Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Mol-csoport eredménye a második negyedévben romlott
No menu items!

Mol-csoport eredménye a második negyedévben romlott

A Mol-csoport tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 245,1 milliárd forint (685 millió dollár) volt az idei második negyedévben, 18 százalékkal (dollárban 17 százalékkal) kevesebb, mint az előző év azonos időszakában – tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.

Az idei első félévben a tisztított EBITDA 563,9 milliárd forintot (1,517 milliárd dollárt) ért el, forintban 1 százalékkal többet (dollárban 2 százalékkal kevesebbet), mint a tavalyi első hat hónapban.

A féléves jelentés szerint az éves előrejelzés maradt a 3 milliárd dollárt meghaladó tisztított EBITDA.

A társaság közleményében kiemelte: a lassuló regionális makrogazdasági környezet negatívan befolyásolta a teljesítményt a második negyedévben.

A közlemény idézi Hernádi Zsoltot, a vállalat elnök-vezérigazgatóját, aki az eredményeket kommentálva kifejtette: a geopolitikai feszültségek és a regionális makrogazdasági kihívások jelentősen befolyásolták a vállalat teljesítményét, de az integrált üzleti modell enyhítette a hatásokat. Az első féléves eredmények alapján megerősítették 2025-ös iránymutatásukat, bár a célkitűzés elérésének kockázatai felerősödtek, mivel a külső tényezők volatilitása nőtt a várakozások februári bejelentése óta – fogalmazott az elnök-vezérigazgató.

Hernádi Zsolt szerint a hatékonyság javítása terén is meg kell tenni a szükséges lépéseket, ezért átfogó programot indítottak a feldolgozás és kereskedelem (downstream) szegmensben, amelynek célja évi 500 millió dolláros javulás elérése. Ez nem csak ellensúlyozza a romló makrogazdasági környezet hatását, de 2027 után további 200 millió dolláros EBITDA-növekedést eredményez az üzletágban számos új, a stratégiában eredetileg nem szereplő intézkedés segítségével.

A társaság tovább mélyíti stratégiai együttműködését azeri és kazah partnereivel, így a közös kutatás-termelés és a kőolaj-diverzifikáció területén is fontos lépéseket tudnak tenni. Stratégiai befektetőként vállaltak szerepet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem megújulásában, lehetővé téve innovációs kapacitásuk növelését és a legkorszerűbb tudással rendelkező mérnökök képzését és bevonzását, ami kulcsfontosságú lépés a Mol-csoport jövője szempontjából – emelte ki az elnök-vezérigazgató.

A jelentés szerint a Mol-csoport adózás előtti eredménye a második negyedévben 236 millió dollár volt, ami 56 százalékos csökkenés az előző év azonos időszakához képest az alacsonyabb működési eredmény miatt, de ezt a hatást pénzügyi eredmények részben ellensúlyozták. Az adózás előtti eredmény 2025 első félévében elérte a 782 millió dollárt, amivel közelít a megerősített 1,6 milliárd dollár körüli éves előrejelzéshez.

A kutatás és termelés (upstream) üzletág speciális tételek nélküli EBITDA-ja elérte a 98,5 milliárd forintot (276 millió dollár) a második negyedévben, ami 23 milliárd forinttal, 19 százalékkal alacsonyabb az első negyedéves eredményénél, és 5 milliárd forinttal, 5 százalékkal kevesebb az előző év azonos időszakához képest. Az első félévben az üzletág speciális tételek nélküli EBITDA-ja 220 milliárd forint (593 millió dollár) volt, ez 12 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest. A jelentés szerint az üzletág továbbra is a Mol-csoport erős készpénztermelő pillére maradt.

A feldolgozás és kereskedelem (downstream) üzletág 109,5 milliárd forint (307 millió dollár) újrabeszerzési árakkal becsült tiszta EBITDA-eredményt ért el a második negyedévében, ami 4 százalékos csökkenés az előző negyedévhez képest, 2024 második negyedévével összevetve pedig a regionális kereslet lassulása miatt 26 százalékos a csökkenés mértéke forintban kifejezve. Az üzletág az első félévben 224,1 milliárd forint (607 millió dollár) újrabeszerzési árakkal becsült tiszta EBITDA-eredményt ért el, ami 12 százalékos csökkenés éves összehasonlításban.

A fogyasztói szolgáltatások EBITDA-ja 24 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest a második negyedévben, elérve a 87,7 milliárd forintot (246 millió dollár). A második negyedévben a hálózat 2323 töltőállomásból állt. Az üzletág első féléves EBITDA-ja 21 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest.

A körforgásos gazdasági szolgáltatások EBITDA-ja 2025 második negyedévében mínusz 3,7 milliárd forintra esett vissza az első negyedévi 4,8 milliárd forintról. Az eredményt negatívan befolyásolták a szezonálisan magasabb működési költségek. Az üzletág az első félévben 1,1 milliárd forintos EBITDA-t ért el, szemben a 2024. azonos időszakában realizált 7,4 milliárd forintos veszteséggel.

A Mol részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír 3010 forinton zárt csütörtök  2558 forint volt.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Maduro után Venezuela olajiparának újjáélesztése se gyors, se olcsó nem lesz

Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump arról beszélt, hogy...

Így lettek milliárdosok a Mesterséges Intelligencia berobbanásának fiatal vállalkozói.

Fotó: https://x.com/mercor_ai A mesterséges intelligencia rohamos fejlődése az elmúlt években...

2025-ben a Suzuki a magyarországi újszemélyautó-piacon 11,04 százalékos részesedést ért el

A cég partnereinek, beszállítóinak, valamint a 78 tagú országos márkakereskedői hálózatának köszönhetően hozzávetőlegesen 10 000 munkavállaló megélhetéséhez járul hozzá.

2026 év madara – a “rigóüllőt” használó énekes rigó

A több mint négy évtizede futó akció legutóbbi állomásaként a lakossági internetes szavazást az énekes rigó nyerte.
Hirdetés

Hírek

2026 év madara – a “rigóüllőt” használó énekes rigó

A több mint négy évtizede futó akció legutóbbi állomásaként a lakossági internetes szavazást az énekes rigó nyerte.

2025 végén éves összehasonlításban 16 százalékkal csökkent a kereslet az eladó lakások piacán

Az elmúlt év egyik legfontosabb tanulsága, hogy az ingatlanpiaci növekedés súlypontja eltolódott a fővárosból

MLBKT: emelkedett a decemberi BMI

A felmérésben vizsgált részindexek többségében emelkedtek. Az egyedi indexek közül kilenc index áll a fellendülési tartományban.

Fontos fejlesztés kezdődik az 50 éves Lázbérci Tájvédelmi körzetben

Az 50. születésnapját ünneplő Lázbérci Tájvédelmi Körzet területén kiemelkedő fejlesztés indul el európai uniós támogatásnak köszönhetően.

Exportvezérelt növekedésére épít az Univer: új logisztikai központtal reagál a keresletre

A tanúsított, korszerű épület energiahatékony működést és a nemzetközi partnerek felé is jól kommunikálható fenntarthatósági hátteret biztosít.

Piaci lakáshitel az Otthon Start árnyékában: Mire számíthat, aki nem jogosult a 3 százalékos hitelre?

Nem meglepő az Otthon Start sikere, hiszen a legfeljebb fix 3 százalékos kamat kevesebb, mint a fele a piaci lakáscélú jelzáloghitelek költségszintjének.

BÉT – Emelkedéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Emelkedéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hétfőn az év első kereskedési napján a kedvező nemzetközi befektetői hangulat miatt

Devizapiac – Gyengült a forint hétfő reggel

Gyengült a forint árfolyama hétfő reggel a főbb devizákkal szemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás