Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág MNB: indokolt a kamatemelési ciklus folytatása
No menu items!

MNB: indokolt a kamatemelési ciklus folytatása

A monetáris tanács értékelése alapján az inflációs kilátások és az ezeket övező, továbbra is felfelé mutató kockázatok egyértelműen a júniusban megkezdett kamatemelési ciklus havi ütemű folytatását indokolják – közölte a jegybank.

Az egyhetes betéti eszköz kamatát az Magyar Nemzeti Bank (MNB) továbbra is a heti tenderek keretében határozza meg. A monetáris tanács megítélése szerint az egyhetes betéti eszköz kamatának az alapkamatéval azonos mértékű emelése indokolt.

A közlemény szerint a monetáris tanács a kamatemelési ciklust addig folytatja, ameddig az inflációs kilátások fenntartható módon a jegybanki célon stabilizálódnak, és az inflációs kockázatok a monetáris politika időhorizontján újra kiegyensúlyozottá válnak.

Kitértek arra: az elmúlt hónapokban folytatódott a világgazdaság kilábalása, amellyel párhuzamosan az infláció is emelkedett. Az előző kamatdöntés óta kedvezőtlenebbé vált a globális befektetői hangulat. Ehhez a már meglévő kockázatok közül főként a koronavírus delta variánsának terjedése és a chiphiány, továbbá a meghatározó jegybankok monetáris politikai üzenetei járultak hozzá.

Emellett új elemként az energiaválság és a kínai ingatlanpiachoz kapcsolódó kockázatok megjelenése is rontotta a befektetői hangulatot. A nyersanyagpiacokon szeptemberben újabb jelentős áremelkedési hullám következett be. Az energiahordozók esetében kiugró volt az árnövekedés. A földgáz ára nyár eleje óta több mint háromszorosára, míg az áram ára több mint kétszeresére nőtt. A kőolaj világpiaci ára 80 dollár fölé emelkedett.

A magyar gazdaság sikeresen újraindult, a GDP a második negyedévben elérte a válság előtti szintjét. A magyar GDP 2021-ben várhatóan 6,5-7 százalékkal, 2022-ben 5-6 százalékkal bővül.

Az infláció az őszi hónapokban várhatóan tovább emelkedik. A szeptemberi Inflációs jelentés előrejelzése szerint az infláció 2022 elejétől csökkenni kezd és a második negyedévben ismét a jegybanki toleranciasávba kerül, majd várhatóan 2022 második felében a 3 százalékos jegybanki cél körül stabilizálódik.

Az MNB aktív piaci jelenlétével tompította a negyedév végi nemzetközi swappiaci feszültségek hazai begyűrűzését, hozzájárulva a monetáris kondíciók stabilitásának megőrzéséhez. A jegybank számára változatlanul kiemelt szempont, hogy a rövid oldali kamatok minden részpiacon és minden időszakban a monetáris tanács által optimálisnak tartott rövid oldali kamatszinttel összhangban alakuljanak.

Ezt a célt erősítve az MNB a swappiaci folyamatokat figyelembe véve folytatja a forintlikviditást nyújtó swapeszközének dinamikus kivezetését. Emellett a jegybank a következő hónapokban további lépéseket készít elő a swappiac stabilitásának és a monetáris transzmisszió hatékonyságának megőrzése érdekében – írták.

A monetáris tanács megítélése szerint az állampapírpiac stabil likviditási helyzete továbbra is kulcsfontosságú a monetáris transzmisszió szempontjából. A tanács a szeptemberi döntésével 40 milliárd forintban határozta meg az MNB vásárlásainak heti célmennyiségét. Az MNB az állampapír-vásárlási programot a heti vásárlások mennyiségét és szerkezetét rugalmasan alakítva, a szükséges mértékben és a szükséges ideig használja.

Amennyiben a piaci stabilitás fenntartása indokolja, az MNB bármikor kész a heti vásárlások mennyiségének átmeneti növelésére. A jegybank nem értékesíti a mérlegében lévő állampapír-állományt, a megvásárolt állampapírokat lejáratig tartja. A monetáris tanács legközelebb 2021 decemberben határozza meg a heti vásárlások következő negyedévre érvényes célmennyiségét.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Maduro után Venezuela olajiparának újjáélesztése se gyors, se olcsó nem lesz

Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump arról beszélt, hogy...

Így lettek milliárdosok a Mesterséges Intelligencia berobbanásának fiatal vállalkozói.

Fotó: https://x.com/mercor_ai A mesterséges intelligencia rohamos fejlődése az elmúlt években...

2025-ben a Suzuki a magyarországi újszemélyautó-piacon 11,04 százalékos részesedést ért el

A cég partnereinek, beszállítóinak, valamint a 78 tagú országos márkakereskedői hálózatának köszönhetően hozzávetőlegesen 10 000 munkavállaló megélhetéséhez járul hozzá.

2026 év madara – a “rigóüllőt” használó énekes rigó

A több mint négy évtizede futó akció legutóbbi állomásaként a lakossági internetes szavazást az énekes rigó nyerte.
Hirdetés

Hírek

2026 év madara – a “rigóüllőt” használó énekes rigó

A több mint négy évtizede futó akció legutóbbi állomásaként a lakossági internetes szavazást az énekes rigó nyerte.

2025 végén éves összehasonlításban 16 százalékkal csökkent a kereslet az eladó lakások piacán

Az elmúlt év egyik legfontosabb tanulsága, hogy az ingatlanpiaci növekedés súlypontja eltolódott a fővárosból

MLBKT: emelkedett a decemberi BMI

A felmérésben vizsgált részindexek többségében emelkedtek. Az egyedi indexek közül kilenc index áll a fellendülési tartományban.

Fontos fejlesztés kezdődik az 50 éves Lázbérci Tájvédelmi körzetben

Az 50. születésnapját ünneplő Lázbérci Tájvédelmi Körzet területén kiemelkedő fejlesztés indul el európai uniós támogatásnak köszönhetően.

Exportvezérelt növekedésére épít az Univer: új logisztikai központtal reagál a keresletre

A tanúsított, korszerű épület energiahatékony működést és a nemzetközi partnerek felé is jól kommunikálható fenntarthatósági hátteret biztosít.

Piaci lakáshitel az Otthon Start árnyékában: Mire számíthat, aki nem jogosult a 3 százalékos hitelre?

Nem meglepő az Otthon Start sikere, hiszen a legfeljebb fix 3 százalékos kamat kevesebb, mint a fele a piaci lakáscélú jelzáloghitelek költségszintjének.

BÉT – Emelkedéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Emelkedéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hétfőn az év első kereskedési napján a kedvező nemzetközi befektetői hangulat miatt

Devizapiac – Gyengült a forint hétfő reggel

Gyengült a forint árfolyama hétfő reggel a főbb devizákkal szemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás