Hirdetés
Kezdőlap Hírek Német adatlopási ügy: kihallgatásokat, házkutatást végzett a rendőrség
No menu items!

Német adatlopási ügy: kihallgatásokat, házkutatást végzett a rendőrség

Több embert is tanúként hallgattak ki Németországban a csaknem ezer közszereplőt érintő nagyszabású adatlopási ügyben. Egy esetben házkutatásra is sor került – közölte a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA).

A legszélesebb nyomozati jogkörű német rendőri szerv közleménye alapján továbbra sincs gyanúsítottja a csaknem ezer ember ellen elkövetett adatlopásnak.

A hatóság tájékoztatása szerint tanúkat hallgattak meg egyebek mellett Heilbronnban, ahol házkutatást is tartottak egy lakásban. Ezzel kapcsolatban a Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB) regionális közszolgálati médiaszolgáltató azt jelentette, hogy a BKA nyomozói több órán keresztül faggattak egy 19 éves heilbronni informatikai szakembert, a háztartási hulladékát is átkutatták és lefoglalták informatikai eszközeit.

A fiatalemberről a közösségi médiában elterjedt, hogy ő a magát Orbit néven azonosító hacker, aki a Twitter-oldalán megjelentetett linkek révén nyilvánosságra hozta a politikusoktól, újságíróktól, művészektől szerzett személyes adatokat. A fiatalember szerint ez tévedés.

Az eddigi vizsgálatok szerint az adatlopás 994 személyt érint, többnyire aktív és volt politikusokat. Az ismeretlen elkövető vagy elkövetők az esetek túlnyomó többségében csupán kapcsolattartási adatokhoz – telefonszámokhoz, e-mail-címekhez, postacímekhez – jutottak hozzá, nagyjából 50 esetben pedig érzékeny személyes információkat, például családtagokkal folytatott üzenetváltásokat vagy nyaraláson, családi eseményeken készült felvételeket is szereztek.

A BKA közölte, hogy megkezdték az érintettek tájékoztatását. Hozzátették: megállapították, hogy a napokban kiderült nagyszabású visszaélés részét alkotja több korábbi, eddig egymástól függetlenként számon tartott adatlopási ügy.

Az esetről elsőként az RBB számolt be, az előző héten pénteken. Időközben kiderült: a német hatóságok csak csütörtökön figyeltek fel arra, hogy az Orbit nevű felhasználó a Twitter-oldalán hetek óta szivárogtat személyes adatokat közszereplőkről. Az oldal péntek délelőtt vált elérhetetlenné.

Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter az eset teljes körű kivizsgálását és a nyomozás eredményeinek nyilvánosságra hozatalát ígérte – jelentette az MTI.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

Idén is várja a korcsolyázókat a Bécsi Jégálom

A korcsolyázás mellett az ice stock sport szerelmeseit is várják: összesen nyolc pályán lehet kipróbálni a sportágat.
Hirdetés

Hírek

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

Kész  a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...