Hirdetés
Kezdőlap Autó Megújult a Mercedes koronaékszere - itt a ráncfelvarrott S-osztály
No menu items!

Megújult a Mercedes koronaékszere – itt a ráncfelvarrott S-osztály

Bemutatták a Daimler legfontosabb modelljei között számon tartott Mercedes-Benz S-osztály új nemzedékét, amely a gyártó szerint új szintet jelent a “modern luxus” világában.

A legfontosabb újítások többsége az autógyártás és az informatika összekapcsolódásából, az ágazat digitális átalakulásból adódik. Így az új S-osztályú Mercedesekben elérhető a többi között az MBUX (Mercedes-Benz User Experience) elnevezésű információs és szórakoztató rendszer, amelynek az az egyik tulajdonsága, hogy az utastérben elhelyezett kamerák képeit elemezve megtanulja értelmezni a vezető testbeszédét, és gesztusok alapján is képes végrehajtani utasításokat. Emellett a rendszer része a Hey Mercedes elnevezésű digitális asszisztens is, amely hanggal irányítható.

A járműgyártás hagyományos technológiájához tartozó újítások között van a négykerék-kormányzás. A kocsi hátsó kerekei akár 10 fokos szögben is elfordulhatnak, aminek révén a több mint öt méter hosszú autó viszonylag kis helyen meg tud fordulni. Az e-active body control elnevezésű megoldás révén pedig néhány tizedmásodperc alatt megemelkedik a kocsi karosszériája, ha az a veszély fenyegeti, hogy oldalról belehajt egy jármű.

Ola Kallenius

A Mercedes-Benz S-osztály nemcsak a legnépszerűbb luxuslimuzin a világon, hanem “a márka szíve” – emelte ki a bemutatón Ola Kallenius, a Daimler vezérigazgatója.

Hozzátette, hogy a cég jövőjét az ilyen autók, a legfelső árkategóriába tartozó gyártmányok jelentik. A nyereséget eredményező növekedés legjobb útja, ha a Daimler “a világ legkívánatosabb autóinak gyártására összpontosít” – mondta a német óriásvállalat svéd származású vezetője.

A német sajtóban ismertetett elemzések szerint a Kecskeméten Mercedes-gyárat üzemeltető társaságnak kulcsfontosságú az S-osztály sikere, mert ugyan viszonylag kevés gyártmányt értékesítenek belőle, de igen jelentős haszonnal.

Ágazati becslések szerint az S-osztály biztosítja a cég működési eredményének 15-20 százalékát, míg az árbevételben csupán 3 százalék az aránya.

Az új generáció bemutatójára összeállított tájékoztató szerint S-osztályú Mercedeseket 1972 óta gyártanak, és nagyjából 500 ezret adtak el. A modell az utóbbi tív évben főleg Kínában, az Egyesült Államokban, Dél-Koreában és Németországban volt népszerű. A tájékoztatóban ár nem szerepel. Az előző nemzedékhez tartozó Mercedes alapára 30 millió forint felett van.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Alaptalanul támadják a magyar almatermelőket

Hazánkban számos ültetvény részt vesz az Agrár-környezetgazdálkodási programban (AKG), amely korlátozza a felhasználható növényvédőszerek körét.  

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből

Megkezdődött a máltai repülőtér nagyszabású bővítése

2026 különösen fontos év a máltai turizmus számára, hiszen a Delta Air Lines elindítja közvetlen New York–Málta járatát, amely új szintre emeli a sziget hosszú távú tengerentúli összeköttetéseit.
Hirdetés

Hírek

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből

Megérkezett a világ első virális AI asszisztense – és a dolgok furcsává váltak

Illusztráció:openclaw.ai Azt hittük, az AI ügynökök az emberi munkát segítik....

Idén is van országos német tömegközlekedési bérlet Deutschlandticket – 63 euroért

Fotó: tiket-plus.app A német ttömegközlekedés népszerű országos bérlete a Deutschlandticket,...

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.

Csőtörés helyett megelőzés: Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Tömegével indított pénzmosási megfeleltetési eljárást a NAV

Brutális bírságokat kockáztatnak a vállalkozások a rossz kitöltéssel.

Egy hét ráadás a Lumina Park szezonban

Budapest egyik legkedveltebb téli attrakciója, a Margitszigeten működő Lumina Park ebben a szezonban egy héttel tovább várja látogatóit, március 1. helyett március 8-ig nyitva tart.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...