Kezdőlap Kül-hon Potápi: 1,6 milliárd a diaszpóra magyarsága és a Kárpát-medencei oktatás, kultúra támogatására
No menu items!

Potápi: 1,6 milliárd a diaszpóra magyarsága és a Kárpát-medencei oktatás, kultúra támogatására

Összesen 1,6 milliárd forinttal támogatja a kormány a diaszpóra magyarságát, valamint a Kárpát-medencei magyar oktatást és kultúrát, a vonatkozó pályázatok eredményeit Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár ismertette csütörtökön Budapesten. 

Az államtitkár kifejtette: a magyar kultúráért és oktatásért elnevezésű pályázat keretében 1,1 milliárdot, a diaszpórának szóló pályázat keretében összesen 500 millió forintot különítettek el.

Potápi Árpád János elmondta: a magyar kultúráért és oktatásért pályázat célja a Magyarország határain kívül élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának, Magyarországgal való kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdítása, a magyar nemzeti azonosságtudatának megerősítése az oktatás és a kultúra támogatása által.

A forrás 1,1 milliárd forint volt, ez az egyik legnagyobb keretösszegű nemzetpolitikai pályázata az államtitkárságnak. A megvalósítás időszaka év végéig terjed – jelezte Potápi Árpád János.

Kifejtette: pályázni a magyar közösség céljait szolgáló kulturális és oktatási programok és ahhoz kapcsolódó tevékenységek támogatására, írott és elektronikus média, könyvkiadás segítésére lehetett. Segítséget lehetett kérni továbbá civil szervezetek, egyházak, belső egyházi jogi személyek, intézmények működéséhez, valamint a magyar közösség céljait szolgáló fejlesztésekre és ingatlan-beruházások támogatására.

A központi pályázati felhívásra 2504 pályázat érkezett, ezek 45,7 százalékát tudják támogatni összesen 700 millió forinttal.

A regionális pályázati felhívásokra 2536 pályázat érkezett, ebből 1663-at támogatnak 371 millió forinttal – ismertette az államtitkár.

Példaként említette, hogy a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet Lendváról 2,5 millió forint, Identitas Alapítvány 1 millió forint, Szilágysomlyón a Báthori István Alapítvány 800 ezer forint támogatásban részesül.

Potápi Árpád János elmondta: a diaszpórát segítő felhívásra 359 pályázat érkezett, az érvényes jelentkezések közül mindegyik nyert. A keret másfélszeresére érkezett igény.

A felhívásra a világ bármely részén működő, a magyar kultúra, az anyanyelv megőrzését célul kitűző bejegyzett civil szervezet vagy egyházi jogi személy jelentkezhetett – közölte.

Támogatást lehetett kérni kulturális, családi, egyházi, cserkész, ifjúsági és sport programokra, az anyanyelvi oktatásra és hozzá kapcsolódó működési támogatásokra, így a hétvégi magyar iskolákra, a vasárnapi iskolákra.

Segítséget biztosítanak a magyar közösség céljait szolgáló írott és elektronikus média, könyvkiadás támogatására, szervezetek, intézmények működésére, valamint a magyar közösség céljait szolgáló fejlesztésekre és ingatlan-beruházások támogatására.

Az egy pályázattal elnyerhető forrás félmillió és két és félmillió forint közötti összeg, a megvalósítási időszak szintén az év vége.

Példaként említette, hogy a Müncheni Magyar Intézet Egyesület 2 millió forintot nyert, ugyanilyen összeget kap az Uruguayi Magyar Otthon és a Csík Hágó Magyar Iskola, míg a prágai magyar katolikus plébániát 1,5 millióval segítik.

Hangsúlyozta: a nemzetpolitika kiemelt célja, hogy a világ magyarsága az identitását meg tudja őrizni. 2010-ben nemcsak kormányváltás történt, hanem a nemzetpolitikában radikális irányváltás is – rögzítette.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Hírek

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás