Kezdőlap Turizmus Megújult az Ócsai Tájházegyüttes
No menu items!

Megújult az Ócsai Tájházegyüttes

Fotó: Pelsőczy Csaba

Az állami természetvédelem feladatköre az elmúlt években jelentősen bővült, hiszen a védett fajok és élőhelyek megőrzése mellett egyre több feladatunk van a régészeti, az épített és a kulturális örökség védelme, a szemléletformálás, a környezeti nevelés, a természetvédelmi bemutatás és az ökoturizmus területén is – jelentette ki Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára Ócsán.

Az Agrárminisztérium és a nemzeti parkok feladatkörébe tartozik egyebek mellett a 38 ezer külterületi régészeti lelőhely őrzése a 250 fős természetvédelmi őrszolgálat segítségével. Emellett az épített és a kulturális örökség területén is szélesedik az állami természetvédelem hatásköre, hiszen számos skanzen, tájház, várrom, kolostorrom, kastély, illetve nemzeti emlékhely is a nemzeti parkok gondozásába tartozik – fogalmazott Rácz András, majd hozzátette, jelenleg mintegy 700 ökoturisztikai létesítményt tartunk nyilván Magyarországon, amelynek felét a nemzeti park igazgatóságok működtetik. Országosan évente 1,6 millió regisztrált látogatót fogadnak a nemzeti parkok, környezeti nevelés tekintetében pedig éves szinten 200 ezer gyereknek nyújtanak programokat.

Az államtitkár kiemelte, a társadalom növekvő ökoturisztikai igényeinek az állami természetvédelem megújult intézményrendszerrel próbál megfelelni, többek között a jelenleg átadott Ócsai Tájházegyüttes felújított épületeivel.

Rácz András méltatta a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság munkáját, amely 34 ökoturisztikai bemutatóhelyet üzemeltet, látogatószáma pedig évről évre növekszik, tavaly rekord értékkel meghaladta a 213 ezer főt. A nemzeti park a KEHOP és a VEKOP programokban mintegy 5 milliárd forint forrást felhasználva 15 nagy volumenű beruházást valósított meg több mint 5 ezer hektáron javítva természeti környezet állapotát. Emellett a határon átnyúló Interreg és a LIFE programokban 2,2 milliárd forint összeg felhasználásával 9 fejlesztést hajtott végre a nemzeti park.

A KEHOP és VEKOP operatív programok keretében az elmúlt európai uniós pénzügyi perspektívában csaknem 40 milliárd forint összeggel több mint 100 beruházást valósítottak meg nemzeti parkjaink országszerte, 180 ezer hektár hatásterületen – folytatta az államtitkár.

Rácz András szerint az állami természetvédelem erőfeszítése – a nemzeti parkok 1300 munkatársával – rendkívül fontos, azonban szükség van a helybéliek, az országgyűlési képviselők, a megyei önkormányzatok, a polgármesterek, valamint a helyi civil és társadalmi szervezetek munkájára, amelyre számítunk a jövőben is – fogalmazott az államtitkár.(Agrárminisztérium)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás