Kezdőlap Világgazdaság Német infláció - öthavi csúcs decemberben
No menu items!

Német infláció – öthavi csúcs decemberben

Decemberben öthavi csúcsra emelkedett a németországi infláció – jelentette a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.

A Destatis végleges adatai szerint 2019 decemberében az előzetes adatoknak megfelelően 1,5 százalékkal nőttek a fogyasztói árak Németországban. Az előző havihoz képest pedig szintén az előzetes adatnak megfelelően 0,5 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak.

Az előző két hónapban, novemberben és októberben 1,1 százalék volt az éves áremelkedés. A decemberben elért 1,5 százalékos infláció öt hónapja, július óta a legmagasabb, amikor 1,7 százalék volt az éves áremelkedés.

A 2019-es év egészében a fogyasztói árak 1,4 százalékkal emelkedtek az előző évihez képest.

2018-ban 1,8 százalék volt a fogyasztói áremelkedés mértéke.

Az uniós összehasonlítási célokra számított harmonizált fogyasztói árindex (HICP) éves összevetésben 1,5 százalék, az előző hónaphoz viszonyítva pedig 0,6 százalék volt decemberben – mindkét esetben az előzetes értékkel megegyező. A 2019-es éves harmonizált árindex 1,4 százalék lett.

Az 1,4 százalékos éves áremelkedésen belül az energiaárak 1,4 százalékkal emelkedtek 2019-ben a 4,6 százalékos 2018-as emelkedés után. Az energiaárakon belül az olajtermékek ára 1,8 százalékkal csökkent, a földgáz ára 3,9 százalékkal emelkedett, az áram ára pedig 3,4 százalékkal ment fel. Energiaárak figyelembe vétele nélkül a 2019-es németországi infláció szintén 1,4 százalék lett.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

NAV: többmilliós bírságra számíthat a szabálytalanul működő állateledel-forgalmazó

Többmilliós bírságra számíthat egy szabálytalanul működő állateledel-forgalmazó vállalkozó

Ingatlan.com: júliusban 3 éves csúcsot döntött a lakáspiaci kereslet

Júliusban 3 éves csúcsot döntött a lakáspiaci kereslet, ami leginkább az Otthon Start Program előszeleként értékelhető - közölte az ingatlan.com saját adatai alapján

Lépésváltás az e-mobilitásban: akkumulátoros gyorstöltőt telepített a MOON és az MVM Mobiliti

Fotó:Freepik Új szintre lépett az MVM Mobiliti és a Porsche...

Óvatosan a légkondival mert megbetegíthet

A túlzott klímahasználat súlyosabb esetekben arcidegbénulást és tüdőgyulladást is...
Hirdetés

Hírek

NAV: többmilliós bírságra számíthat a szabálytalanul működő állateledel-forgalmazó

Többmilliós bírságra számíthat egy szabálytalanul működő állateledel-forgalmazó vállalkozó

Ingatlan.com: júliusban 3 éves csúcsot döntött a lakáspiaci kereslet

Júliusban 3 éves csúcsot döntött a lakáspiaci kereslet, ami leginkább az Otthon Start Program előszeleként értékelhető - közölte az ingatlan.com saját adatai alapján

Bécsi tudósok áttörése: klímabarát búzanemesítés

Egy bécsi vezetésű nemzetközi kutatócsoport olyan új búzafajtákat keres és nemesít tovább, amelyek természetes úton csökkenthetik a műtrágyahasználatot.

Ezek az Otthon Start kritikus pontjai

Megjelent az Otthon Start hitel feltételeiről szóló rendelet, ami azon túl, hogy számos helyen pontosította a társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetet, újdonságokat is tartalmaz.

1,4 milliárd forint bírság az egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 1,4 milliárd forint bírságot szabott ki egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt

Elérte a 45 milliárd forintot a Demján Sándor 1+1 Program kifizetéseinek összege

Gyors ütemben halad a hazai kis- és középvállalkozások (kkv) fejlesztését célzó Demján Sándor 1+1 Program végrehajtása: már több mint 500 vállalkozás jutott hozzá a támogatási forráshoz összesen 45 milliárd forint értékben, így a kifizetések összege két hét alatt megduplázódott

Lendületben a török turizmus – 26 millió látogató és 25 milliárd dollár bevétel 2025 első felében

Növekedést mutatott Törökország turizmusa 2025 első félévében: a vendégszám és a bevételek is emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Várnak a Nyitott porták Napok

A Nyitott Porta Napok keretében több mint 150 családi gazdaság, pince és manufaktúra nyitja meg kapuit 2025. augusztus 23. és október 5. között és kalauzolja el az érdeklődőket a vidéki élet szépségeibe, az állattartás, a növénytermesztés és a gasztronómia világába. 
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...