Kezdőlap Gazdaság Most akkor visszatérnek az elhalasztott lakásvásárlások?
No menu items!

Most akkor visszatérnek az elhalasztott lakásvásárlások?

Illusztráció: Bigstock

Hétfőtől több bank is elérhetővé tette a 8,5 százalékos thm-plafonnak megfelelő lakáshiteleket. Ez pedig felélénkítheti a lakáshitelezési piacot, de legalábbis nagyobb teret adhat azoknak, akik átlagos jövedelemmel rendelkeznek és eddig halasztották a lakásvásárlást – derül ki a money.hu összeállításából, amely utal arra is, hogy legutóbb tavaly augusztusban volt 8,5 százalék közeli szinten a lakáshitelek átlagos hitelköltség-mutatója. Akkor közel kétszer annyi új lakáshitel-szerződést kötöttek a bankok, mint idén augusztusban a 10 százalék feletti hitelteher mellett.

Első körben már több lakossági bank vállalta az önkéntes csatlakozást, köztük az Erste, az MBH, a Gránit, az OTP és a CIB Banknál is érvénybe lépett hétfőtől a kamatplafon, melynek bevezetéséről a gazdaságfejlesztési tárca és a Magyar Bankszövetség állapodott meg.

“Bár már a thm-plafon bevezetése előtt is voltak olyan bankok, amelyek bizonyos feltételek mellett, például az átlagnál magasabb hitelösszeg és jövedelem esetén a 8,5 százalék alatti thm-mel kínáltak lakáskölcsönt, mostantól azonban a bankok palettáján jó eséllyel egyre több ilyen konstrukció kap helyet” – mondta Korponai Levente, a money.hu vezetője.

Mikor volt 8,5% közeli THM utoljára? 

A szakember a jegybanki adatokat idézve utalt arra, hogy a most rajtoló 8,5 százalékos thm-plafon lényegében megfelel a lakáshitelpiac tavaly augusztusi 8,46 százalékos átlagos hitelköltség-mutatójának.

Abban a hónapban több mint 8 ezer új lakáshitel-szerződést kötöttek a bankok ezen a kamatszinten. Míg idén augusztusban 10,46 százalékos átlagos hiteldíjmutató mellett mindösszesen 4609 szerződést írtak alá.

“A thm-plafon bevezetése persze nem jelenti azt, hogy hirtelen óriási kereslet lesz a lakáshitelekre, mert sok háztartás a megemelkedett kiadások miatt még óvatos, de ez a kamatszint már mindenképp vonzóbb lehet a bizonytalankodóknak ahhoz, hogy belevágjanak a korábban elhalasztott lakásvásárlásba” – tette hozzá a szakember.

A kamatplafon nem jelenti azt, hogy mostantól nem kell körbenézni

Lényeges szempont, hogy a hitelfelvételt tervezők a 8,5 százalékos thm-plafon bevezetése után is alaposan nézzenek körül a banki kínálatban, mert a különböző pénzintézeteknél továbbra is eltérőek lehetnek a kamatfeltételek és az elérhető kedvezmények. Az új kondíciókat ma, október 9-én, teszik közzé a bankok a hirdetményekben, az összehasonlításhoz mindenképp javasolja a szakember a banki hirdetmények adataiból dolgozó lakáshitel kalkulátor használatát.

A money.hu szakértői arra is felhívják a figyelmet, hogy a jövőben, ha mérséklődnek a kamatok, akkor egy most felvett, thm-plafonos hitelt is ki lehet váltani olcsóbb kölcsönnel.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Letette a hivatali esküt Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank új elnöke

Sulyok Tamás köztársasági elnök határozata szerint Varga Mihály a kormányfő javaslatára keddtől 6 éven át lesz a jegybank vezetője.

Vészfékre lépett az EU a CO2 kibocsátásban: 3 év haladékot kapnak az autógyártók

  Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke március...

Családi adóparadicsom lesz Magyarország

Megnyitják a kétgyermekes édesanyák esetén is az szja-mentességet: 2026 elejétől négy lépésben fokozatosan fogják ezt bevezetni. Először a 40 év alatti anyák válnak szja-mentessé, azután 2027 elejétől 50 éves korra emelik ezt a határt, majd ez 60 éves korra emelkedik, és utána életük végéig élvezhetik az szja-mentességet

Sikerrel indult a lakásbiztosítási kampány

A tájékoztató szerint a lakásbiztosítási piac minden szereplője komolyan készült a kampányra, a biztosítók például extra kedvezményeket és ajándékfedezeteket is nyújtanak. A biztosítók jelentős árversenyben vannak, de további díjcsökkenés is elképzelhető a következő napokban.

Hírek

BÉT – Csökkenéssel nyithat a budapesti tőzsde

A Mol fontos szinteket tört át, 52 forinttal, 1,8 százalékkal 2946 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Rövid távú támasz 2920 forint közelében, a következő ellenállás 2 965 forintnál található.

Erősödött a forint kedd reggelre

Erősödött kedd reggelre a forint a főbb devizákkal szemben...

Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon megelőzi-e a hagyományos sört?

Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon...

A diktatúra habzó bája: nyugati mintájú söröző nyílt Észak-Koreában

Észak-Korea egy vadonatúj, nyugati stílusú sörözőt reklámoz fővárosában, de...

Rárepültek a gyanútlan Wizz Air utasokra

Adathalász e-mailben árulnak 10 eurós Wizz Air kupont a...

Erősödött csütörtök reggelre a forint

A februári kezdéshez képest a forint 1,6 százalékkal erősödött az euróval, valamint 2,3 százalékkal a dollárral és a svájci frankkal szemben.

Erősödött a forint szerdán

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.

Vegyesen mozgott a forint kedd reggel

Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.