Kezdőlap Világgazdaság Oroszok az olajpaktumról. Az amerikai szankcióktól is függ az ár
No menu items!

Oroszok az olajpaktumról. Az amerikai szankcióktól is függ az ár

A július 1-jén kezdődő bécsi ülésen döntenek az olajpaktum meghosszabbításáról a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagállamai és szövetségeseik, élükön Oroszországgal. Az orosz energetikai miniszter, Alekszandr Novak szerint több tényező is nehezíti a döntést.

Korai még arról beszélni, hogy az OPEC és szövetségesei meghosszabbítják-e az olajkitermelést korlátozó megállapodás hatályát a második fél évre – jelentette ki Novak, aki Szentpéterváron egy szakmai konferencián vett részt.

Alekszandr Novak

A miniszter újságíróknak kifejtette, hogy a globális keresletet övező bizonytalanságok Oroszország számára megnehezítik a döntést az olajpaktum sorsáról.

Az olajkartellt és az azon kívüli szövetségeseiket tömörítő OPEC+ csoport július 1-jén és 2-án ülésezik Bécsben és dönt arról, hogy fenntartja-e a tavaly decemberben kötött megállapodást, amelynek alapján január 1-jétől együttesen napi 1,2 millió hordóval fogják vissza a kitermelést fél évre az olajpiac stabilitásának és így az árak alátámasztásának érdekében.

“Még várnunk kell, egyebek között a G20-csoport csúcstalálkozójára. Lássuk, milyen kérdések kerülnek napirendre, hogy alakul a gazdasági és a piaci helyzet” – mondta az orosz miniszter, hozzátéve, hogy nehéz előrejelezni az olajfogyasztás harmadik és negyedik negyedévi alakulását, valamint a világgazdaság és a legnagyobb gazdaságok növekedési ütemét. Bizonytalan az is, hogy az Irán és Venezuela olajszektorát sújtó amerikai szankciók milyen hatással járnak.

A világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport Japánban, Oszaka városban június 28-29-én tartja csúcsértekezletét.

Az orosz energetikai miniszter korábban azt mondta, hogy a kőolaj kitermelését korlátozó megállapodás sikeres példa az olajpiacok stabilizálását célzó nemzetközi együttműködésre, és az együttműködés folytatása fontosabb, mint valaha volt.

Az OPEC és szövetségesei biztosítják a világ kőolajtermelésének nagyjából felét. Először 2016 decemberében állapodtak meg arról, hogy a következő év január 1-jétől együttesen napi 1,8 millió hordóval fogják vissza a kitermelést fél éven keresztül a piaci egyensúly megteremtésének és ezáltal a világpiaci árak alátámasztásának érdekében. Ez, a többször meghosszabbított egyezség tavaly júliusig volt érvényben.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Magyar modellel lehetne sikersztori a toronyház építés itthon és a régióban

Fotó:Freepik Zentai Péter ingatlanfejlesztő szerint az építőipar ismét a magyar...

Csökkenő forgalomban növekedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban növekedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX-index 366,55 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel 105 513,1 ponton zárta a négy munkanapos kereskedési hetet.

Félévi vagyonmustra

A Blochamps Capital szerint a felületes szemlélőnek megtévesztő a jegybank friss jelentése: a 11 százalék feletti éves vagyonnövekedés valójában a felső 1 százalék vagyonosodását tükrözi. Karagich István ügyvezető arra is rámutatott: a statisztikákban szereplő céges érdekeltségek bizonytalan értékelése miatt a lakosság pénzügyi helyzete sokkal kedvezőbbnek látszik, mint amilyen. A klasszikus, likvid megtakarítások növekedése jóval szűkebb rétegre korlátozódik.

EM: több mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra

Több, mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra. A benyújtási lehetőség felfüggesztéséig az eredeti keretösszeg másfélszeresére, 7,6 milliárd forintra nyújtottak be igényeket .
Hirdetés

Hírek

Csökkenő forgalomban növekedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban növekedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX-index 366,55 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel 105 513,1 ponton zárta a négy munkanapos kereskedési hetet.

KSH: 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye

Az előző negyedévhez mérten a szezonálisan kiigazított adatok alapján a beruházások összértéke összehasonlító áron 1,1 százalékkal mérséklődött

Új helyszínen az ÖKO Expó Kiállítás

Idén immár 6. alkalommal várja az ökológiai gazdálkodás iránt érdeklődő termelőket, feldolgozókat, kereskedőket, szolgáltatókat és természetesen a fogyasztókat a debreceni 

Budapesti agglomeráció: egyre feljebb kúsznak az árak

gyre távolabb költöznek a fővárosból az ingatlanvásárlók

Irány a Szamárfül Fesztivál – a nyár legvidámabb családi programja Pécsett

Nyár végén újra gyermekzsivajtól lesz hangos a pécsi Zsolnay Negyed: augusztus 22–24. között immár tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Szamárfül Fesztivált.

Új gyakorlati képzés indul a falusi turizmus fellendítéséért

A turizmus az egyik leggyorsabban aktivizálható gazdasági ágazat a kistelepüléseken. Már egyetlen jól kialakított vendégház, felújított közösségi tér vagy tematikus program is új látogatókat hozhat.

Ausztriában dolgozózik? Nyugdíjtanácsadó napok Győrben és Szombathelyen

Azokat várják, akik alkalmazottként vagy vállalkozóként, illetve egyéb jogcímen - például gyermeknevelés, tanulmányok - szereznek nyugdíjjogosultságot a szomszédos országban - közölte a Magyar Államkincstár.

A vállalkozások önkéntesen 400 millió forintot fizettek be az adategyeztetési kampányban

Az adategyeztetés segítségével a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) úgy szűrje ki a szabályokat szándékosan kijátszó vállalkozásokat úgy, hogy közben a lehető legkevésbé terhelje a jogkövetőket.
Hirdetés

Gazdaság

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.