Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Munkanélküliség. Az eurózónában csökkent, az EU-ban stagnált
No menu items!

Munkanélküliség. Az eurózónában csökkent, az EU-ban stagnált

Októberben csökkent a munkanélküliségi ráta az euróövezetben és stagnált az Európai Unió egészében.

Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) azt közölte, hogy az euróövezet 19 tagállamában a szezonális kiigazítással számolt októberi munkanélküliségi ráta 7,5 százalék volt, alacsonyabb a szeptemberi 7,6 százaléknál és a tavaly októberi 8 százaléknál. Elemzők is 7,5 százalékos októberi értékre számítottak.

Az Európai Unió 28 tagállamában 6,3 százalék volt az októberi munkanélküliségi ráta, ötödik hónapja áll ezen a szinten. Tavaly októberben a mutató magasabb, 6,7 százalék volt.

Októberben 15 millió 583 ezren voltak munka nélkül az Európai Unióban, ebből 12 millió 334 ezren az euróövezet tagországaiban. A szeptemberivel összevetve a munkanélküliek száma az EU-ban 29 ezerrel, az euróövezetben pedig 31 ezerrel csökkent.

A tavaly októberivel összevetve az EU-ban 939 ezerrel, az euróövezetben pedig 761 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma.

A szeptemberi adatsor nem teljes. Észtországból, Görögországból, Magyarországról és Nagy-Britanniából még nem érkeztek meg az adatok.

A legalacsonyabb munkanélküliségi rátát októberben Csehországban regisztrálták, 2,2 százalékosat, majd Németország következik 3,1 százalékkal és Lengyelország 3,2 százalékkal.

A munkanélküliségi ráta továbbra is Görögországban (a legfrissebb, augusztusi adat szerint 16,7 százalék) és Spanyolországban (14,2 százalék) volt a legmagasabb.

Az Eurostat adatai szerint Magyarországon szeptemberben 3,5 százalékos, augusztusban 3,4 százalékos munkanélküliség volt. Tavaly októberben a ráta 3,7 százalék volt.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Hírek

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.

Félreértés az ingyenes készpénzfelvétel kapcsán: sokan mennek feleslegesen bankfiókba

Azért, hogy teljes mértékben ki lehessen használni a jogszabály adta lehetőséget, a jogalkotó 300 000 forintra emelte az ATM-ből egy tranzakcióval felvehető készpénz minimális összegét.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás