Kezdőlap Ingatlan OTP Jelzálogbank: elmarad a lakáspiaci recesszió
No menu items!

OTP Jelzálogbank: elmarad a lakáspiaci recesszió

Tavaly országosan 19 százalékkal csökkent a lakóingatlanok forgalma, az otthonteremtési támogatási elemek azonban tompíthatják a járvány negatív gazdasági hatásait, és hozzájárulnak ahhoz, hogy a lakáspiaci recessziót elkerüljük – közölte az OTP Jelzálogbank.

A pénzintézet szerint több oka is lehet a forgalom növekedésének. A keresletet jelentősen emelheti az állami otthonteremtési program, a munkaerőpiaci helyzet javulása és a korlátozások alatt kényszerből felhalmozott megtakarítások tömege. Hozzátették, hogy az inflációs félelmek, az alacsony kamatok, az olcsó hitelek is újabb vásárlókat hozhatnak a lakáspiacra, visszaesési kockázatként pedig csak az esetleges újabb járványhullámokat említették.

A kereslet élénkülését az idei első negyedév értékesítési tapasztalataival igazolta az OTP Jelzálogbank. Éves összevetésben harmadával bővült a forgalom, bár nem egyenletesen, hiszen a pesti belváros fellendülése még várat magára. A főváros vonzáskörzete ugyanakkor felfutóban van, miután a járvány kiköltözési hullámot indított el.

A kertvárosok hosszú távon is értékállóak lehetnek, de a jó infrastruktúra, és a munkahely közelsége is meghatározó szempont maradhat – írták.

Hozzátették, hogy a lakáspiaci átrendeződést a tavalyi adatok is megerősítik. A városokban a 19 százalékos forgalomcsökkenési országos átlagnál nagyobb, a községekben viszont kisebb volt a visszaesés. A Balaton déli partja különösen népszerű volt, Budapesten viszont nem volt olyan városrész, ahol ne mérséklődött volna a kereslet. Legkevésbé a külső kerületek estek vissza, a 15. kerületben alig 1 százalékos a csökkenés, a belvárosban viszont elérhette a 45 százalékot is. A fővárosban tavaly 26-28 ezer adásvétel jött létre, ami 16 százalékos csökkenést jelent.

A kereslet átalakulása az árak változásában is látszik. Somogyban a kiugró mértékű, 30 százalék körüli drágulást a Balatonhoz közeli ingatlanok felfutásával, míg Tolnában a szintén jelentős, 17 százalékos árnövekedést a paksi beruházással magyarázták. Tíz százalék feletti volt a drágulás Veszprém, Komárom-Esztergom, Nógrád, Békés, Heves és Hajdú-Bihar megyében, Vas megyében viszont csak 4 százalék.

Az árak a nagyvárosokban nem estek vissza sehol, de a budapesti belvárosban a lakásárak emelkedése alig haladta meg az 1 százalékot. A kereslettel arányosan a külső kerületek drágultak a legjobban, 10 százalék felett. Megjegyezték ugyanakkor, hogy a viszonylag kedvező árak miatt a befektetési célú vásárlók hamar visszatérhetnek a lakáspiacra, így a keresleti különbségek is mérséklődhetnek.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás