Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Németország. Kisebb visszaesést jósol az iparszövetség
No menu items!

Németország. Kisebb visszaesést jósol az iparszövetség

A német gazdaságban megindult a mélypont utáni korrekció, a GDP idei csökkenése ezért kisebb lesz a korábban jelzettnél, a krízis előtti szint elérésére azonban legkorábban 2022-ben lehetséges – áll a német iparszövetség, a BDI jelentésében.

A BDI (Bundesverband der Deutschen Industrie e.V.) német iparszövetség harmadik negyedéves jelentésében 5,4 százalékra mérsékelte az idei GDP-csökkenésre vonatkozó előrejelzését az augusztusban jelzett 6,5 százalékról.

Dieter Kempf

Már a második negyedévben is tapasztalhattuk, de a már folyamatban lévő harmadik negyedévben is jól látható, hogy számos ágazatban jobban mennek a dolgok, mint azt korábban remélni mertük” – jelentette ki Dieter Kempf, a BDI elnöke.

Ennek köszönhetően egy kicsit optimistább hangot üthettünk meg előrejelzésünkben” – tette hozzá.

A negyedéves jelentés megállapítja, hogy a német gazdaság a második negyedévben szezonális és naptári kiigazítással 9,7 százalékos visszaesést szenvedett el az előző negyedévhez képest. A nemzetközi pénzügyi válság idején, 2009 első negyedévében 4,7 százalékos volt a negyedéves GDP-csökkenés.

Az egy évvel korábbihoz képest árkiigazítással 11,3 százalékkal csökkent a német GDP a második negyedévben, ami a negyedéves nyilvántartások 1970-es kezdete óta a legnagyobb visszaesés. Az eddigi legnagyobb negyedéves csökkenés éves bázison 7,9 százalék volt tizenegy évvel ezelőtt.

A második negyedévi német bruttó hazai terméket 44,67 millió dolgozó állította elő, számuk 574 ezerrel, 1,3 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.

A szolgáltatóipari szektorban 17 évi növekedés után először csökkent az alkalmazottak száma, 369 ezerrel. A feldolgozóiparban azonban már a harmadik egymást követő negyedévben csökkent az alkalmazottak száma, a második naptári negyedévben 182 ezerrel.

A GDP-növekedést elsősorban a lakossági fogyasztás éves bázison 13 százalékos visszaesése vetette vissza a második negyedévben. A vendéglátóipari és szállodaipari szolgáltatásokra fordított kiadások 56,3 százalékkal, kevesebb mint a felére csökkentek. Élelmiszerekre és élvezeti cikkekre viszont 2,5 százalékkal többet költöttek.

A vállalati beruházások 8,3 százalékkal csökkentek. Legutóbb a 2009-es válságban volt példa hasonlóan nagy visszaesésre. Akkor az első két negyedévben több mint tíz százalékos volt a visszaesés. Azért nagyobb mint most, mert akkor az építőipart is érintette, ami most viszonylag stabil állapotban vészelte át a járványvédelmi korlátozásokat.

A második negyedévben a német export 75,5 milliárd euróval, 23,7 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Ennél nagyobb százalékos visszaesésre, 25 százalékosra csak 2009 második negyedévében volt példa.

Németország exportja az Egyesült Államokba 9,1 milliárd euróval, 31,3 százalékkal csökkent a második negyedévben, a franciaországi pedig 8,2 milliárd euróval, 30,6 százalékkal. A brit export 6,3 milliárd euróval, 35 százalékkal csökkent. Négy milliárd eurót meghaladó visszaesés volt Németország olasz, spanyol és osztrák exportjában is. A kelet-európai export több mint egyötödével csökkent. Ezen belül a magyarországi 2,1 milliárd euróval, 31,4 százalékkal, a lengyel pedig 3,4 milliárd euróval, 20,9 százalékkal.

A német import a második negyedévben 46,5 milliárd euróval, 17,6 százalékkal csökkent. A legnagyobb csökkenést, ötmilliárd eurósat, 29,7 százalékosat a franciaországi import szenvedte el. Hollandiából 4,5 milliárd euróval, 18,5 százalékkal csökkent az import, a csehországi pedig 3,5 milliárd euróval, 28,9 százalékkal. Az olasz, osztrák és belgiumi import is a negyedével csökkent. Magyarországról 2,1 milliárd euróval, 28,1 százalékkal csökkent a behozatal. Kínából ugyanakkor 4,5 milliárd euróval, 17,9 százalékkal többet importált Németország.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.