A hazai állatok nem legelik, ezért különösen veszélyes, észak-amerikai inváziós faj, a homoki prérifű egyre jelentősebb hazai elterjedését vizsgálja a Magyar Tudományos Akadémia.
Az MTA és a Debreceni Egyetem (DE) Lendület Funkcionális és Restaurációs Ökológiai Kutatócsoport és a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai vizsgálják a Sporobolus cryptandrus hazai terjedését.
Magyarország mésztelen és meszes homokterületein is kimutatták az Észak-Amerikában őshonos homoki prérifű (Sporobolus cryptandrus) jelenlétét, melyet a nemzetség más fajai nyomán özönfűnek is neveznek. Az MTA és a DE kutatói már 2017-ben valószínűsítették, hogy a faj jelentősebb terjedési és megtelepedési kapacitással rendelkezik.
A homoki prérifű erőteljes csomókat képző, sekély gyökérzetű évelő növény. Nagyon jellegzetes a fajra a levélhüvely peremén található, sűrű és elálló fehéres szőrkoszorú, valamint hogy virágai ritkán bomlanak ki teljesen.
A fajnak igen apró, alig egy milliméteres, könnyen terjedő magjai vannak, amelyek nagy valószínűséggel tartós magbankot is képeznek. A homoki prérifű jól tűri a taposást és a szárazságot is.
A homoki prérifüvet 2017 óta számos helyen találták meg a kiskunsági homokterületeken, ahol korábbi parlagokon és elsődleges homoki gyepekben fordul elő, valamint Debrecen belterületén, fajszegény leromlott gyepekben megtelepedve, gyakorlatilag egynemű, más növényfajt alig tartalmazó összefüggő foltokat, néhol többhektáros állományokat képez.
A tapasztalatok alapján a fajt a legelő állatok nem, vagy alig fogyasztják, ami tovább segíti a terjedését.
Az idei év nyarán az MTA-DE Lendület Funkcionális és Restaurációs Ökológiai Kutatócsoport a Debreceni Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság és a Montana Tech University munkatársainak bevonásával a két kontinensre kiterjedő kutatási projektbe kezdett, melynek célja a növény termőhelyi körülményeinek és környezeti igényeinek feltárása.
Emellett a növény társulási és terjedési képességeit, szaporodásbiológiáját és magbankképzési sajátságait vizsgálják, és igyekeznek behatárolni azokat az élőhelyeket és élőhelytípusokat, ahol az elkövetkezendő években a spontán megjelenésére számítani lehet. Mivel a faj kifejezetten a száraz és meleg termőhelyekhez alkalmazkodott, további terjedését a klímamodellek által előjelzett szárazodás és hőmérséklet-emelkedés is segíteni fogja.
