Hirdetés
Kezdőlap Hírek NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek
No menu items!

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetet, amely elérhető a NAV eSZJA-oldalán vagy Ügyfélportálján a KAÜ-azonosítóval (ügyfélkapu, elektronikus személyi igazolvány, telefonos azonosítás, arcképes azonosítás) rendelkezők számítógépén, de akár okostelefonon vagy tableten is megtekinthető, és ha szükséges, szerkeszthető is.

A NAV azt közölte pénteken az MTI-vel, hogy az adóbevalláshoz segítséget kapnak az egyéni vállalkozók, őstermelők, áfás magánszemélyek is, és azokat, akik teljesen önállóan készítenék el bevallásukat, megújult webes felület segíti a kitöltésben.

A NAV információi szerint jelenleg már több mint 5,5 millióan rendelkeznek elektronikus tárhellyel – tették hozzá. Aki egyetért a dokumentum adataival, annak nincs további teendője, május 21-ei hatállyal a tervezet a kiajánlott adatokkal érvényes szja-bevallássá válik.

Az szja szerint adózó egyéni vállalkozóknak, a mezőgazdasági őstermelőknek, és az áfafizetésre kötelezetteknek a tevékenységükből származó jövedelmi, illetve az adóhivatali nyilvántartásokban nem szereplő adatokkal kell kiegészíteniük bevallási tervezetüket.
Az ő esetükben továbbra is önállóan kell benyújtani a bevallást, hiszen a számukra készített tervezetek nem válnak automatikusan bevallássá, de segítségül szolgálnak annak elkészítéséhez – tették hozzá.

Figyelmeztettek, hogy a magánszemélyeknek is lehetnek olyan jövedelmeik, amikkel mindenképpen ki kell egészíteniük a NAV tervezetét.

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Ha a magánszemély jogosult valamelyik adókedvezményre (például 25 év alatti fiatalok kedvezménye, súlyos fogyatékosság kedvezménye, családi kedvezmény), de év közben nem kérte a munkáltatótól, kifizetőtől annak érvényesítését, akkor azzal kiegészítheti a tervezetet – jelezték.

A tervezetet okvetlenül ki kell egészíteni az olyan jövedelmekkel és azok adójával, amelyekről a tervezet nem tartalmaz adatot, ugyanakkor a magánszemély információval rendelkezik róla. Ilyen lehet például az ingatlanbérbeadás jövedelme, az ingó- és ingatlanértékesítés vagy a tőzsdei ügyletek jövedelme.

Fontos tehát a tervezetet átnézni, és legkésőbb május 21-ig kiegészíteni, módosítani, ugyanis, ha valamilyen jövedelem nem kerül be a bevallásba, akkor az adóellenőrzéskor nemcsak a be nem vallott jövedelem utáni adót kell megfizetni, hanem az adóhiány miatt az adóbírságot és a késedelmi pótlékot is – hangsúlyozták.

A közlemény szerint akinek nincs KAÜ-azonosítója és kérte a tervezet postázását, annak a NAV április 30-áig a tervezet mellett az 1+1 százalékos rendelkezőnyilatkozatot is megküldi.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás