Hirdetés
Kezdőlap Zöld üzlet Összefogással zöldebb jövőt építünk
No menu items!

Összefogással zöldebb jövőt építünk

Fotó: Vermes Tibor

A mai nap nemcsak egy ültetésről szól, hanem arról is, hogy közösen formáljuk élhetőbbé településeinket – jelentette ki Tállai András, az Agrárminisztérium államtitkára, a térség országgyűlési képviselője pénteken a Településfásítási Program kácsi ültetésén.

Az államtitkár elmondta, hogy az Országfásítási Program eddigi négy ütemében 56 ezer sorfát ültettek el 1500 településen, több mint 2,5 milliárd forint támogatással. A kiemelt érdeklődés miatt az 5. ütemben 21 300 fára bővítette az Agrárminisztérium az igényelhető mennyiséget, így 1700 település juthat fához.

Tállai András ismertette, hogy az idei tavaszi ültetés során a legkisebb, 400 lélekszám alatti települések kapnak fákat, összesen 455 helyszínen 4550 darabot ültetnek el. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében 39 településen 390 fa kerül a földbe. Cél, hogy 2026 tavaszára 76 ezer, majd 2026 év végére pedig 100 ezer sorfa tegye zöldebbé hazánkat. Az erdősültség növelésével is hozzájárulunk egy fenntarthatóbb jövőhöz – tette hozzá.

„Egy fa akkor marad erős, ha mélyen gyökerezik – ahogyan egy közösség is összefogással teremthet maradandó értékeket. Ültessünk ma, hogy a jövő nemzedékei is élvezhessék munkánk gyümölcsét!” –  hívta fel a figyelmet.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Átadták a Nemzeti Pálinkakiválóság Program 2025 díjait

A szabályzat szerint 18 nevező 74 tétele kapott minősítést: 21 tétel nyerte el a TOP Pálinkakiválóság címet, 39 tétel kapott Pálinkakiválóság minősítést, míg az arany minősítésű gin, vodka, whisky, párlat és likőrök száma 8, az ezüst minősítésűeké pedig 6 volt.

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...
Hirdetés

Hírek

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.