Kezdőlap Gazdaság Pénzügyi akciócsoport - Varga: áttervezzük a költségvetést
No menu items!

Pénzügyi akciócsoport – Varga: áttervezzük a költségvetést

Megtartotta első ülését a koronavírus elleni védekezés pénzügyi akciócsoportja, amely elkezdte az idei költségvetés átszervezését – közölte Varga Mihály pénzügyminiszter.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaság jelenleg sokkal stabilabb, mint 2008-2009-ben volt, az akkori válság idején, de jól látható, hogy a járvány a magyar gazdaság szereplőit is nagyon mélyen fogja érinteni. Ehhez kormányintézkedéseket szeretnének hozzárendelni.

Varga Mihály

Ezért kezdtük el a 2020-as költségvetés átszervezését, és megkezdődött a 2021-es költségvetés tervezése is” – ismertette a pénzügyminiszter, hangsúlyozva: ennek célja, hogy a megszülető kormányintézkedések mögött valós fedezet legyen. Ezen dolgoznak most a szakemberek – tette hozzá.

Tájékoztatása szerint az akciócsoport ülésén részt vett Bártfai-Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, és ott voltak a Magyar Államkincstár és az Államadósság Kezelő Központ vezetői, a jegybank meghívott szakértői, valamint a Pénzügyminisztérium munkatársai.

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken jelentette be, hogy a koronavírus elleni védekezés keretében tíz akciócsoport áll fel, ezek egyike a pénzügyi akciócsoport.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

új adótámogatás segíti a környezeti károkat mérséklő vállalkozásokat

A kormány a környezet helyreállításától társadalmi előnyöket is vár, hiszen így rozsdaövezetek kerülhetnek vissza a gazdasági körforgásba, a környékük felértékelődhet, és javul azoknak a vállalkozásoknak a megítélése, amelyek ezekből a fejlesztésekből részt vállalnak.

EM: a kormány támogatja a hulladék újrafeldolgozását célzó beruházásokat

A december elsejéig véleményezhető felhívás célja, hogy országszerte támogassa az innovatív, versenyképességet növelő technológiák bevezetését.

Öthetes kikapcsolási moratóriumot hirdetett az MVM

November 29. és január 6. között egyetlen lakossági ügyfelnél sem kapcsolják ki az áram- vagy földgázszolgáltatást, még akkor sem, ha valakinek 60 napon túli számlatartozása van.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Hírek

új adótámogatás segíti a környezeti károkat mérséklő vállalkozásokat

A kormány a környezet helyreállításától társadalmi előnyöket is vár, hiszen így rozsdaövezetek kerülhetnek vissza a gazdasági körforgásba, a környékük felértékelődhet, és javul azoknak a vállalkozásoknak a megítélése, amelyek ezekből a fejlesztésekből részt vállalnak.

EM: a kormány támogatja a hulladék újrafeldolgozását célzó beruházásokat

A december elsejéig véleményezhető felhívás célja, hogy országszerte támogassa az innovatív, versenyképességet növelő technológiák bevezetését.

Öthetes kikapcsolási moratóriumot hirdetett az MVM

November 29. és január 6. között egyetlen lakossági ügyfelnél sem kapcsolják ki az áram- vagy földgázszolgáltatást, még akkor sem, ha valakinek 60 napon túli számlatartozása van.

Kedvezményes lehetőségek nyugdíjasoknak a budapesti fürdőkben

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH Zrt.) kiemelt figyelmet fordít az idősebb korosztályra.

Debrecenben erősít az AutoWallis

Debrecen kiemelt célpont az AutoWallis számára, legutóbb BYD márkakereskedés nyitását jelentette be a vállalat. 

Miért állnak le ünnepnapokon a csatornák? A zsírszörnyek új ellensége az okosszivattyú

Sokmillió forintos kiadást okoznak a vízműveknek a vécén lehúzott nedves törlőkendők – intelligens szivattyú lehet a megoldás a „zsírszörnyek” elleni harcban

A hungarikumok a magyar identitás sokszínűségét mutatják meg

Minden hungarikum mögött ott van a magyar észjárás, a magyar kéz munkája, a magyar szív hűsége, ezért ezek az értékek nem csupán büszkeségeink, hanem válaszaink arra, hogy kik vagyunk mi magyarok.

Miniszteri biztos: a Déli Körvasút fejlesztés részeként átfogó fatelepítési program indult és új zöldfolyosó létesül

A Déli Körvasút fejlesztése napi 60 ezer ingázó autó forgalmával, 300 kilométeres kocsisorral mentesíti a budapesti utak zsúfoltságát, ezzel évente több mint 104 tonna nitrogénoxiddal és közel 900 tonna szénmonoxiddal csökkenti a főváros levegőszennyezését.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.