Kezdőlap Ingatlan Otthon Centrum: drágulást hoz a kedvező áfakulcs kivezetése
No menu items!

Otthon Centrum: drágulást hoz a kedvező áfakulcs kivezetése

Jövőre további áremelkedés várható az újépítésű lakások piacán, jelentős részben az 5 százalékos áfakulcs kivezetése, továbbá a szűkülő kínálat és az emelkedő építőipari árak miatt – közölte az Otthon Centrum.

Az új lakás vásárlására vonatkozó áfakulcs 2020. január 1-től ismét 27 százalékra emelkedik, ennek hatására az utóbbi időszakban érzékelhetően csökkent az elkezdett lakásépítési projektek száma, az újépítésű lakások száma pedig harmadával esett vissza.

Az Otthon Centrum harmadik negyedéves statisztikái szerint az új lakások négyzetméterárai egy év alatt több mint 15 százalékkal nőttek és ez a trend alapvetően a jövőben sem fog megváltozni. Megjegyezték, hogy Budapesten az áremelkedés üteme általában lassult, viszont a legfelkapottabb belvárosi (VII., IX.) kerületekben az árszint 5-10 százalékkal tovább nőtt vagy megmaradt a korábbi szinten, például a XI. kerületben.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy az év végéig számtalan fejlesztő kínál rendkívüli kedvezményeket azoknak, akik még idén lekötik a lakásukat. Minél nagyobb előrefizetést vállalnak a vevők, annál nagyobb a kedvezmény mértéke, amely lehet 5-10 százalékos, de nem ritka a 15 százalékos árcsökkentés sem.

A csökkentés mértékét befolyásolja egyebek mellett a lakás mérete és az is, hogy a fővároson belül melyik kerületben található. Azok számára, akik a következő egy-két évben lakásvásárlást terveznek, érdemes megfontolniuk a fejlesztők kínálta “last minute” kedvezményeket és a hátralévő hetekben lekötni a lakásaikat – közölte az Otthon Centrum.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Hírek

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás