Kezdőlap Cégvilág Mi a Csallóközben igazi túlélők vagyunk
No menu items!

Mi a Csallóközben igazi túlélők vagyunk

Világi Oszkár a leggazdagabb felvidéki magyar, ügyvéd, a MOL igazgatósági tagja, a Slovnaft vezérigazgatója, az Európa Ligába most bejutott DAC focicsapat tulajdonosa. Igazi sikerember. Ezért is érdekes hallani, amint érzelemmentesen, tárgyilagosan, a Csallóköz felvirágoztatását célul tűző civil kezdeményezés kihívásairól beszél.

– Az a célunk, hogy kerékpárutak sorát kiépítve, első körben az érintetlen természeti értékek iránt érdeklődő biciklis turistáknak teremtsünk vonzó úti célt – fejtette ki Az Üzlet kérdésére Világi Oszkár. – Mindez nem kis feladat, mert Szlovákiában a kerékpárutak engedélyeztetése – különösen a tulajdonosi hozzájárulások beszerzése és a tervezett hídépítés miatt is fontos tereprendezési jóváhagyások megszerzése miatt –, igen hosszú folyamat. De a végső célunk így is az, hogy megteremtsük azt az infrastruktúrát, amivel itt a Csallóközben Pozsonyig, Párkányig lehet biciklizni, illetve a Kis-Duna környékén kerékpárral be lehessen járni az egész vidéket.

A tervek között ezért szerepel egy, a felvidéki Doborgazt és a magyarországi Szigetközt összekötő híd megépítése, aminek a dokumentációit már el is készítették. Ezzel kapcsolatban vallja azt, hogy ez a régió mindig egységes volt és az új híddal ismét azzá válhat majd. Ami azért is előnyös lehet, mert szavai szerint aki ezt a vidéket felkeresi, annak egészen más élményben lesz része a Szigetközben és más a Csallóközben, amiről azt vallja, hogy madártávlatból olyan, mint a házak nélküli Velence. És ha már lírai hangokat ütünk meg, ide kívánkozik az is, hogy a Csallóközt, amit Európa legnagyobb folyóközi szigeteként jegyeznek, Kukkóniának is gyakran nevezik.

Kukkónia békája

Habár a Kukkónia név költőien hangzik, keletkezésének történelmi valóságalapja van – a tatárjárás idején született meg. A Nagy-Duna és a Kis-Duna által közrefogott Csallóköz lápokkal, mocsarakkal átszőtt vidékén a vész idején a helyiek az idegenek számára kiismerhetetlen mocsárvilágba húzódtak vissza, és egy ott honos béka, a tűzhasú unka hangját utánozva (kuk-kó) adtak hírt egymásnak.

A Kukkónia projekt vonzásában

Az üzletember az alapító társaival együtt ennek kapcsán ismerte fel, hogy a bájos elnevezés egyben kiváló márkanév is lehet a régió felvirágoztatását célzó projekthez. 2014 tavaszán ugyanis civil kezdeményezésként indult, mégpedig a Kis- és Nagy-Duna között elterülő Csallóköz hagyományos értékeinek megőrzését is fókuszba helyező Kukkónia projekt, amely a tájegység pozitív arculatának kialakítása mellett egyszerre tűzte célul a terület, a kulturális és sportélet, valamint a hagyományos népi foglalkozások és iparágak felelevenítését, illetve a termék- és márkafejlesztést.

A Kukkónia Civil Társulás a projekt keretében hozta létre a helyi termelők piacképességét segítő Kukkonia márkát, amit a csallóközi alapanyagokból készült, adalékanyag és tartósítószermentes, hagyományos receptúra alapján készült élelmiszerek kaphatnak meg.

– Párkánytól nem messze pedig szeretnénk egy borvidéket is létrehozni – fűzte hozzá. – Mert ez egy nagyon szép, lankás és nagyon jó minőségű szőlőtermelő hely, amihez a napsütötte vidéken jól társulhat a kerékpáros turizmus.

A fejlesztések megvalósításához szükséges források kapcsán azt mondja: pályáznak és lobbiznak. Ennek vezető ereje a szakmai bázist is nyújtó Kukkónia társaság, miközben az érintett községek összefogását is kulcsfontosságúnak tartja.

A foci vonzereje

Világi Oszkár 2014-ben vette meg a dunaszerdahelyi FC DAC futballcsapatot, ami a szlovákiai magyarok számára messze több, mint egy focicsapat: a magyar identitás hordozója, ahol a meccsekhez kötődően a magyar himnusz is rendszeresen felcsendül. De egészen más értelmet nyerve, mint amikor a hazai futballpályákon párszázas közönség részvételével szólal meg. Miközben az európai szinten is első osztályú MOL Aréna után már az Arsenal, illetve a Bayern München és a Red Bull Salzburg mintáit követő futball akadémia létesítményei is épülnek, a csapat eddigi legnagyobb sikerét elérve a szezon végén a szlovák bajnokságban bronzérmet szerezve vívta ki az európai kupaszereplés jogát az Európa Ligában. Mindez nemcsak azt jelenti, hogy a csapat mezén viselt Kukkonia felirat révén már a kontinens tévénézői is megismerhetik a márkanevet, hanem azt is, hogy ha még nem is kerékpározni, de meccset nézni több ezer külföldi látogathat el a Csallóközbe.

Az Isteni beavatkozás elmaradt, hát maguk oldják meg

– Úgy öt éve kezdtünk bele a Kukkónia projektbe, és most ott tartunk, hogy azért ismert is, meg vannak eredmények is – mondja reálisan szemlélve a helyzetet. – Persze nem olyan gyorsan haladunk, mint ahogy szerettük volna, de haladunk. Ami már egy fontos lépcső ebben a régióban. Az ötlet ugyan már korábban megvolt, de mindenki arra várt, hogy valami isteni beavatkozással tudunk majd előrehaladni. 15 év után azonban rájöttünk, hogy ez valószínűleg nem történik meg. Tehát magunkra kell számítanunk: se a politika, se más nem tudja ezt megoldani, és akkor elkezdtük magunk intézni az ügyeinket. Ma pedig már látszik, hogy ez egy jó út, és szerencsére a polgármesterek és az emberek is elfogadják a közös, szebb jövőt építő céljainkat.

A kérdésre, hogy miként születik itt a kerékpározáshoz párosuló egyéb infrastruktúra, az üzletember azt mondja: a piac megszervezi saját magát. Van már két nagy fürdőnk, Dunaszerdahely és Megyer – utóbbi a látogatottság szempontjából a legnagyobb Szlovákiában és van már szálláskapacitása is. Tehát itt az emberek találékonyak, meg harcolnak is. Ezért is gondolom, hogy ha a lehetőségük meglesz arra, akkor ők majd megszervezik maguknak azt, ami a sikeres turizmushoz éppen kell még. Mert másra nem nagyon fogunk tudni számtani. De úgy gondolom, ha az emberek látják a lehetőséget, lesz aki még rétest süt, vagy új szálláshelyet kínál. Az emberek itt mindannyian keresik a lehetőséget a megélhetésre, és szerintem működik, mert mi nagy túlélők vagyunk.

Világi Oszkár, a sikerember

A Csallóköz szülötte, Világi Oszkár által elért üzleti sikereket nem könnyű felsorolni. Tavaly januárban a Felvidék Ma a HVG leggazdagabb határon túli magyarokat régiók szerint bemutató összeállítására hivatkozva azt írta: a felvidékiek listáját a Slovnaft-vezér Világi Oszkár vezeti 130-150 millió euróra becsült vagyonával. Ebben az is szerepelt, hogy a HVG szerint Világi Oszkárnál gazdagabb magyart aligha találni Szlovákiában. Igaz, a Slovnaft elnök-vezérigazgatójának vagyonáról nincs pontos adat. Az összeállítás részletesen kitér arra is, hogy Világi 2014-ben a dunaszerdahelyi futball klub, a DAC tulajdonosa lett, a földjei mellett érdekelt az élelmiszer-kereskedelemben, van egy húsipari cége (Istermeat), egy tejipari vállalkozása (Euromilk), továbbá egy készülő félben lévő borászata a Duna-parti Helembán. Mindezek mellett van egy tanácsadó cége, nyomdaipari vállalkozása, energetikai és médiabefektetése. Megvette a nyékvárkonyi kastélyt is, ami a Hotel Chateau Amade nevet viseli, és szintén a felesége irányítása alatt áll. Az Index írásából pedig több más érdekesség mellett az is kiderül, hogy az egykori csehszlovák parlament volt alelnöke, akinek Kelet-Közép-Európában számtalan vállalkozása van – a Csíki Sör mögött is ő bukkan fel –, a kapcsolatépítő képességének is köszönheti sikereit.

Ennek szellemében született meg 23 ezer lakosú Dunaszerdahelyen az üzletember érdekeltségébe tartozó ötcsillagos kastélyszálloda, a nyékvárkonyi kastélyból lett Hotel Chateau Amade és a legmagasabb gasztronómiai igényeket célzó Villa Rosa – amelynek séfje a Séfek séfje versenyt mos megnyert Tatai Róbert -, amit olyan minőségi bázisnak képzeltek el, amely színvonalával is segíti az igényesség elterjedését a vidéken. Amire jó alap az is, hogy a Villa Rosa a tematikus éttermek rangsorában az elmúlt négy évben már minden alkalommal a legjobbnak bizonyult Szlovákiában. Ez azért is fontos a számunkra – elemez Világi Oszkár –, mert mindenkinek példaértékű és azt mutatja, hogy a Csallóközben is érdemes dolgozni, érdemes szakácsnak lenni.

A kihívás így sem kicsi, mert egy ilyen ötcsillagos szálloda vagy egy ilyen színvonalú étterem működtetéséhez rendkívül sok képzés kell, ugyanis a jelenlegi rendszer a régióban nem termeli ki azokat az embereket, akik az iskola után automatikusan megfelelnének az elvárásoknak. Ám miután a szállodában vagy az étteremben már kiképezték őket, a megtartásuk okoz nehézséget, hiszen hirtelen nemzetközileg is versenyképessé válnak.

De ez csak az egyik a sok kihívás közül, amik Kukkóniára várnak, ami egy hagyományos mezőgazdasági vidék és ahová az egykori Csehszlovákiában tudatosan nem telepítettek jelentősebb ipart. Ennek persze megvolt az a jó oldala, hogy néhány évtizeddel ezelőtt még minden étel, amit itt fogyasztottak, erről a vidékről származott. Ma viszont a nagy élelmiszeripari cégek alapanyagként igyekeznek felvásárolni azokat az élelmiszereket, amelyek a vidék egyik nagy értékét képviselik. Erre is mondja azt Világi Oszkár, hogy itt a Csallóközben a hátrányból kell előnyt faragni. Hozzátéve búcsúzóul azt is, hogy: mindenki eldöntheti, hogy a csallóközi tündérlegendában, vagy a tudatos munkában hisz. Tekintetéből úgy tűnt, ő már döntött.

Tündérkert vagy Kukkónia

A vadregényes Csallóközt nevezik Tündérkertnek és Aranykertnek, illetve Tündér Ilona szigetének is. A legenda szerint az ott élő tündérkirálynő és az őt szolgáló tündérek kedvesek és vidámak voltak, akik szükség esetén segítettek a bajbajutottaknak. A legenda szerint nekik köszönhető az is, hogy a környéken nem eredménytelenül lehet aranyat mosni, mert amikor a tündérek fésülködtek, csillogó szőke hajukból aranypor hullott a vízbe.

A tündérek seregéről szóló történetek vezéralakja Tündér Ilona, aki holdvilágos éjszakákon, hattyú képében úszott a Dunán. De egyszer, amikor az emberek felbosszantották, a királynő elhatározta: elköltözik a szigetről. De az egyik tündér, Rózsika, nem akart velük menni, mert nagyon a szívéhez nőtt a dunai táj. Ezért könyörgött a királynőnek, hadd maradjon. Tündér Ilona azt felelte: tündérként nem maradhat az emberi világban, csak úgy, ha virággá változtatja. Rózsika ebbe is beleegyezett és így változtatta át Rózsikát, Tündér Ilona a halvány rózsaszín tündérrózsává, azért hogy örökre a dunai vízfolyások ékessége maradhasson.
Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Essity elnyerte az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, a legfenntarthatóbb vállalatok felső 1%-ában szerepel

Az Essity megkapta az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, így ismét a világ vállalatainak legfelső 1%-ában szerepel a CSR-teljesítmény alapján.

Határon átnyúló projekt erősíti a Fertő gyep és nádas kezelését

A most induló GRACE INTERREG projekt és a GRASSLAND-HU LIFE projekt stratégiaalkotása kölcsönösen támogatja majd egymást.

NGM: a Fitch Ratings továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot

A globális kihívások ellenére a nyugati és a keleti befektetők egyaránt megbízható partnerként és találkozási pontként tekintenek hazánkra.

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.
Hirdetés

Hírek

Az Essity elnyerte az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, a legfenntarthatóbb vállalatok felső 1%-ában szerepel

Az Essity megkapta az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, így ismét a világ vállalatainak legfelső 1%-ában szerepel a CSR-teljesítmény alapján.

Határon átnyúló projekt erősíti a Fertő gyep és nádas kezelését

A most induló GRACE INTERREG projekt és a GRASSLAND-HU LIFE projekt stratégiaalkotása kölcsönösen támogatja majd egymást.

NGM: a Fitch Ratings továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot

A globális kihívások ellenére a nyugati és a keleti befektetők egyaránt megbízható partnerként és találkozási pontként tekintenek hazánkra.

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.