Ők voltak a Kádár korszak írómilliomosai.

Írónak lenni Magyarországon sosem volt jól jövedelmező élet. Leszámítva azt a néhány bestseller szerzőt, akiknek művei itthon, vagy esetleg nemzetközileg is kiemelkedően sikeresek lettek. Nemrégiben érdekes lista került elő a magyar írók 1971-es jövedelméről. Íme, a máig olvasott, és esetleg rég elfeledett szerzők, akik az irodalomból lettek milliomosok a Kádár-korszakban.

Írók jövedelme 1971-ben (forint/év)

300 000 – 100 000 forint/év:

Devecseri Gábor, Hernády Gyula, Karinthy Ferenc, Mándy Iván, Szabó Magda, Ungvári Tamás, Weöres Sándor, Zelk Zoltán.

1971 a Kádár-korszak akkor már nyugati hitelekből finanszírozott gazdaságának legjobb időszakára esik. Az átlagfizetés évi 30.000 forint körül mozgott; egy vállalat vezetői 60 ezret vihetettek haza. Tehát egyrészt kicsik voltak a jövedelmi különbségek. Másrészt a népszerű írók nagyon jól kerestek. A korabeli árakat figyelembe véve sokkal jobban éltek, mint mai kollégáik (buszjegy 1ft, kenyér 3ft, 10 dkg párizsi 2,70ft, egy könyv 20ft, mozijegy 4ft, fél deci pálinka a kocsmában 5ft.

A jövedelmi listát torony magasan vezető Berkesi András (1919-1997) köteteit ma már senki nem olvassa. Legfeljebb azért bukkan fel a neve, mert mielőtt az irodalom felé fordult volna, az ÁVH szadista vallatója volt. Később őt vallatták kollégái, majd ítélték el koncepciós perben. 1956-ban a Belügyminisztérium védőjeként szerzett magának a Kádár-korra „érdemeket”. Első regénye, az „Októberi vihar” egy százezres példányban megjelent propagandaregény az „ellenforradalom” rémtetteiről. Később olvasmányos, fordulatos kémregényeket írt, habár átlengte őket a kommunista propaganda. Három tucat kötetéből ötmillió példányt értékesítettek.

Németh László (1901-1975) a ’30-as években a „Nyugat” második nemzedékében kezdte pályáját. Baloldali lévén a háború után hamar felkapta a kultúrpolitika. Életműve túlélte a rendszerváltást, az „Iszony” középiskolai kötelező olvasmány.

Illyés Gyula (1902-1983) az „Egy mondat a zsarnokságról” című versével került a magyar irodalmárok panoptikumába. Ez a diktatúrák természetének egyik legkiválóbb bemutatása. Baloldaliként támogatta az ’56-os forradalmat, amiért szilenciummal sújtották, de a börtönt nem járta meg. Műveiben és gyakori közéleti szerepvállalásaiban is a szegényekért küzdött, valamint már a ’70-es évektől kiállt a határon túli magyarság jogaiért.

Passuth László (1900-1979) a maga korában hallatlan népszerű, mára elfeledett író. Habár politikamentes regényekeit írt, demokratikus meggyőződése miatt a Rákosi-korszakban nem publikálhatott, és a Kádár-korszakban is csak a „tűrt kategóriába” tartozott. Népszerűségének kulcsa, hogy történelmi kalandregényeiben ismeretlen vidékekre kalauzolta az olvasókat, ahova az átlag magyarnak esélye sem volt eljutni. Maga se járt regényei helyszínein.

Juhász Ferenc (1928-2015) posztmodern költőként lett a legjobban kereső, legnépszerűbb irodalmárok egyike. Még a 2000-es években is jelentek meg kötetei, habár elenyésző példányban.

Lukács György (1885-1971) az egyetlen magyar gondolkodó, aki életében a nemzetközi filozófia élvonalába tartozott. Ma már a nevét se említik, mert a marxizmus-leninizmus bölcsészeként vált világhírűvé. A magyarországi kommunizmus minden fejezetében, a tanácsköztársaságtól, a Rákosi-koron át, a Kádár-korszakig politizált, de nemzetközi tekintélye révén megengedhette magának, hogy a hivatalos politikai vonalat kritizálja, és az „emberarcú kommunizmus” híve legyen.

Déry Tibor (1894-1977) a magyar irodalom klasszikusa. Regényei elválaszthatatlanok a politikától. „A befejezetlen mondat” a Horthy-Magyarország kizsákmányoltjainak helyzetét mutatja be. A „Niki” és a „Szerelem” viszont már a kommunizmus áldozatainak sorsát örökíti meg. Az utóbbiból készült film Darvas Iván és Törőcsik Mari főszereplésével és Makk Károly rendezésélben 1971-ben Aranypálmát kapott. 2016-ban a felújított változatát újra bemutatták Cannes-ban.

Örkény István (1912-1979) világirodalmi jelentőségű írónk. Az „Egypercesek” kortalan írások, a „Macskajáték” és a „Tóték” pedig rendszeresen szerepel a színházak repertoárjában világszerte. Magyarországon fogalom a „dobozoló” Tót-család; megrázó tragikomédia arról, ahogy a távoli nagypolitika és háború családi tragédia lesz.

Moldova György (1934-2022) százezres példányban elkelt soktucat riportkönyvével fogalom volt évtizedekig. A létező szocializmus működésképtelenségét írta le az egészségügytől az oktatásig. Utólag Kádár híve lett. Élete végén már tragikomikussá vált, ahogy a halott diktátort szinte mániákusan védte.

Különös véletlen, hogy a jövedelmi listán Csurka István (1934-2012) a ’90-es évek szélsőjobboldalának legemblematikusabb alakja követi. A rendszerváltás előtt sokat publikáló és játszott drámaíró volt. A kritika és a közönség is szerette.

A ranglistán már nem szereplő további nyolc, „nagykereső” író jövedelme is sokszorosa volt az átlagnak. Szabó Magda (1917-2007) kiemelkedik közülük. Napjainkig a legeladottabb író Magyarországon. Egyben a legtöbb nyelvre lefordított és legismertebb magyar szerző külföldön. Könyvei ott vannak a könyvesboltokban világszerte.

Levonható-e általános következtetés a szocializmus irodalmi életére?

Azok kerestek jól, akik hűek voltak a rendszerhez (Berkesi), vagy nem politizáltak (Passuth). Viszont a nemzetközileg elismertek ellenzékiként is írhattak, kereshettek (Déry). Hozzátéve, hogy ők baloldaliként kritizálták a rendszert. Ráadásul a politikai-marketing is felhasználta őket: A diktatúra szellemi nyitottságát igyekezett demonstrálni velük a világnak.

A listáról az is látszik, hogy könyvkiadás állami kontrollja és jelentős szubvenciója a minőség felé tolta a magyar olvasókat. Napjainkban elképzelhetetlen, hogy szépírók, sőt költők a jövedelempiramis csúcsára kerüljenek. Az persze kérdés, hányan olvasták is el az olcsón megvett köteteket.