Kezdőlap Budapest Olcsóbb lesz a Mol Bubi - jön a percalapú számlázás
No menu items!

Olcsóbb lesz a Mol Bubi – jön a percalapú számlázás

Megfizethető díjakkal, megszűnő kaucióval, rugalmas, percalapú számlázással készül a megújuló Mol Bubi közbringarendszer. A havi és éves bérletek árai a felére csökkennek – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Mint írták, a megújuló közbringarendszer árstruktúráját úgy dolgozták ki, hogy egyaránt kedvező legyen a rendszeresen és a ritkábban kerekezőknek. Bár a megújuló közbringarendszer végső tesztjei még tartanak, azt már most tudni lehet, hogyan néz ki a Mol Bubi új tarifarendszere.

A rendszeres használóknak egyértelműen bérletet érdemes vásárolniuk, amely 50 százalékkal lett olcsóbb, mint korábban volt:

az egyhavi bérlet 500 forintba, az egyéves bérlet 5000 forintba kerül majd.

A BKK közölte, az eddigiekhez hasonlóan érvényes bérlettel a biciklik használatának első 30 perce – korlátlan alkalommal – díjmentes. Ha viszont valaki több mint fél óráig használja folyamatosan a biciklit, a 30-ik perc után 20 forintot kell fizetnie percenként.

Az elmúlt évek felmérései szerint kevesen bicikliznek több mint fél órán át a Mol Bubival. Az utazások túlnyomó része 7 és 11 perc közötti hosszúságú, azaz a bérletes kerekezők többségének nem kell majd ráfizetnie az ingyenes időszakra. Éves bérlet választása esetén pedig havonta alig több mint 400 forintot kell fizetniük – mutattak rá.

Az alkalmi felhasználóknak egy egyszeri 100 forintos bankkártya-regisztrációs díjat kell fizetniük a legelső használatkor, amely az első utazásnál felhasználható. A bankkártya-regisztrációs díjat a következő használatkor már nem kell kifizetni.

Bérlés után minden megkezdett percért 20 forint használati díjat számol a rendszer. Annak, aki 25 percnél több ideig szeretne kerékpározni, érdemes inkább 500 forintért havi bérletet vásárolnia.

A BKK közölte, hogy rugalmasabbá válik a túlhasználati díj kezelése: a jövőben percalapú számlálás mellett csak 20 forint/perc díjat kell fizetnie az ügyfeleknek túlhasználat esetén. Azaz például egy 34 perces bringázás 500 forint helyett 80 forintba kerül – írták.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
Hirdetés

Hírek

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás