Kezdőlap Cégvilág Napelem-telepítő cégek játszottak össze - bírságolt a GVH
No menu items!

Napelem-telepítő cégek játszottak össze – bírságolt a GVH

Több mint 81 millió forintra bírságolt öt kartellező napelem-telepítő céget a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).

Az érintett vállalkozások, az Alter Energetikai Iroda Tudományos, Szolgáltató Bt., a Megújuló Energiapark Kutatóközpont Kft., az Új Irány Energetika Kft., az LKM.HU Service Kft. és a Havrilla-Ép Építőipari Szolgáltató Kft. jogsértő módon osztottak fel egymás között huszonhat, napelemes rendszerek kivitelezésére vonatkozó, vissza nem térítendő uniós támogatású pályázatot.

A GVH közölte: vállalkozások és önkormányzatok igényelhettek vissza nem térítendő uniós támogatást energetikai fejlesztésekre a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által kiírt Környezet és Energia Operatív Programban (KEOP). A pályázóknak legalább három árajánlatot kellett kérniük a projektek kivitelezésére. A GVH vizsgálata megállapította, hogy az öt megbírságolt vállalat jogsértő módon egyeztette a pályázóknak adott árajánlatait a napelemes rendszerek kivitelezésére, illetve a kapcsolódó feladatokra kiírt pályázatok beadásakor.

A kartell bizonyítékaira a versenyhivatal a megbírságolt vállalkozásoktól lefoglalt számítógépes adatok között talált rá, amelyekből kiderült, hogy valamennyi esetben az egy vállalkozáscsoportba tartozó Alter Bt. és a Megújuló Kft. készítette el versenytársai árajánlatait és a pályázatokat is úgy, hogy a saját árajánlata volt a legkedvezőbb.

Mindezek miatt a hivatal a törvény alapján kiszabható maximális, a vállalkozások előző évi nettó árbevétele 10 százalékának megfelelő versenyfelügyeleti bírságot rótt ki a cégekre, ugyanakkor 30 százalékkal csökkentette az egyezségi eljárásban együttműködő, a jogsértést elismerő és jogorvoslati jogáról lemondó Havrilla Kft. bírságát.

A GVH 10-30 százalékkal csökkenti a bírság összegét, ha az eljárás alá vont vállalkozás elismeri az általa elkövetett jogsértést az elé tárt bizonyítékok alapján, továbbá lemond részletesebb irat-betekintési, nyilatkozattételi, tárgyalás tartására irányuló és bírósági jogorvoslati jogáról, hozzájárulva az eljárások gyorsabb lezárásához. Az egyezségi eljárás nemcsak a versenyhivatal, hanem a vállalkozások számára is jelentős költségmegtakarítást eredményezhet – közölték. (MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás