggésben hangsúlyozzák, hogy a brit hazai össztermék a 2008-2009-es recesszió teljes időszakában 6 százalékkal esett vissza.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

Ez aztán a karácsonyi meglepetés: kinyitja a kormány a földpiacot a pénzügyi befektetők előtt

Ez a módosítás ellentétes a földforgalmi törvény eredeti koncepciójával, amely szerint a termőföld nem lehet pénzügyi spekuláció tárgya, és csak az birtokolhatja, aki maga is műveli azt.

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.
Hirdetés

Hírek

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás