Hirdetés
Kezdőlap Autó Nemcsak hibridben tarol a Toyota csoport
No menu items!

Nemcsak hibridben tarol a Toyota csoport

Miközben az elektrifikáció is egyre erőteljesebben érvényesül a márkáinál, a márciusban záruló üzleti évet több rekord mellett, nyereséggel zárja a Toyota csoport. És amellett, hogy a japán márka Európában is kiemelkedően sikeres, a Lengyelországot, Csehországot, Szlovákiát és Magyarországot magába foglaló régióban tevékenykedő Toyota-Central Europe, Európa első számú Toyota importőre lett. 

„A Toyota 2024-ben is a világ első számú autógyártójának bizonyult – november végéig vannak meg az eredmények, de már itt lehet látni, hogy a 9,85 millió autóval abszolút elsők vagyunk. A tervek szerint bőven 10 millió fölé fogunk érkezni, miközben a legközelebbi versenytársunknak 9,2 millió eladott autója van. Világszinten 8500 darabbal a Lexus is rekordot döntött. Érdemes megemlékezni, hogy nemcsak a Toyota csoport, ami a Hino, a Daihatsu, a Toyota és a Lexus márkákat foglalja magába, hanem Toyota, mint önálló márka is a legnagyobb és legnépszerűbb márka voltunk, közel 8,5 millió autóval november végén és 2024-re így jó eséllyel meglesz a 9 milliós bűvös szám”- kezdte elemzését Varga Zsombor a Toyota PR igazgatója.

Kiemelve, hogy a Toyota továbbra is a legzöldebb autógyártó a világon: november végén 4,1 millió részben vagy teljesen elektromos autót értékesített, ami az egész évet tekintve 4,5-ra várható. 2023-ban ez 3,7 millió volt, vagyis ez egy brutális növekedés több mint 20%-os növekedés az elektrifikált autók tekintetében. Egyetlen autógyártó sem értékesít ennyi részben vagy teljesen elektrifikált autót. Ezzel elérkeztünk egy újabb mérföldkörhöz a Toyota életében: a márka több mint 30 millió részben vagy teljesen elektromos autót értékesített az első tömeggyártott hibrid, a Prius gyártósorról való legördülése óta. Ami több mint az összes többi autógyártó elektrifikált értékesítése a mai napig.

2024-ben is a Toyota bizonyult a világ legértékesebb autómárkájának 72,8 milliárd forintos becsült márkaértékkel, ami 13%-os növekedés az előző évhez képest, miközben a legnyereségesebb autógyártó lesz a Toyota. A profit előjelzés, ami a japán üzleti év végéhez, március végéhez kötődik 27,5 milliárd dollár.

„Miért is fontos ez? Azért mert a Toyota óriási összegeket költ innovációra, és a hatalmas profit az a hatalmas innovációk lehetőségét hordozza magában. Mert a Toyota óránként 1 millió dollárt, 400 millió forintot költ innovációra. Ennek köszönhető, hogy nemcsak a leginnovatívabb autógyártó e tekintetben, a legtöbbet erre fordító gyártó, hanem – még csak 23-as adatunk van, mert márciusban jön a 24-es adat -, 2667 új szabadalommal, a tizedik egymást követő évben a megint a Toyota bizonyult legtöbb szabadalommal bejegyzett autógyártónak. És hát az innováció tekintetében a Toyota a motorsportot tekinti a legfontosabb tesztműhelyének, ezért nagyon fontos, hogy így már 7. éve írja a Toyota, illetve a Toyota Gazoo Racing a motorsport aranykorát, amióta vezet, és tavaly gyakorlatilag minden olyan globális sorozatban, ahol a Toyota részt vett, a dobogó csúcsára ért: 4. egymás költő alkalommal lettünk rali világbajnokok, 3. egymás követő  alkalommal tereprali világbajnokok, és az 5. egymást követő alkalommal hosszútávú világbajnokok és ami külön büszkeség, néhány héttel ezelőtt a Dakar első és második helyét sikerült abszolválni.”

Varga Zsombor hozzátette: a Toyota nem csak globálisan kiemelkedően sikeres a márka, hanem Európában is, ahol újabb rekordot ért el: 128 millió autót értékesített a márka. Ezzel 6,3 százalékos, rekord részesedést ért el Európában. Ezeknek az autóknak 77 százaléka volt részben majd teljesen elektromos és 88 ezer Lexus, ami brutális 20 százalékos növekedés a prémium piacon. Ez európai szinten két és fél százalékos piaci részesedést jelent és ennek 99%-a volt részben majd teljesen elektromos jármű a kontinensen. „És külön büszkeség, hogy a mi kicsi régiónk – ami Lengyelországot, Csehországot, Szlovákiát és Magyarországot foglalja magában – és az itt tevékenykedő Toyota-Central Europe, Európa első számú Toyota importőre lett.”

Kiemelve, hogy az Európában értékesített Toyoták és Lexusok 75%-át a kontinensen is gyártják. És ebben a négy kicsi országban 153.000 Toyota talált gazdára, amivel a márka regionális részesedése 13,5% lett, ami azért is figyelemre méltó, mert ez az apró régió a Toyota teljes európai eladásának 13,5%-át biztosította. Még látványosabb az adat a Lexus márka esetében, ahol 22,2%-os részesedése van ennek a négy országnak. Ezzel minden ötödik Lexus Európában, Lengyelországban Magyarországon, Szlovákiában, vagy Csehországban talált gazdára, ami közel 40%-os növekedéssel, közel 20 ezer Lexus értékesítését jelenti a régióban.

Érsek M. Zoltán

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás