Kezdőlap Világgazdaság Német válságmérleg: a GDP egytizede veszett el
No menu items!

Német válságmérleg: a GDP egytizede veszett el

A válság előtti év bruttó hazai termékének tíz százalékát veszítette el Németország a koronavírus-válság két éve alatt, illetve a hozzáadottérték-termelési kapacitása is csökkent valamelyest – jelentette a müncheni ifo gazdaságkutató intézet.

A válság miatt Németország a 2020-as és 2021-es évekre 330 milliárd euró bruttó hazai terméket veszített el. “Ez a 2019-es év gazdasági teljesítményének 10 százalékát kitevő együttes gazdasági veszteségnek felel meg” – mondta az ifo konjunktúrakutatásokat vezető igazgatója, Timo Wollmershäuser.

Timo Wollmershäuser

A teljesítménykiesés kalkulációjához az ifo intézet a 2019 decemberében a 2020-ra és 2021-re készült saját gazdasági prognózisára támaszkodott. “A válság nélkül a német gazdaság ezekben az években évi 1,3 százalékkal növekedett volna” – mutatott rá Wollmershäuser. Elmondta, hogy a teljesítménycsökkenés kalkulációjakor nem vették figyelembe a hozzáadott érték jövőbeni várható csökkenését, például az oktatásban bekövetkezett kiesések miatt.

Az ifo 2019-es előrejelzése akkoriban összhangban volt a többi kutatóintézet és a német Bundesbank előrejelzéseivel.

Az 1930-as évek nagy gazdasági világválsága óta ez volt a legsúlyosabb világgazdasági válság” – mondta Clemens Fuest, az ifo elnöke.

Clemens Fuest

Ezért is volt helyes, hogy a német kormány határozott intézkedésekkel stabilizálta a gazdaságot. Nem a klasszikus keresletorientált gazdaságpolitikával, hanem a pénzügyi piacok stabilizálásával és áthidaló támogatások nyújtásával a munkavállalók, az önálló foglalkozást folytatók és a vállalatok számára” – mondta.

Hozzátette: a válság következménye a magasabb államadósság, az oktatás romlása és a digitalizáció felgyorsítása lett, amely az otthoni munkavégzés és az online kereskedelem terjedésével alapjaiban formálta át a gazdaságot.

Majdnem pontosan két évvel ezelőtt jelent meg a koronavírus Európában. Németország gazdasági teljesítménye 2020-ban 4,6 százalékkal esett vissza, tavaly pedig ennél kisebb mértékben, 2,7 százalékkal tudott növekedni. “Mindazonáltal az általános gazdasági teljesítmény érezhetően elmaradt a potenciális teljesítménytől” – mondja Wollmershäuser.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Személyzet nélküli, okos üzlettel tarolna az Auchan

Az új Auchan Go tereprendezési munkálatai már elkezdődtek Újbudán, a Bikás park szomszédságában. Az új üzletformátum mindössze 18 nm-es lesz, 0/24-es nyitvatartással.

A Volkswagen zöld erőműveket támogat, hogy Európában minden ID. zöld energiával futhasson

Az utakon a Volkswagen ügyfelei több mint 750 000 töltőpontot tartalmazó páneurópai töltőhálózathoz férhetnek hozzá, beleértve a több mint 4000 HPC töltőponttal rendelkező IONITY gyorstöltő hálózatot, amely megújuló villamos energiával működik.

„Most élj!” – Szezont nyitott az IBUSZ

A 2024-es évre reális, higgadt tervet készítettek, és ez az év várakozáson felül sikerült, felül tudta múlni az előző évit: 17 százalékkal nőtt a forgalom, átlépték a 30 milliárd forintot, ezzel a legnagyobb hazai kiutaztató megőrizte piacvezetőségét.

Ő a jégkármérséklő rendszer legjobb generátorkezelője

2024-ben - az április 15-től szeptember 30-ig tartó védekezési szezonban - 47 192 hektárra jelentettek be jégkárt a gazdálkodók, összességében 68 napra.

Hírek

Erősödött a forint szerda reggel

Erősödött a forint árfolyama szerda reggelre.

Gyengült a forint szerda reggel

Az euró 1,0425 euróról 1,0416 euróra gyengült.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél, 0,2 százalékkal az euró, 0,8 százalékkal a dollár és 0,4 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gyengült péntek reggelre a forint

Péntek reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a hétfői kezdésnél mindhárom devizával szemben, 0,5 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 0,7 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gyengült a forint árfolyama csütörtök reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön reggel a szerda esti szintekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.

Erősödött a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0263 dollár után 1,0272 dolláron áll péntek reggel.

Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggel

Az eurót 1,0364 dolláron jegyezték kedden reggel a hajnali 1,0354 dollár után.

Devizapiac – Minimálisan gyengült a forint hétfő reggel

Minimálisan gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Gazdaság

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.

Vannak ingyenesen elérhető bankszámlák is?

Évente átlagosan közel 35 ezer forintba kerül egy bankszámla fenntartása egy lakossági ügyfélnek, pedig vannak ingyenesen elérhető bankszámlák is - írja a Privátbankár.huEgy magyar...

Elindult a kereskedés a Gránit Bank részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén

Az elmúlt 25 év legnagyobb magyarországi nyilvános részvénykibocsátását (IPO) hajtotta végre a Gránit Bank - mondta Hegedüs Éva, a Gránit Bank Nyrt. alapító tulajdonosa,...