Kezdőlap Karrier Nagy Márton: a magyar álláshelyek a magyaroké
No menu items!

Nagy Márton: a magyar álláshelyek a magyaroké

Nagy Márton a Continental vezetőivel egyeztetett, és egyértelműen kijelentette, hogy a magyar álláshelyek a magyaroké.

A tárcavezető hétfőn a hivatalában fogadta a Continental Automotive Hungary Kft. vezetőségét, köztük Keszte Róbert ügyvezetőt. A felek a megbeszélésen áttekintették a gazdaságban azonosítható stratégiai jelentőségű folyamatokat, különös tekintettel a járműiparra, valamint kitértek a Continental kapcsán az elmúlt időszakban megjelent sajtóhírekre is. A miniszter a találkozón megerősítette, hogy a kormány elkötelezett a családok és munkahelyek megvédése, továbbá a foglalkoztatás további növelése mellett. Magyarország a magyaroké és a magyar munkahelyek is első helyen a magyarokat illetik meg – írták a közleményben, hozzátéve, hogy ezt szolgálja az idegenrendészeti törvény szigorítása is. A vállalkozásoknak így minden esetben először a magyarok részére kell felajánlania az álláshelyeket és csak akkor alkalmazhatnak mást, ha nincs magyar jelentkező – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint a cég ügyvezetője elmondta, hogy a sajtóhírekkel ellentétben a Continental makói gumigyár dolgozóit érintő csoportos létszámleépítésre máig nem került sor. Kiemelte azonban, hogy a létszámcsökkentés a munkaerő kölcsönzéssel kötött szerződések megszűnését, a határozott idejű szerződések lejáratát a nyugdíjkorhatár elérését érinti. A Continental a törvényi előírásoktól pozitívan eltérve, a szabályozás által előírtnál magasabb összegű végkielégítést nyújt a távozó dolgozóknak. Megerősítette, hogy a Continental elkötelezett a törvényi előírások betartása, valamint a magyar munkaerő alkalmazása mellett ezért támogatja a külföldi munkavállalók alkalmazásának szigorításáról szóló jogszabály módosításokat is.

A Continental csoport Magyarországon egy mesterséges intelligencia fejlesztő központtal, egy járműdinamikai fejlesztőközponttal és tesztpályával, hat gyárral, illetve egy regionális gumiabroncs kereskedelmi központtal van jelen 12 helyszínen, ahol a vállalat közel 8000 munkatársat foglalkoztat. A Makón is termelő, a Continental csoportba tartozó ContiTech Fluid Kft. több mint 1200 főt alkalmaz, 2022-ben pedig több mint 200 fős létszámbővítést hajtott végre, az árbevétele meghaladja a 60 milliárd forintot. A hamis hírverések elkerülése érdekében a felek megállapodtak abban, hogy a minisztérium és a Continental csoport közötti kapcsolattartás és együttműködés a jövőben is folyamatos marad – olvasható a közleményben.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Hírek

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás