Kezdőlap Gazdaság Most se lesz olcsóbb: 5-10 százalékos áremelkedés a karácsonyfáknál
No menu items!

Most se lesz olcsóbb: 5-10 százalékos áremelkedés a karácsonyfáknál

agroinform.hu

A piaci kereskedők előrejelzése alapján a fenyőfaárak átlagosan 5-10 százalékkal alakulhatnak a tavalyi szint felett: a lucfenyőt 5000-5500 forint között, az ezüstfenyőt 6-8 ezer, míg a nordmann fenyőt 8-10 ezer forint közötti méterenkénti áron kínálják az idei szezonban az utcai és piaci standokon megjelent alkalmi fenyőárusok – ismertette a múlt héten végzett felmérését  az Agroinform.hu.

A vásárlók 72 százaléka tervez legalább 7 ezer forintot költeni erre a célra, ezen belül 44 százaléknyian terveznek 10 ezer forintnál nagyobb kiadást, míg minden ötödik vevő (22 százalék) költ majd 15 ezer forintnál többet.

A fenyőtípusok között tovább nő a nordmann népszerűsége, amelyet a megkérdezettek 62 százaléka részesít előnyben, szemben a 2022-es felmérésben mért 54 százalékkal. A lucfenyő 22, míg az ezüstfenyő 14 százalékos értékkel foglalja el a népszerűségi lista következő helyeit.

A válaszadók 60 százaléka másfél méter feletti, 40 százaléknyian ennél kisebb fenyőt terveznek vásárolni, gyökeres, földlabdával árusított fenyők iránt pedig minden nyolcadik vásárló érdeklődik.

A felmérés szerint a vevők 85 százaléka az utolsó két hétre hagyja a vásárlást.

A válaszadók negyede jelezte, hogy fenyő helyett műfenyőt díszít karácsonykor. Szemben a korábbi évekkel, a megkérdezettek nem a környezetvédelmet (23 százalék), hanem a többszöri felhasználhatóság miatti árelőnyt (44 százalék) említették indokként.

Magyarországon ma 600-700 családi gazdaság termeszt 3000-3500 hektáron fenyőfát, az így megtermelt mennyiség a hazai kereslet mintegy háromnegyedét fedezi. A termesztők 72 százaléka számolt be arról, hogy a melegebb és változékonyabb időjárás miatt több a kártevő, emiatt a korábbinál többet kell a növényvédelemmel foglalkozniuk. Forrá: Agroinform.hu.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Rekordot ért el a vállalati felvásárlások értéke Magyarországon tavaly

A vállalati összeolvadások és felvásárlások (M&A) összértéke rekordértékre nőtt tavaly Magyarországon: a 110 tranzakció becsült értéke összesen 9 milliárd dollár volt. Az ügyletek száma az előző évhez képest gyakorlatilag stagnált, azonban kalkulált összértékük majdnem 40 százalékpontos növekedéssel rekordot döntött az EY elemzésében vizsgált 2010 és 2024 közötti időszakot tekintve.

Fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság

Fesztiválok, taxik, szórakozóhelyek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban, cél az egyes idegenforgalmi szolgáltatásokra vonatkozó jogszabályi előírások betartásának vizsgálata, a vásárlói magatartást tisztességtelenül befolyásoló kereskedelmi gyakorlatok kiszűrése.

Benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot a nemzetgazdasági miniszter

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot kedden Budapesten az Országgyűlésnek. A javaslatot Kövér László, az Országgyűlés elnöke vette át.

KSH: A kiskereskedelmi forgalom előző év azonos időszakit meghaladta

Márciusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 0,4 százalékkal mérséklődött, naptárhatástól (és húsvéthatástól) megtisztítva 0,4 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit - közölte szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Hirdetés

Hírek

A száj- és körömfájás betegség hatására romlottak az agrárium kilátásai

Kismértékben romlott az agrárium helyzetértékelése az első negyedév végére, a kilátások elsősorban a tejtermelőknél, a sertés- és a húsmarhatartóknál romlottak a száj- és körömfájás megbetegedések miat

Benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot a nemzetgazdasági miniszter

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot kedden Budapesten az Országgyűlésnek.

Rekordév küszöbén: Törökország így indította a 2025-ös évet

Törökország újra bizonyít: már az első negyedévben 8,8 millió látogatót és 9,5 milliárd dolláros turisztikai bevételt ért el

Jó hír a devizahitelesek számára

Az árfolyamkockázat hiányos tájékoztatása miatt a devizahiteles szerződések érvénytelenek.Ennek értelmében az adósok csak a kapott tőkével tartoznak, míg az árfolyamkülönbözet és a kamatok terhét a pénzintézeteknek kell viselniük. 

A hűvösebb észak felé fordulnak a nyaralók: Skandinávia az új nyári úti cél

Az elmúlt évek mediterrán hőhullámai és a klímaváltozás hatására egyre több európai utazó a hűvösebb északi desztinációk, ezen belül is főleg a skandináv térség felé fordul a nyári hónapokban. A "coolcation" (hűsítő nyaralás) 2025 egyik legmeghatározóbb utazási trendjévé vált, egyre többen keresik a kellemes hőmérsékletű pihenőhelyeket a tikkasztó meleg elől menekülve.

Vidéken aktívabbak az ingatlanvásárlók

Az ingatlanvásárlók a főváros és Pest vármegye mellett azokban a vármegyékben aktívabbak, ahol óriásberuházások történtek, és már minden negyedik nyaralót kereső budapesti a Duna-menti településeket részesíti előnyben.

A Microsoft hétfőtől megszünteti a Skype-ot

A Microsoft korábbi bejelentésének megfelelően hétfőtől megszűnik a Skype, az internetalapú telefon- és videoszolgáltatás. A cég honlapján közzétett hírlevél szerint a Microsoft a Teams-et fejleszti tovább.

Mi legyen az állampapír-pénzzel, ha nem akar kockáztatni?

Jellemzően kockázatos befektetésekbe kerültek a PMÁP-ból kivett megtakarítások. Az elmúlt hetek tőzsdei turbulenciái láttán viszont sokan kereshetnek biztonságosabb helyet a pénzüknek.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.