Hirdetés
Kezdőlap Építőipar Otthonfelújítási támogatás: van amire egy nap maradt, másra egy hónap
No menu items!

Otthonfelújítási támogatás: van amire egy nap maradt, másra egy hónap

Otthonról. Forrás: Huffpost

Több olyan határidő is szerepel a 6 milliós otthonfelújítási támogatás felhívástervezetében, amit a sikeres igényléshez mindenképpen be kell tartani. A korszerűsítendő ingatlanba bejelentkezésre már csak ma van lehetőség, ezt azonban online még május 1-én is el lehet intézni. A tulajdonlást elég az igénylés benyújtására igazolni. Ekkorra kész kell lenni az új típusú energetikai tanúsítványnak is, amit érdemes  mielőbb megrendelni, mert az utolsó napokban nagy lehet a harc a tanúsítókért – tanácsolja a Bank360.hu.

Pénteken megjelent az Otthonfelújítási Program felhívástervezete, amelyből részletesen kiderült, milyen feltételeket kell teljesíteni az igénylőknek a maximum 6 millió forintos támogatás megszerzéséhez. Az előírások ugyan még változhatnak, de a tervezetben lévő feltételeket mindenképpen érdemes komolyan venni. Az otthonfelújítási támogatás igénylésére várhatóan június 3-ától lesz mód a kijelölt bankfiókokban, de vannak olyan ügyintézések, amiket addigra el kell végezni a pénz megszerzése érdekében.

Az egyik feltételt már csak ma lehet teljesíteni. A felújítandó, 1990 végéig megépült családi háznál ugyanis az lesz az előírás, hogy az legalább 2024. május 1. óta az igénylő állandó lakóhelye vagy tartózkodási helye legyen. Hiába tulajdonos vagy haszonélvező tehát valaki, ha május 1-ig bezárólag nem jelentkezett be az ingatlanba, akkor nem igényelheti a támogatást.

Szerencsére aki ezt még nem tette meg, ma van erre egy utolsó esélye. Személyes ügyintézésre ugyan már nincs módja, de elektronikusan még ma is be tudja jelenteni a lakcímváltozást az ügyfélkapun keresztül a szükséges nyilatkozatok, dokumentumok becsatolásával. Az online lakcímbejelentés módját és feltételeit itt írják le részletesen.

Ha az online bejelentés, a becsatolt iratok megfelelőek, akkor a hatóság a lakcímváltozást a bejelentés időpontjára jegyzi be. Ez a dátum szerepel majd a lakcímkártyán, amivel a támogatás igénylésekor igazolni kell azt, hogy legalább május 1. óta a felújítandó házban lakik a kérelmező.

Nem ez az egyetlen határidő azonban, amire figyelni kell az otthonfelújítási támogatás megszerzéséhez. Az igénylőnek tulajdonosnak vagy haszonélvezőnek kell lennie az ingatlanban, amit hiteles tulajdoni lappal tud igazolni – hívják fel a figyelmet a Bank360.hu szakértői.

Ezt könnyű lekérni online is akár az utolsó pillanatban, aki azonban  mostanában vette vagy veszi a felújítandó ingatlant, annak figyelni kell, hogy a tulajdonjog-bejegyzés megtörténjen időre. Ennél csak az az előírás, hogy a benyújtáskor tulajdonosnak vagy haszonélvezőnek kell lennie az igénylőnek, nem kell ezt május 1-ig felmutatni, szemben a lakcímmel. A tulajdoni arány mértékére nincs megkötés, tehát a tulajdonostársak eldönthetik, hogy ki legyen az igénylő – például az, aki a kölcsönkérelem elbírálásánál leginkább hitelképesnek számít.

Szerencsére az ottlakási és tulajdonlási elvárások csak az igénylőre vonatkoznak, a kölcsönszerződésbe bevont adóstársakra nem. A kötelezően adóstárssá váló házastársnak vagy bejegyzett élettársnak, illetve a nyugdíjas igénylő esetén a hitelhez a bank által előírt fiatalabb adóstársnak (például gyereknek) nem kell teljesíteni ezeket a feltételeket.

Az otthonfelújítási támogatás megszerzése érdekében érdemes már jó előre gondoskodni arról is, hogy az igénylés benyújtására elkészüljön a hiteles energetikai tanúsítvány a házról, ugyanis enélkül nem fogadhatja be a bank a kérelmet. Márpedig hamar elfogyhat az Otthonfelújítási Program 108 milliárdos kerete, ezért annak, aki biztosra akar menni, már az első napokban érdemes igényelni a támogatást. A június 3. előtti napokban várható roham miatt érdemes mielőbb megrendelni valamelyik tanúsítónál az új típusú energetikai tanúsítványt, mert könnyen lehet, hogy erre akár egy-két hét múlva csak túl késői dátummal adnak majd időpontot.

A kiinduló állapotot rögzítő tanúsítványban szereplő értékhez képest kell elérni a felújítás végére legalább 30 százalékos energiafelhasználási javulást a támogatás tényleges elnyeréséhez. Ezt a végén majd egy újabb energetikai tanúsítvánnyal kell igazolni. Ha nem sikerül megvalósítani a legalább 30 százalékot, akkor az igénylő bukja a támogatást, a már megkapott pénzt vissza kell fizetni – figyelmeztetnek a Bank360.hu szakértői.

Ha viszont a felújítással elérik a 40 százalékos megtakarítást, akkor a vissza nem térítendő támogatási rész 5 százalékkal megnő a 6 millió forinton belül. (Ez 2,5-3,5 millió forint között változhat az igénylő, illetve a lakhelye járásának kereseti viszonyaitól függően.)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás