Hirdetés
Kezdőlap Turizmus Minden rekordot megdöntöttek a magyar utazók, egymillió fölött az utasbiztosítások
No menu items!

Minden rekordot megdöntöttek a magyar utazók, egymillió fölött az utasbiztosítások

Kassa
Fotó: Bódi Ágnes

Soha annyi utasbiztosítást nem kötöttek még a külföldre tartó magyarok, mint tavaly.  A milliós álomhatárt először átlépő szerződésszám sokkal jobban nőtt, mint a külföldi utazásoké, ami azt mutatja, hogy egyre több turistának fontos a biztonság, ezért nem sajnálnak néhány ezer forint plusz kiadást. Az adatok szerint az olimpia nagyon megdobta a francia utak számát, és Afrika is sokkal népszerűbb lett a magyarok körében – derül ki a Bank360.hu elemzéséből.   

Rekordot döntött 2024-ben az utasbiztosítási piac a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint. Az év folyamán 1,15 milliónál is több egyszeri díjas utasbiztosítást kötöttek a magyarok, 20 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Ez persze nem azt jelenti, hogy csak ennyi magyar utazott biztosítással külföldre, hiszen a családok, csoportok, baráti társaságok jellemzően együtt kötnek biztosítást, így egy szerződésben több biztosított neve szerepel. Természetesen vannak olyanok is, akik nem kötnek utasbiztosítást vagy megelégszenek a bankkártyájukhoz járóval.

Az utasbiztosításból származó díjbevételek is nőttek, de szerényebb mértékben, csak 12,7 százalékkal. Az egyszeri díjas utasbiztosításoknál a díjbevétel tavaly így is meghaladta a 18 milliárd forintot, vagyis egy-egy szerződés átlagosan 15,7 ezer forintba került, de jellemzően több ember több napos utazását biztosította be. Az egy utasra jutó átlagos összeg ennél  jóval kisebb, a Bank360.hu utasbiztosítás kalkulátorának adatai szerint egy főre akár napi néhány száz forintból is kijön egy szerződés a magyarok leggyakoribb úti céljai esetében.

Többet utaztak a magyarok, de rövidebb időre

Az utasbiztosítási piac növekedése bőven túlszárnyalta a külföldi utazási piac bővülését. A KSH friss adatai szerint ugyanis 2024-ben valamivel több mint 13 millió egynapos, és 8,94 millió több napos út miatt utaztak külföldre a magyarok. Az egynapos utazások száma csak minimális mértékben, 1,13 százalékkal nőtt, a több napos kiruccanásoké viszont 9,7 százalékkal emelkedett. Az utasbiztosítások szempontjából ez a fontosabb adat, hiszen jellemzően a több napos utakra kötnek az emberek szerződést. Ilyenkor fontos, hogy megfelelő egészségügyi ellátást kapjanak külföldön is, mostanában pedig egyre többen aggódnak a járatkésések, törlések miatt, amelyekre a biztosítóknak szintén vannak megoldásaik a biztosítási ajánlataikban.

Az is fontos tényező ugyanakkor, hogy hány napot töltenek külföldön az utasok, hiszen a biztosítási díj a kint töltött napok számától is függ. Ezen a téren pedig nem sok változás történt 2023-hoz képest, a külföldön töltött napok száma ismét kevéssel 66 millió alatt maradt, gyakorlatilag stagnált. Vagyis a magyarok többször utaztak ugyan másik országba tavaly, mint tavalyelőtt, de kevesebb ideig maradtak ott. A többnapos utazások átlagos hossza 6,5-ről 5,9 napra csökkent.

A sportesemények átrendezték a piacot

A legnépszerűbb úticél tavaly is Ausztria volt, ahová több mint 7 millió alkalommal utaztak be a magyarok és csaknem 309 milliárd forintot költöttek el. Az egynapos utak is népszerűek ott, de síelni is sokan járnak át a szomszédba. A második helyen Szlovákia áll a beutazások számában, majd Románia következik. Ezekben az országokban is nagyon jó sípályák találhatók, de esetükben nyilvánvalóan az egynapos utak és a határmenti forgalom a meghatározó. A magyarok kedvenc nyaralóhelye, Horvátország a negyedik helyen áll, 922 ezren utaztak oda tavaly, kicsit kevesebben, mint 2023-ban.

A Bank360.hu elemzése szerint kiugró mértékben nőtt tavaly a Franciaországba látogatók száma, 330 ezren utaztak oda, 87,5 százalékkal többen, mint 2023-ban, ami vélhetően az olimpiai játékoknak is köszönhető. A labdarúgó-Európa-bajnokságra is valószínűleg sokan elutaztak, de a németországi utazások száma csak kisebb mértékben, 8,2 százalékkal nőtt tavaly. Ebben persze szerepet játszhat az is, hogy a magyar válogatott már a csoportkörben kiesett. Svájcba és Hollandiába viszont jóval többen látogattak el tavaly, mint tavalyelőtt, de az Egyesült Királyság népszerűsége is nőtt.

Az Európán kívüli kontinensek közül Ázsia a legnépszerűbb, majd Amerika és Afrika következik. Afrika szédületes tempóban jön fel a népszerűségi listán, tavaly 40 százalékkal nőtt az ide látogató magyarok száma, és az ott töltött éjszakáké is, miközben az Ázsiába utazók száma csökkent, az Amerikába tartóké pedig stagnált tavaly.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Omnibus csak lassított, de nem állt le. 2025 az újratervezés éve volt a fenntarthatósági szabályozásban.

2025 az ESG-szabályozás történetében nem a korábban várt szigorításról,...

Itt az új transzferár-dokumentációs rendelet!

Az átmeneti időszak lehetőséget ad arra, hogy a vállalkozások felmérjék transzferár-folyamataik érettségét, és időben kialakítsák a jövőbeni megfeleléshez szükséges belső adat- és dokumentációs kontrollokat.

Finomhangolják az új KRESZ-szabályokat, segítenek a motorosszakértők is

A motoros parkolás lehetőségét az ÉKM - az elhangzott szakmai szempontok figyelembevételével - felülvizsgálja.

Hegyi Zsolt: nagy lépés a MÁV-flotta megújítása felé

A most elfogadott határozat előkészítése során az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a MÁV-csoport szakemberei a flotta megerősítésének nem csupán a szakmai, hanem finanszírozásai kérdéseit is tisztázták
Hirdetés

Hírek

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...