Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság MNB: emelkedtek az inflációs alapmutatók
No menu items!

MNB: emelkedtek az inflációs alapmutatók

Az infláció csökkenését az üzemanyagárak mérséklődése magyarázza, míg a maginfláció emelkedéséhez egyes feldolgozott élelmiszerek és piaci szolgáltatások áremelkedése járult hozzá – állapította meg a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) a márciusi inflációs adatokhoz fűzött kommentárja.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentése szerint a februári 4,4 százalékról 3,9 százalékra mérséklődött a fogyasztói árak éves emelkedésének üteme márciusra, a maginfláció pedig 4,1 százalékosról 4,3 százalékosra nőtt.

Az indirekt adóktól szűrt maginfláció újabb 0,1 százalékponttal 3,9 százalékra, eddigi legmagasabb értékére emelkedett 2008 óta. A többi, a tartósabb inflációs tendenciákat megragadó, MNB által számított mutató: a keresletérzékeny termékek és a ritkán változó árú termékek és szolgáltatások inflációja kis mértékben, 0,1, illetve 0,2 százalékponttal 3,3, és 3,6 százalékra emelkedett.

Márciusban a költségváltozásokra érzékeny – élelmiszer és üzemanyag – termékek árának alakulása az infláció mérséklődésének irányába hatott, míg a keresletérzékeny termékek inflációs hozzájárulása lényegében nem változott – állapította meg a jegybank elemzése.

A feldolgozott élelmiszerek – szezonálisan igazított és adószűrt – árai tovább növekedtek márciusban. Az áremelkedés a termékek széles körében megfigyelhető volt, amiben a koronavírus-járvány miatt hirtelen megugró kereslet hatásai is szerepet játszottak – szögezte le az elemzés.

A feldolgozatlan élelmiszerek – szezonálisan igazított és adószűrt – árai tovább emelkedtek.

Márciusban a piaci szolgáltatások árai az előző hónaphoz képest 0,7 százalékkal voltak magasabbak. A piaci szolgáltatások korábbi éveket meghaladó havi árdinamikája néhány jól azonosítható tételhez köthető. Az áremelkedést főként a mobiltelefon és internet, illetve a pénzügyi szolgáltatások árainak módosítása okozta – tették hozzá.

Az üzemanyagárak a világpiaci olajárak jelentős esésével összhangban 5,3 százalékkal csökkentek az előző hónaphoz képest, míg az éves index csökkenéséhez a tavalyi áremelkedés bázishatása is hozzájárult.

Az iparcikkek éves inflációja az előző hónaphoz képest mérséklődött, így változatlanul 1 százalék alatt maradt az árindexük. A tartós iparcikkek inflációjának emelkedéséhez főként az új személygépkocsik árainak növekedése járult hozzá.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Alaptalanul támadják a magyar almatermelőket

Hazánkban számos ültetvény részt vesz az Agrár-környezetgazdálkodási programban (AKG), amely korlátozza a felhasználható növényvédőszerek körét.  

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből

Megkezdődött a máltai repülőtér nagyszabású bővítése

2026 különösen fontos év a máltai turizmus számára, hiszen a Delta Air Lines elindítja közvetlen New York–Málta járatát, amely új szintre emeli a sziget hosszú távú tengerentúli összeköttetéseit.
Hirdetés

Hírek

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből

Megérkezett a világ első virális AI asszisztense – és a dolgok furcsává váltak

Illusztráció:openclaw.ai Azt hittük, az AI ügynökök az emberi munkát segítik....

Idén is van országos német tömegközlekedési bérlet Deutschlandticket – 63 euroért

Fotó: tiket-plus.app A német ttömegközlekedés népszerű országos bérlete a Deutschlandticket,...

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.

Csőtörés helyett megelőzés: Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Tömegével indított pénzmosási megfeleltetési eljárást a NAV

Brutális bírságokat kockáztatnak a vállalkozások a rossz kitöltéssel.

Egy hét ráadás a Lumina Park szezonban

Budapest egyik legkedveltebb téli attrakciója, a Margitszigeten működő Lumina Park ebben a szezonban egy héttel tovább várja látogatóit, március 1. helyett március 8-ig nyitva tart.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...