Kezdőlap Edukáció Munkaerőpiac: hány jelentkezést nyújt be egy átlagos álláskereső?
No menu items!

Munkaerőpiac: hány jelentkezést nyújt be egy átlagos álláskereső?

Felkészülten vágnak neki az álláskeresésnek az aktív munkakeresők: kérdések összeírásával, vázlatok készítésével és a cég áttekintésével készülnek egy-egy állásinterjúra a jelentkezők, akiknek a többsége legalább kettő, de maximum öt helyre adja be egyszerre az önéletrajzát – többek között ez derült ki az 55. Műegyetemi Állásbörze által készített online kutatásból.

A felmérésben résztvevő cégek válaszai alapján kijelenthető, hogy bár a közösségi média világában élünk, mégis a legtöbb vállalat a hagyományos módokon és csatornákon hirdeti nyitott pozícióit, például karrier portálon, Állásbörzén vagy saját céges weboldalon.

A toborzási trendeket, köztük a munkaadók preferenciáit és a munkavállalók felkészültségét vizsgálták legfrissebb kutatásukban a Műegyetemi Állásbörze szervezői.

Orbán Balázs, a Műegyetemi Hallgatói Kft. ügyvezető igazgatója az eredményeket értékelve elmondta, a több mint 400 munkavállaló bevonásával készült felmérés szerint a többség (82%) álláskereső portálokon keres munkát, de minden második megkérdezett célirányosan a munkáltatók oldalán is kutat. A harmadik legnépszerűbb platform a Műegyetemi Állásbörze (38%), de jelentős számban nézelődnek az álláskeresők a közösségi médiában (37%) és a LinkedIin felületén is (32%).

„Érdekesség, hogy a résztvevők mindössze 30 százaléka volt kimondottan álláskereső, de a nagy többség, 59 százalék nyitott az ajánlatokra úgy is, hogy jelenleg van állása. A megkérdezettek majdnem fele legkevesebb kettő, de maximum öt helyre adja be az önéletrajzát, de 7 százalék úgy felelt, hogy akár 15-nél több munkahelyre is jelentkezik egyszerre” – mutatott rá az 55. Műegyetemi Állásbörze főszervezője.

Arra a kérdésre, hogy a jelentkezés elküldése előtt mit tartanak fontosnak, az emberek 87 százaléka azt felelte, hogy frissítik az önéletrajzukat, négyből hárman megnézik a cég weboldalát, egyharmaduk pedig a kiszemelt vállalat közösségi oldalát is átböngészi. Az állásinterjúra főként kérdések összeírásával, vázlat készítésével és a cég profiljának áttekintésével készülnek.

A szakmai tapasztalat és a bérigény számít leginkább a munkáltatóknak

Orbán Balázs a munkáltatók által kitöltött kérdőívekre rátérve elmondta, a cégek több mint 70 százaléka az aktuális trendek és elvárások alapján állítja össze a toborzási stratégiát, és csak 30 százalékuk a szükség, a kínálat és a büdzsé alapján.

A kutatás szerint átlagosan három körös az interjúzási és kiválasztási folyamat. Ez jellemzően egy telefonos interjúból, egy személyes interjúból és egy próbafeladatból áll össze. A munkáltatók 35 százalék alkalmaz pszichológiai felmérést, és 95 százalékban eltekintenek a fizikai felméréstől.

„Figyelemre méltó, hogy a hiányzó munkaerőigény meghatározásától a felvételig átlagosan két hónap telik el a megkérdezett cégeknél, vagyis ennyi idő kell az üres pozíciók betöltéséhez. Kiderült az is, hogy a vállalatok 60 százaléka preferálja a munkaerő-átcsoportosítást, és 80 százalékuk támogatja a munkaerő ajánlását” – fogalmazott Orbán Balázs.

Abban a kérdésben, hogy egy egytől ötig terjedő skálán a felsorolt tényezők mennyire befolyásolják a cégeket a kiválasztás folyamatában, a szakmai tapasztalat vezet (4.9), de szintén nagyon fontos a bérigény (4.7), az egyéb, például területvezetőtől származó szakvélemény (4.65) és a személyes megítélés is (4.55). A munkáltatók számára a legkevésbé az számít, hogy a jelentkező melyik oktatási intézményben végzett (2.5), mekkora a munkahely és a lakóhelye közötti távolság (2.4), és hogy milyen a családi állapota (2).

A munkáltatók és a munkavállalók még közelebb kerülhetnek egymáshoz március 26-án és 27-én az 55. Műegyetemi Állásbörzén, a BME K és Q épületében.

Természetesen számos munkaadó is jelen lesz állásajánlataival. Ezzel kapcsolatban érdekesség, hogy a Diplomás Pályakövetési Rendszer legfrissebb, 2023-as adatai alapján a BME-s diplomával rendelkezők gyors elhelyezkedésre és messze átlagon felüli jövedelemre számíthatnak.

A Keress jól csatornáikon továbbra is aktuális tartalmakat dolgoznak fel és beszélnek ki. A podcast csatornájuk fókuszában a fenti kutatás témáját is adó toborzás áll, a blogfelületen pedig olyan tanácsokat adnak, melyek segíthetik az előrelépést vagy a továbblépést az érdeklődők karrierútjában.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Hírek

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás