Hirdetés
Kezdőlap Agrárvilág Nő a kereslet a tojás iránt
No menu items!

Nő a kereslet a tojás iránt

Növekedésnek indult a tojáspiac, a 2013-as 214 darabbal szemben tavaly 234 darabot vásárolt fejenként a lakosság – mondta az agrártárca parlamenti államtitkára a 17. tojás világnapja alkalmából tartott rendezvényen Budaörsön.

Farkas Sándor, a Baromfi Termék Tanács és a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége által szervezett szakmai konferencián hangsúlyozta, hogy az ország éves tojásfogyasztása ugyanezekben az években 2,1 milliárd darabról 2,3 milliárd darabra nőtt.

A friss és egészséges tojás előállításához szükséges, hogy a baromfiágazat is jól teljesítsen – tette hozzá az államtitkár, aki felhívta a figyelmet annak jelentőségére is, hogy a rendszerváltást követően 75-80 százalékban magyar tulajdonban maradt az ágazat.

Farkas Sándor kiemelte, hogy a magyar fogyasztók igényeinek kielégítése mellett exportpiacait is növelni tudta az ágazat, ez a terület jelenleg 50-60 ezer ember megélhetését teszi lehetővé. Hangsúlyozta: a teljes mezőgazdasági kibocsátás 12,4 százalékát adja az ágazat.

Az elmúlt évek tojásszennyezettségi botrányairól szólva kitért arra, hogy ezek is figyelmeztettek, a termelés során be kell tartani az állategészségügyi követelményeket és a legmagasabb minőségi szempontok szerint kell eljárni.

A parlamenti államtitkár szólt arról, hogy a kormány számos intézkedésével támogatta eddig is az ágazatot, de talán a legjelentősebb az volt, hogy 2017. január 1-jétől csökkentette a tojás áfáját öt százalékra – számolt be az MTI.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.