Kezdőlap Autó Önvezető autózás: térképre került Magyarország
No menu items!

Önvezető autózás: térképre került Magyarország

Magyarország a 25. helyen végzett a KPMG tanácsadó cég felmérésén, amely harminc ország önvezetési technológia befogadására való felkészültségét vizsgálta és rangsorolta.

A KPMG a szabályozói környezetet, a technológiai és innovációs környezetet, az infrastruktúra kialakítását, valamint a fogyasztói hozzáállást vizsgálta kutatásában.

A kutatás megállapította, hogy az önvezetés témáját övező “felhajtás” lassan alábbhagy, és a józan építkezés fázisába lép a technológiai környezet, hogy valóban kényelmünket szolgáló, biztonságos, fenntartható eszköze legyen a mindennapoknak.

A tanácsadó cég listáján szereplő legtöbb ország – 17 a tavaly is vizsgált 25-ből – az idén növelte a pontszámát. Kiemelték, a távol-keleti régió előretörését: Dél-Korea a 12. helyről az előkelő 7. helyre ugrott, míg a szoros versenyben Szingapúr vette át az első helyet, Hollandiát szorítva maga mögé a második helyre.

Az első ötbe még Norvégia, az Egyesült Államok, és Finnország fért be, utóbbi Svédországot utasította maga mögé, ami azt is jelenti, hogy Észak-Európa a másik fontos bölcsője az autonóm közlekedésnek.

Az önvezető autózás területén Magyarországon nemcsak az országban jelenlévő autómárkák és beszállítóik aktívak, mint a Bosch, a Continental, a Knorr-Bremse vagy a ThyssenKrupp, hanem számos független magyar intézmény és vállalkozás is: már 2015 szeptemberében megalakult a RECAR Autonóm Jármű Kutató Központ a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karának (KJK) gondozásában, amelyhez csatlakozott a BME VIK, az ELTE IK és az MTA SZTAKI is – írták.

Kiemelték, hogy Zalaegerszegen tesztpálya épült, ahol többek között egy Smart City Zone nevű városi szimulációs környezet ad lehetőséget az önvezető autók tesztelésére, valamint a kapcsolódó töltési és kommunikációs infrastruktúra fejlesztéseinek demonstrálására, köztük az 5G tesztelésére is. A zalaegerszegi tesztpálya kiemelkedő abból a szempontból is, hogy a kapcsolódó M76-os főút révén intelligens gyorsforgalmi szakaszt is kaphat a jövőben.

Az elemzők szerint Magyarországot az önvezetés terén említésre méltó országok térképére teszi egyebek közt a startupként induló rendszerfejlesztő, a fehér-zöld tesztautóival országszerte felbukkanó AImotive, továbbá az itt megtelepedő külföldi cégek kutatás-fejlesztési tevékenysége is.

A Continental 100 hardver és szoftver szakembert alkalmazó kutatás-fejlesztési központot nyitott, a ThyssenKrupp önvezető kormányrendszereket fejleszt, míg a Knorr-Bremse autonóm teherjárművek, a Bosch pedig szenzorok fejlesztésével foglalkozik Magyarországon.

Nemcsak a német multik aktívak Magyarországon a kutatás-fejlesztésben, hanem a Jaguar Land Rover is 100 fős tervezői irodát nyitott, a Vodafone pedig az Almotive-val és a holland Here Technologies-zal közösen a fizetést is intéző online parkolási rendszert fejleszt mélygarázsok számára – sorolták.

Ezek a példák is jól mutatják, hogy Magyarország elsősorban kínálati oldalon fog tudni becsatlakozni, a járműipar és a telekommunikáció metszetét adó új technológiák fejlesztési helyszíneként, beszállítójaként. A felhasználói oldalon viszont nem várható, hogy húzóerőt képvisel a magyar piac – állapítja meg a KPMG.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.
Hirdetés

Hírek

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás