A környezettudatos, fenntartható szemlélet általános elterjedéséhez elengedhetetlen az edukáció, ami az elmúlt évtizedekben hiányzott Magyarországon. De a lemaradás mellett már pozitív jeleket is látni – állítja Pogány Éda, az üzleti fenntarthatóság témájának egyik meghatározó magyarországi személyisége, aki multinacionális cégek szakmenedzsereként már több mint két évtizede foglalkozik ezzel a területtel, többek között a fenntarthatóság üzleti modellbe való integrációjával, a fenntarthatósági stratégia és menedzsmentfolyamatok felállításával és karbantartásával. Az interjú kiadónk Sikeres zöldmegoldások című, a fenntarthatóság gyakorlati kérdéseit és megoldásait bemutató magazinjában jelent meg.
– Én ahhoz a generációhoz tartozom, amelyik a nagyszüleinél vidéken még látta, milyen is a fenntartható fogyasztás. Miként lehet felelősen, a természet iránti tisztelettel élni úgy, hogy szinte semmi nem kerül a szemétbe, csak a tojáshéj meg a hamu. Miután felnőttem, ezért is kezdett egyre jobban zavarni, hogy a fogyasztói társadalom magyarországi megjelenésével, a maximális kényelemre törekedve elkezdtük háttérbe szorítani a természetet, elidegenedtünk tőle olyannyira, hogy sokan nem is észlelik már, hogy ahogy most viselkedünk, ahogy most vásárolunk és ahogy most kezeljük a keletkező hulladékot, azt nem lehet büntetlenül tovább csinálni, hiszen az erőforrásaink nem újulnak meg ugyanilyen ütemben, és a bolygónk tűréshatára véges.
Ezért is örültem annak, hogy amikor karrierem elején a világ egyik legnagyobb háztartásvegyipari és kozmetikai cégéhez, a Procter & Gamble-hez, majd a világ talán leghíresebb élelmiszeripari vállalatához, a Coca-Colához csatlakoztam, ott már érződött, hogy a nemzetközi cégeket megérintette a fenntarthatóság témája, ami a mai munkahelyemen, a Syngentánál már központi szerepet kap. A nagy nemzetközi cégek ugyanis a 90-es évek vége felé már elkezdtek gondolkodni azon, hogy ha már több mint száz éve sikeresek, mit kell tenniük azért, hogy a következő száz évben is azok legyenek. Elkezdték megvizsgálni, hogy milyen hatással vannak a különböző tőkékre, erőforrásokra, és gondolkodni azon, hogy milyen üzleti modellel lehet az élen maradni úgy, hogy a Földet úgy tudjuk visszaadni a következő generációknak, akiktől kölcsönkaptuk, hogy az számukra is élhető legyen.
– Ez azért is érdekes, mert a közvélemény szemében a multik a legnagyobb környezetrombolók.
– A fogyasztók számára talán még kevésbé ismert az a nagy horderejű munka, amit sokan több évtizede végzünk annak érdekében, hogy a vállalatok régi gyakorlatát belülről átalakítsuk. A nemzetközi cégek már régen felismerték, hogy a fenntarthatóság számukra létkérdés, és hogy nincs más választás a jövőre nézve. Ez persze nem jelenti azt, hogy mindenki egyformán átgondoltan állt neki a változtatásoknak, itt is voltak úttörők, vezetők, és vannak, akik lekövetik az ő változásaikat, mert például beszállítóként erre rákényszerülnek – ami nagyon jó, hogy a vállalkozások egymás üzletvitelének módjára is kihatásssal vannak.
A pozitív változásban nem csak az játszott szerepet, hogy jó esetben a nagy cégek vezetői maguk is átérzik és megértik a környezetvédelem és a társadalmi igazságosság fontosságát. Ennél sokkal meghatározóbb, hogy az elmúlt évtizedekben nyugaton felnőtt egy olyan fogyasztói generáció, amelynek tényleg számít, hogy egy vállalat, ahol dolgoznak majd, egy termék, amit megvásárolnak és használnak, mennyire fenntartható. Ez persze üzleti lehetőséget is teremt, érdemes csak megnézni, hogy a polcokon ma megjelenő termékek kommunikációja merőben más, ahogy a fogyasztóknak egyre fontosabb, hogy mit (v)esznek, úgy a termékeket is átalakítják a fejlesztők, a csomagolásokat is, fejlődnek azok a rendszerek is, amiben a hulladékot például felelősen lehet kezelni – 20 éve talán csak néhányan álmodtunk arról, hogy házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés lesz a fővárosban – ma már ez a természetes.
A műanyagok után, a csomagoláshoz felhasznált papír kitermeléséhez is kötődő erdőirtás –különösen a föld tüdejének is nevezett brazíliai esőerdőben végzett pusztítás – fókuszba kerüléséhez is időre volt szükség. A műholdas felvételek elterjedése kellett például ahhoz, hogy a világ megismerje és megértse a világméretű erdőpusztítás mértékét, vagy azt, hogy már több százezer négyzetkilométer a kiterjedésük az óceánjainkban lebegő szemétszigeteknek.
– Egy előadásban ön azt mondta, hogy a magyar fogyasztók még alulteljesítenek abban, hogy a fenntarhatósággal kapcsolatos elvárásokat fogalmazzanak meg a gyártók felé. Mit ért ez alatt?
– Elsősorban azt, hogy a többségük még nem tudatosan vásárol: érthető okokból az első szempont a vásárlásnál sokaknak az ár, és nemigen érdekli a vásárlót a termék eredete, minősége, környezeti és társadalmi lábnyoma. Utóbbiról nehéz is tájékozódni, csak az néz utána ilyennek, akit komolyabban megmozgat ez a téma. Szerencsére ebben is érezhető már a változás, hiszen bárhol legyen is a világban, ma már szinte órákon belül mindenki megkapja a híreket arról, ha kiderül, hogy egy-egy termék nem megfelelő körülmények között lett előállítva, nem megújuló erőforrásokra van szükségük az előállításukhoz, vagy éppen kiszolgáltatott társadalmi csoportok dolgoznak azért, hogy mi itt olcsón megkapjuk azt. Nálunk is egyre bővül azoknak a köre, akik a fenntarthatósághoz kötődő kritériumokat is figyelembe veszik a vásárlói döntéseiknél; főleg a fiatalokra jellemző ez a szemlélet. A következő lépés az lehetne, hogy a tudatos vásárlást átgondolt otthoni felhasználás, a pazarlás elkerülése, az újrahasználat és a hulladékok minél nagyobb hányadának szelektív gyűjtése és szakszerű kezelése is követné.
Az állam mellett a cégeknek is van felelősségük az ismeretterjesztésben. Abban, hogy a fogyasztóknak elmagyarázzák, milyen szempontokat vesznek figyelembe a fenntartható termékeik előállításánál, és ha valaki ezeket megveszi, azzal milyen hatással van a környezetre. Ezt láthatjuk egyre többet cimkéken, polcok mellett elhelyezett QR-kódok révén, brossúrákban, honlapokon. Ha sikerül megnyerni egy kritikus tömeget, akkor a fenntarthatóság ügye Magyarországon is nyerő helyzetbe kerülhet, az elmúlt évek pozitív fejleményeit tekintve úgy érzem, bizakodóak lehetünk.
– Miközben a zöldszemlélet egyre nagyobb teret nyer a világban, nem kell attól tartani, hogy ez éppen úgy elkezd majd kiüresedni és egyszerű marketingfogássá válni, mint korábban a társadalmi felelősségvállalás, a CSR (Corporate Social Responsibility – Vállalati Társadalmi Felelősségvállalás) intézménye?
– Jó lenne elkönyvelni a fejekben, hogy itt nem egy szemléletről, vagy holmi marketingről van szó, hanem az emberi civilizáció fennmaradásáról, ahogyan azt ma ismerjük
– és ez nem költői túlzás, hanem a valóságunk. New Yorkban, a Times Square-en van klímaóra, ami azt mutatja, mennyi ideje van az emberiségnek addig, amíg még irreverzilibilis károsodás nélkül visszaállíthatja az élőhelye állapotát, ha azonnal és hatékonyan cselekszenek az emberek, a kormányzatok, a civil és üzleti szervezetek a klímaváltozás káros hatásai ellen, együttműködve, egymást támogatva. Valamivel több, mint 7 év van most a számlálón, meg lehet nézni online.
