Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Mentavill Expo: ezért optimisták a villanyszerelők
No menu items!

Mentavill Expo: ezért optimisták a villanyszerelők

Kiemelkedő érdeklődés mellett zajlott a hagyományosan kétévente sorra kerülő Mentavill Expo. A hazai épületvillamossági szektor idei legjelentősebb szakmai eseménye azt igazolta, hogy az energiatakarékosság, az elekromobilitás és a gyorsan változó technológiai megoldások világában továbbra is nagy igény mutatkozik a személyes szakmai párbeszédre.

A lakossági épületvillamossági szektor piacvezetője, a Mentavill által szervezett eseményen több, mint 40 neves gyártó és kereskedő mutatta be legújabb termékeit és megoldásait, míg a villanyszerelők, kivitelezők, szakkereskedők és viszonteladók köréből több, mint ezer szakember érkezett a kiállításra és a szakmai előadásokra. Mentes Zsolt a Mentavill ügyvezetője kiemelte: a fókusz a minőségi, jövőorientált megoldásokon volt, ami tökéletesen tükrözi a piac dinamikáját.

„Az élénk szakmai érdeklődés azt mutatta, hogy az internet korában is nagy szükség van a személyes párbeszédre és tapasztalatcserére, mert a villanyszerelő mestereknek nem mindig van idejük arra, hogy az interneten keresgéljenek és van amikor nem is találják meg a szükséges információkat”- fejtette ki Mentes Zsolt.

Hozzátéve: az új megoldások megismerése már csak azért is fontos, mert az épületvillamosság is rendkívül gyors technológiai változáson megy keresztül. Nem véletlen, hogy a kiállítók visszajelzései szerint a látogatók azokat az új műszaki megoldásokat keresték leginkább, amelyek felgyorsítják a munkát és csökkentik a kivitelezési kockázatokat. Ez azért új trend, mert miközben a szakma jórésze korábban megelégedett az általa már ismert, megszokott megoldásokkal, most a modern épületek egyre összetettebb műszaki igényei folyamatos alkalmazkodást követelnek, miközben a megrendelők részéről is nő az elvárás a gyors, precíz és megbízható munka iránt. Ehhez pedig elengedhetetlen az új eszközök és technológiák alkalmazása.

Jellemző, hogy például a mai elosztószekrények az okosvezérlésekkel az életvédelmi relékkel és a korszerű túlfeszültség-védelmi megoldásokkal már jóval bonyolultabb rendszereket rejtenek, mint korábban. De legalább ekkora változás tapasztalható az energiaelosztás terén, miközben a legújabb trend az elektromosautó-töltéshez szükséges termékek megjelenése és folyamatos fejlődése is.

A cégvezető szerint a szakmai visszajelzések egyik legfontosabb pozitívuma, hogy a piacon a minőségi munka számít versenyelőnynek és azok a mesterek, akik precíz, megbízható munkát végeznek, stabil megrendelésállománnyal rendelkeznek. Munkájukat támogatva a Mentavill olyan termékválasztékot és értékesítési megoldásokat biztosít, ami megkönnyíti számukra az árubeszerzést. Ezt igazolja vissza, hogy a Mentavill a napokban, a fogyasztói márkák között ismét elnyerte a Superbrands díjat, ami a szakmai partnerek és a vásárlók felől egyaránt erős visszaigazolást jelent.

Érsek M. Zoltán

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Átadták a Nemzeti Pálinkakiválóság Program 2025 díjait

A szabályzat szerint 18 nevező 74 tétele kapott minősítést: 21 tétel nyerte el a TOP Pálinkakiválóság címet, 39 tétel kapott Pálinkakiválóság minősítést, míg az arany minősítésű gin, vodka, whisky, párlat és likőrök száma 8, az ezüst minősítésűeké pedig 6 volt.

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...
Hirdetés

Hírek

Átadták a Nemzeti Pálinkakiválóság Program 2025 díjait

A szabályzat szerint 18 nevező 74 tétele kapott minősítést: 21 tétel nyerte el a TOP Pálinkakiválóság címet, 39 tétel kapott Pálinkakiválóság minősítést, míg az arany minősítésű gin, vodka, whisky, párlat és likőrök száma 8, az ezüst minősítésűeké pedig 6 volt.

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.