Kezdőlap Építőipar Megtorpant tavaly az építési kedv és idén se változott a helyzet
No menu items!

Megtorpant tavaly az építési kedv és idén se változott a helyzet

Fotók (forrás: GDN)

Továbbra sem élénkül az építési kedv, a 2025 első negyedévi KSH-adatok szerint az új lakások száma 2,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Az új ingatlanok fele családi ház, jellemzően egyre távolabb Budapesttől. „Nagyon árérzékeny a vásárlói réteg, hiszen a többségnek nincs vagy kevés az önrésze, így nincs nagy mozgásterük” – mondta Horváth Péter, a GDN Ingatlanhálózat szakértője. A keresletet főként a CSOK és a babaváró hitel mozgatja, ezek határozzák meg a vásárlók lehetőségeit. Az elérhető árú telkek a fővárostól egyre messzebb találhatók, emiatt a munkába járás is egyre nagyobb kihívás a családok számára.

A CSOK-ból vásárolt újépítésű házak piaca továbbra is élénk, bár az átadott ingatlanok egyre távolabb vannak Budapesttől. A 2023-as évhez képest tavaly szinte minden tekintetben visszaesést tapasztalhattunk az újépítésű lakások adatait vizsgálva és a KSH adatai szerint a csökkenés 2025. első negyedévében is folytatódott.

Cégek és emberek

Az építkezési kedv csökkenése jobban érinti a vállalkozások által szervezett társasház beruházásokat, mint a saját célra való építkezést. Ezt a megállapítást arra alapozzuk, hogy az építtetők körében nőtt a természetes személyek aránya a vállalkozásoké pedig csökkent. Ezzel együtt pedig azt mutatják a KSH adatai, hogy az újonnan használatba vett ingatlanok fele családi ház, a társasházak és lakóparki ingatlanok számával megegyező számú házat adtak át 2024-ben. Ez mozdította el az átlagos nagyságát is az átadott ingatlanoknak, ez a szám 2024-ben 96,6 négyzetméter, ami magasabb a 2023-ban megfigyeltnél.

Marad a trend?

A statisztikai hivatal a kiadott használatbavételi engedélyek száma mellett az új (vagyis 2024-ben beadott) építési engedélyek és egyszerűsített bejelentések, összességében az építeni kívánt ingatlanok, számát is közzéteszi. Az adatok azt mutatják, hogy a nem lakáscélú épületeknél csökkenés várható, ugyanakkor a lakóingatlanokra szóló engedélyek és bejelentések száma minimálisan változott csak az előző évihez képest, vagyis ezen a területen stagnálás volt tavaly. Az idei év első negyedében a KSH nemrégiben kiadott adatai szerint 2704 új lakás épült, 2,7 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.

Hogy néz ki ez a piacon?

A GDN Ingatlanhálózat Új Otthon irodája kifejezetten az újépítésű ingatlanokkal foglalkozik. “Szerencsére mi nem tapasztaltuk ezt a visszaesést, átalakult ez a piac, de nem csökkent az érdeklődés” – szögezi le Horváth Péter az iroda tulajdonosa.

A szakember tapasztalatai szerint ma a CSOK és a Budapesttől való távolság a két meghatározója az újépítésű családi illetve ikerházak árának. A keresletet zömében fiatalok jelentik, akik a CSOK és a babaváró hitel segítségével vásárolnak, ez pedig megszabja mekkora összeget tudnak fizetni. “Nagyon árérzékeny a vásárlói réteg, hiszen a többségnek nincs vagy kevés az önrésze, így nincs nagy mozgásterük, ami a támogatásokból kifér, azt tudják megvenni.” Vagyis a CSOK és a Babaváró hitel igénybe vételével 40-60 milliót tudnak ingatlanvásárlásra fordítani.

Az emelkedő árakat a telekért kért összeg határozza meg, ami folyamatosan emelkedik, ahogy fogynak a beépíthető területek. A beruházók a fővárostól egyre távolabb vesznek telkeket, ahová modern, energiatakarékos, hőszivattyúval szerelt házakat építenek, melyek egy része már papírról elkel.

A családi ház ára az ingázás

Az átalakulás alapja tehát az a tény, hogy az elérhető árú telkek egyre távolabb vannak a fővárostól, a munkalehetőség azonban továbbra is ott található. Vagyis a most épülő és állami támogatásból megvásárolt családi házak tulajdonosai az új otthonukért, a támogatások által elvártakon túl, vállalják a bejárás nehézségeit is.

A budapesti és környékbeli fiatalok számára nemrég még Isaszeg, Maglód vagy Pécel megfizethető volt, ma már inkább Sülysáp vagy akár Hatvan körül épülnek az új házak.

Igazi HR kihívás: hogyan tartsuk meg és motiváljuk a fiatal generációt. AzÜzlet november 17.-i HR konferenciája azt is megmutatja, hogyan építhetünk jól működő, többgenerációs munkahelyet. Jelentkezés: azuzletkonferenciakozpont.hu/hr-konferencia-2025
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Már több tízezren használják az MVM mesterséges intelligencia alapú rezsiasszisztensét

Alig több mint egy hónapja indult el és már több tízezren használják az MVM Csoport új, mesterséges intelligencia alapú ügyféltámogató megoldását, az úgynevezett REZSIŐR az ügyfeleknek segít a rezsicsökkentéssel, valamint az áram- és földgázszámlákkal összefüggő kérdésekben.

Varga Mihály: a 2024-es év a magyar gazdaságban az infláció leszorításának éve volt

Az MNB az elmúlt fél évben folytatott, kiszámítható monetáris politikája elősegítette az infláció fokozatos közeledését a 2-4 százalékos jegybanki toleranciasávhoz.

DH Groupként folytatja tevékenységét a Duna House Group

Jelenleg a DH Group konszolidált árbevételének több mint 70 százaléka külföldi piacokról származik, és a tisztított EBITDA több mint 80 százalékát a pénzügyi közvetítési szegmens adja.

Újabb nemzetközi elismerés Máltának!

A VisitMalta Incentives & Meetings, Málta  kongresszusi irodája elnyerte a „Destination Marketing Leader” díjat a rangos Cvent Excellence Awards Europe gálán.
Hirdetés

Hírek

Már több tízezren használják az MVM mesterséges intelligencia alapú rezsiasszisztensét

Alig több mint egy hónapja indult el és már több tízezren használják az MVM Csoport új, mesterséges intelligencia alapú ügyféltámogató megoldását, az úgynevezett REZSIŐR az ügyfeleknek segít a rezsicsökkentéssel, valamint az áram- és földgázszámlákkal összefüggő kérdésekben.

Varga Mihály: a 2024-es év a magyar gazdaságban az infláció leszorításának éve volt

Az MNB az elmúlt fél évben folytatott, kiszámítható monetáris politikája elősegítette az infláció fokozatos közeledését a 2-4 százalékos jegybanki toleranciasávhoz.

DH Groupként folytatja tevékenységét a Duna House Group

Jelenleg a DH Group konszolidált árbevételének több mint 70 százaléka külföldi piacokról származik, és a tisztított EBITDA több mint 80 százalékát a pénzügyi közvetítési szegmens adja.

Stratégiai partner lett a WING és az Accent Hotel Management

A partnerség révén közösen együttműködve is képesek a jövőben harmadik felek számára megbízható, professzionális üzemeltetési és projektmenedzsment szolgáltatásokat nyújtani.

Országszerte védekezünk a szőlőkabócával szemben

Már 21 borvidéken van jelen a szőlő aranyszínű sárgaság betegsége; országszerte védekeznek a szőlőkabócával szemben. A gazdák számíthatnak a kormányra.

Az államháztartásról jelennek meg adatok és kamatdöntő ülést tart a jegybank a jövő héten

A jövő héten jelenik meg az államháztartás szeptember végi helyzetéről szóló részletes tájékoztató, kamatdöntő ülést tart a monetáris tanács, valamint munkaerőpiaci adatokat közöl a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A globális PC-piac 6,8 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben

Az asztali számítógépek, notebookok és munkaállomások teljes kiszállítása éves összevetésben 6,8 százalékkal, 72,4 millióra nőtt az idei harmadik negyedévében - áll a Canalys szingapúri elemző cég honlapján.
Hirdetés

Gazdaság

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.