Kezdőlap Világgazdaság Putyin: a nyugati szankciók globális válságot provokálnak
No menu items!

Putyin: a nyugati szankciók globális válságot provokálnak

Vlagyimir Putyin. Fotó: Bigstock

Az Oroszország elleni nyugati szankciók sújtják az őket bevezető országok gazdaságát és egyben globális válságot idéznek elő – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy gazdasági tanácskozáson.

Sok tekintetben ezek a szankciók globális válságot provokálnak. Szerzőik, akiket rövidlátó, felfuvalkodott politikai ambíciók vezérelnek a ruszofóbia mellett, leginkább saját nemzeti érdekeiket, saját gazdaságukat, saját polgáraik jólétét sújtják” – mondta Putyin.

Rámutatott, hogy egyes országokban az infláció már nagyon közel van az évi 20 százalékhoz, az euróövezet egészében pedig az árak több, mint 11 százalékkal emelkedtek.

Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt két hónapban – az ukrajnai háború kirobbantása óta – az orosz kormány egy sor megbeszélést tartott a régiók vezetőivel, a központi bank vezetésével és az üzleti élet képviselőivel együtt az orosz gazdaság fenntartható fejlődésének biztosítása érdekében. Megjegyezte, hogy ezt a munkát a nehéz globális helyzet és a nyugati országok szankciós nyomásásának figyelembevételével kell elvégezni.

Putyin a “dominanciájukat” védő nyugati országokat okolta az Oroszország elleni szankciók globális következményeiért, köztük a számos államban esetlegesen bekövetkező éhínségért.

Álláspontja szerint az Oroszország elleni szankciók folytatódása az Európai Unió számára is visszafordíthatatlan következményekkel járhat.

Úgy vélekedett, hogy Oroszország megbirkózik majd a külső kihívásokkal, köszönhetően az elmúlt évek felelős makrogazdasági politikájának és a gazdasági szuverenitás, a technológiai- és élelmiszerbiztonság megerősítésére irányuló rendszerszintű döntéseknek. Rámutatott, hogy az orosz gyártóvállalatok fokozatosan elfoglalják a hazai piacon a nem jóhiszemű partnerek távozása miatt megüresedett réseket.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Személyzet nélküli, okos üzlettel tarolna az Auchan

Az új Auchan Go tereprendezési munkálatai már elkezdődtek Újbudán, a Bikás park szomszédságában. Az új üzletformátum mindössze 18 nm-es lesz, 0/24-es nyitvatartással.

A Volkswagen zöld erőműveket támogat, hogy Európában minden ID. zöld energiával futhasson

Az utakon a Volkswagen ügyfelei több mint 750 000 töltőpontot tartalmazó páneurópai töltőhálózathoz férhetnek hozzá, beleértve a több mint 4000 HPC töltőponttal rendelkező IONITY gyorstöltő hálózatot, amely megújuló villamos energiával működik.

„Most élj!” – Szezont nyitott az IBUSZ

A 2024-es évre reális, higgadt tervet készítettek, és ez az év várakozáson felül sikerült, felül tudta múlni az előző évit: 17 százalékkal nőtt a forgalom, átlépték a 30 milliárd forintot, ezzel a legnagyobb hazai kiutaztató megőrizte piacvezetőségét.

Ő a jégkármérséklő rendszer legjobb generátorkezelője

2024-ben - az április 15-től szeptember 30-ig tartó védekezési szezonban - 47 192 hektárra jelentettek be jégkárt a gazdálkodók, összességében 68 napra.

Hírek

Erősödött a forint szerda reggel

Erősödött a forint árfolyama szerda reggelre.

Gyengült a forint szerda reggel

Az euró 1,0425 euróról 1,0416 euróra gyengült.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél, 0,2 százalékkal az euró, 0,8 százalékkal a dollár és 0,4 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gyengült péntek reggelre a forint

Péntek reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a hétfői kezdésnél mindhárom devizával szemben, 0,5 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 0,7 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gyengült a forint árfolyama csütörtök reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön reggel a szerda esti szintekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.

Erősödött a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0263 dollár után 1,0272 dolláron áll péntek reggel.

Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggel

Az eurót 1,0364 dolláron jegyezték kedden reggel a hajnali 1,0354 dollár után.

Devizapiac – Minimálisan gyengült a forint hétfő reggel

Minimálisan gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Gazdaság

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.

Vannak ingyenesen elérhető bankszámlák is?

Évente átlagosan közel 35 ezer forintba kerül egy bankszámla fenntartása egy lakossági ügyfélnek, pedig vannak ingyenesen elérhető bankszámlák is - írja a Privátbankár.huEgy magyar...

Elindult a kereskedés a Gránit Bank részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén

Az elmúlt 25 év legnagyobb magyarországi nyilvános részvénykibocsátását (IPO) hajtotta végre a Gránit Bank - mondta Hegedüs Éva, a Gránit Bank Nyrt. alapító tulajdonosa,...