Vegyük ezt komolyan, mert ez egy olyan óra, amit le is tudunk lassítani, és meg is tudjuk fordítani – nem mindennapi lehetőség ez nekünk, embereknek a net- zéró állapot elérésére. Ott van mellette az is, hogy jelenleg hány százalékon áll a megújulók részaránya a világ teljes energiafelhasználása tekintetében – ez is mozdulhat mindkét irányba. Ezen az ikonikusnak számító téren minden nap emlékeztetik az errejárókat, hogy itt az idő. Most kell cselekdni, és a legapróbb életmód-változtatás, akár heti egy húsmentes nap beiktatása is számít. Van, akinek már ez is nagy lépés, aki már ma a teljes értékű növényi étrendet preferálja, annak pedig más tekintetben lehet továbblépnie, például a közösségi kertek irányába, hogy csak egyet említsek.
Mára a CSR-t meghaladta az idő. Az üzleti fenntarthatóság lépett a helyére, ami egy rendszerszintű szemléletet, vállalatirányítást jelent, ahol az érintettek bevonásával születnek meg a jövőre vonatkozó döntések, és a pénzt ESG-teljesítmény alapján adják a befektetők. Egyszerre számít az, hogy egy cég üzletileg is fenntartható pályát fusson be, miközben a társadalom felé, valamint a környezetvédelem szempontjából is felelősséget vállaljon. Ebben a modellben a legnagyobb kihívás az, hogy meddig lehet a cég növekedésének határait feszegetni úgy, hogy a társadalom és a környezetvédelem iránti felelősségvállalás megmaradjon. Abban, hogy az optimális egyensúly kialakuljon, meghatározó szerepük van a kormányoknak – hogy olyan szabályozók szülessenek, amelyek a fenntartható működési modellek elterjedését segítsék –, a civil szervezeteknek, és természetesen a polgároknak is, akik a saját fogyasztási gyakorlatuk, viselkedésük által tudnak közvetlen és közvetett hatást gakorolni a cégek tevékenységére.
A legújabb „trend” pedig az ESG (az ESG egy eszköz; a környezet, a társadalom és a vállalatirányítás dimenzióira vonatkozó, vállalatra szabott mérőszámok rendszere és az ezekhez tartozó útmutató). Ha már mérünk, jöhet az éves integrált, azaz minden más üzleti és pénzügyi mérőszámmal összefüggésben történő, egységes jelentés közzététele. Nem véletlen, hogy miközben a pénzügyi jelentés mellett a legtöbb jelentős cég az elmúlt időszakban már a legnagyobb auditorok által jegyzett fenntarthatósági jelentést is publikált, a legújabb trend a két tételt összefogóan értelmező integrált jelentés. Ahol a szén-dioxid-kibocsátás mellett például már a termelés során felhasznált tiszta levegő és víz is be van árazva, mert az sincs ingyen, ha a fenntarthatóság érdekében azt visszapótoljuk a természetbe. Az ESG már most is alapjaiban változtatja meg a pénzügyi piacokat és a befektetők szemléletét, mert lehetővé teszi, hogy a pénz- és tőkepiaci szereplők a fenntarthatóság szempontjából objektíven tudják megítélni a gazdálkodó szervezetek (cégek, vállalatok, vagy akár országok) teljesítményét, és enélkül ma már nagyon nehéz befektetőt taláni.
– A zöldszemléletet sokan azért tartják veszélyesnek, mert szerintük korlátozza a gazdasági növekedést és a cégek profitabilitását.
– Az egyes vállalatok üzleti modellje befolyásolja a fogyasztókat, a beszállítók és vevőpartnerek üzletére is hatással van, valamint a munkavállalók, és a tágabb értelembe vett közösség életére, jólétére is. Ezért mondom azt, hogy egy vállalatnak felelőssége van abban, hogy a fenntarthatóság felé orientálja a fogyasztóit, hiszen a vásárlóval szemben, ő rendelkezik az üzleti folyamatok hosszú távú hatásaira vonatkozó rálátással, és ezeket meg is tudja mutatni. A fenntarthatóság irányába tett elköteleződés nem zárja ki a profitabilitást, sőt vannak olyan szegmensek, ahol éppen a zöldszemlélet teremt új, nyereséggel kecsegtető üzleti lehetőségeket. És természetesen vannak olyan példák is, ahol a környezetbarát termékek előállítása a magas ráfordításból eredő magas ár miatt még veszteséges lenne. Itt felmerül a kérdés, hogy hogyan lehet – az elektromos autók vagy a biogazdálkodás segítéséhez hasonlóan – olyan támogatási rendszereket kialakítani, amivel a hosszabb távú célok elérése érdekében lehetővé lehet tenni azt, hogy az igazán fontos innováció és fejlesztés megvalósulhasson.
Érsek M. Zoltán
