Kezdőlap Gazdaság Otthon Start Program: számos változás élesedik mától
No menu items!

Otthon Start Program: számos változás élesedik mától

Fotó: BrixIngatlan.hu

November 15-én hatályba lépett két rendelet, amelyek az Otthon Start Program és a CSOK Plusz szabályait módosítják. A változások a támogatott lakáshitelek feltételeit lazítják, így több ügyfél válhat jogosulttá, illetve olyan esetekben is igénybe vehetők lesznek a támogatások, amelyek korábban kizártak voltak – írja közleményében a Bank360.

Az Otthon Start Programon belül többé már nem kizáró ok, ha az igénylést megelőző 10 évben az igénylőnek olyan lakóingatlana volt, amelyet lebontottak vagy amelynek bontását elrendelte a hatóság. Ezzel kapcsolatban az eredeti rendeletben csupán az építési hatóság elrendelte, engedélyezte kifejezés szerepelt. Az sem jelent problémát, ha az igénylőnek két belterületi ingatlanban is 50%-ot meg nem haladó tulajdonrésze volt, feltéve, hogy a második megszerzésétől számított 180 napon belül megszűnt az első ingatlanban a tulajdonjoga.

A haszonélvezettel terhelt ingatlanok szabálya is módosult: eddig csak azok az ingatlanok nem zárták ki az igénylőt a jogosultak köréből, amelyeket haszonélvezettel terhelten szereztek meg és a haszonélvező a hiteligényléskor is ott lakott. Mostantól az elidegenített ingatlanokra is kiterjed a kedvezmény, amennyiben az elidegenítéskor ugyanaz a haszonélvező lakott az ingatlanban, mint annak megvásárlásakor. Így azok is jogosultak lehetnek a támogatott lakáshitelre, akik a hiteligénylés előtt eladták haszonélvezettel terhelt ingatlanjukat.

Építési hitelek változásai

Az OSP lakáshitele felhasználhatóvá vált a 2022 előtt egyszerű bejelentéssel vagy végleges építési engedéllyel megkezdett építkezésekre is. Kikerült a 2022-es feltétel az új ingatlanok vásárlásánál is. A szakaszos folyósítás rugalmasabb lett: megfelelő pótfedezet esetén a részletek akár előzetesen is kifizethetők, sőt az első részlet önerő beépítése előtt is folyósítható, ha az nem haladja meg a hitel 30%-át.

TB-jogviszony változások

Továbbra is két év TB-jogviszony szükséges, de mostantól az EGT-államok területén uniós intézményben dolgozó magyar állampolgárok is jogosultak lesznek a kedvezményes hitelre. Bizonyos esetekben már nem kell megfelelni a TB-feltételnek: ha az igénylő gyerekek otthongondozási díját vagy ápolási díjat kap, illetve ha megváltozott munkaképességű.

Korábbi támogatás visszafizetése

Már nem kizáró ok, ha az igénylőnek az elmúlt 3 évben vissza kellett fizetnie korábbi támogatását, feltéve, hogy a visszafizetés oka nem teljesített gyerekvállalás volt, és méltányossági kérelmét elfogadta a kormányhivatal.

Testvér is lehet adóstárs

Mostantól a testvér is bevonható adóstársként, ráadásul enyhébb feltételekkel: nem kell első lakásszerzőnek lennie, és a TB-feltétel sem vonatkozik rá. Ugyanakkor teljesítenie kell a büntetlen előéletre és köztartozásmentességre vonatkozó szabályokat. Fontos, hogy aki már adóstárs OSP-hitelnél, később maga nem igényelhet ilyen hitelt. A bankok szerint egyébként ennek a módosításnak várhatóan korlátozott gyakorlati hatása lesz.

Önkormányzati lakások és résztulajdon vásárlása

OSP-hitelből ezentúl akár jelentős árengedménnyel is megvásárolhatók az önkormányzati lakások, mivel már nem kötelező tartani a 20%-os értékkülönbség szabályát. Résztulajdon vásárlására is felhasználható a hitel, ha az igénylő örökléssel jutott a tulajdonrészhez. Nem kizáró ok, ha az eladó közeli hozzátartozó, feltétel viszont, hogy az ügylet végére az adós legyen az ingatlan egyedüli tulajdonosa.

Változások a CSOK Pluszban

A CSOK Plusz és az OSP szabályai tovább harmonizálódnak: ha valaki mindkét hitelt szeretné igénybe venni egy ingatlan megvásárlásához, akkor az ingatlannak meg kell felelnie a CSOK Plusz által előírt minimális alapterületnek (az ingatlan jellege és a gyerekek száma alapján).

Módosult az első közös lakásszerzők definíciója is. November 15-től azok számítanak első közös lakásszerzőknek, akik a hitelkérelem benyújtásakor és korábban sem rendelkeztek közös tulajdonnal ugyanabban a magyarországi lakásban. Erről teljes bizonyító erejű magánokiratban kell nyilatkozniuk.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
Hirdetés

Hírek

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás